Ilyen miniszterelnököt szeretne a brit pénzügyminiszter

A brit pénzügyminiszter közölte csütörtökön, hogy nem támogatna egy olyan új miniszterelnököt, aki a brit EU-tagság rendezetlen, megállapodás nélküli megszűnésére törekedne.

Ilyen miniszterelnököt szeretne a brit pénzügyminiszter

Philip Hammond a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva alig burkolt utalást tett arra is, hogy ha a távozó Theresa May kormányfő utódja ilyen Brexit-stratégiát hirdetne meg, és emiatt bizalmatlansági indítványt kezdeményeznének kormánya ellen a parlamentben, akkor ő megfontolná ennek az indítványnak a megszavazását.
   
Hammond szerint a megállapodás nélküli Brexit nem szolgálja Nagy-Britannia érdekeit, hatalmas kockázatot jelentene a brit gazdaságra, a nemzetbiztonságra és az ország egységére.
   
Kijelentette: éppen ezért nem tudna támogatni egy olyan kormányzati politikai alapállást, amely kifejezetten a megállapodás nélküli Brexitre törekedne.
  
Arra a kérdésre, hogy bizalmatlansági indítvány esetén a kormányra vagy ellene szavazna-e, a pénzügyminiszter úgy fogalmazott: 22 éve alsóházi képviselő, még soha nem voksolt a Konzervatív Párt ellen, és "most sem tenném ezt könnyű szívvel, vagy akár lelkesen".
   
Hozzátette ugyanakkor, hogy meggyőződése szerint az ország érdekei felülírják a pártérdekeket, és ha ő nehéz választás elé kerülne, azt mérlegelné, hogy a választási lehetőségek közül melyik szolgálja az ország érdekeit.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Philip Hammond néhány napon belül másodszor figyelmeztette Theresa May utódjelöltjeit arra, hogy akár az állásukba is kerülhet, ha megállapodás nélküli Brexitre törekednek.
   
A pénzügyminiszter a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a londoni alsóház többször is nagyon egyértelmű szavazással adta értésre, hogy nem támogatja a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból, és "egy olyan miniszterelnök, aki nem vesz tudomást a parlamentről, nem számolhat azzal, hogy hosszú ideig a posztján marad".
   
Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik tisztségéből, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a parlamenttel a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.
    

Csütörtökig tizenegyen jelezték, hogy indulnak az utódválasztási versenyben, és közülük többen is kifejezték hajlandóságukat a megállapodás nélküli Brexitre.
   
Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter szintén a vasárnapi BBC-interjúműsorban közölte: megválasztása esetén a jelenleginél "tisztességesebb" Brexit-megállapodásért fog küzdeni, de ha ez elérhetetlennek bizonyul, akkor az Egyesült Királyság a kilépés október 31-i határnapján megállapodás nélkül fog távozni az Európai Unióból.
   
Esther McVey volt munkaügyi miniszter a Sky News vasárnapi interjúműsorában kijelentette: az Egyesült Királyság október 31-én kilép az EU-ból, és "ha ez megállapodás nélküli kilépést jelent, akkor megállapodás nélküli kilépés lesz".
   
A legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor zászlóvivője Theresa May távozásának bejelentése után szintén azt mondta: ha ő lesz a miniszterelnök, az Egyesült Királyság október 31-én mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár sikerül elfogadtatni addig a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást a brit parlamentben, akár nem.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: