Ingatlanpiac Sopronban - minden hely elkelt

Sopronban és vonzáskörzetében nagyszabású fejlesztések kezdődhetnek, ha megvalósul az a kormányzati elképzelés, amely több százmilliárd forintot különít el útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari park kialakítására és a Fertő-tó turisztikai vonzerejének növelésére is. A fejlesztési tervek minden bizonnyal jótékonyan hatnak majd a város ingatlanpiacára is, ahol a legnagyobb gond, hogy nincs elegendő lakás.

Ingatlanpiac Sopronban - minden hely elkelt

.Megelőzve Debrecent, Győrt és Kecskemétet is, Sopron ma a legdrágább megyei jogú város, ami a lakásárakat illeti. A városban idén az első 10 hónapban az átlagos négyzetméterár elérte a 333 ezer forintot is. A soproni járás persze jóval olcsóbb, magát a várost nem számítva 240 ezer forintos négyzetméterárakon árulnak lakást, házat. A soproni nagy lakásár-emelkedés már korábban lezajlott, azonban így is szűk egy esztendő alatt 7,8 százalékkal, a környező települések pedig 17 (!) százalékkal drágultak. Mindezt stabil forgalom mellett, hiszen a városban évente mintegy 1000-1200 lakóingatlan cserél tulajdonost.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

A város lakosainak a száma hivatalosan 62 ezer – valójában azonban legalább 40-50 ezer fővel többen élnek itt, kihasználva kedvező fekvését. Az elmúlt években ausztriai munkalehetőségek miatt– az ország minden részéből, főként Kelet-Magyarországról – sokan költöztek ide ideiglenesen vagy akár véglegesen. Innen ingáznak át a határ túloldalára dolgozni, hiszen autópályán akár Bécs is 40-50 perc alatt elérhető.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A letelepedők – akik még mindig érkeznek a nyugat-magyarországi városba – zömében albérletben élnek: egy egyszerű 2 szoba-hallos, 55 négyzetméteres panellakásért 100-120 ezer forint albérleti díjat fizetnek. Márpedig egy ilyen lakás vételára tavaly még 15 millió forint volt, idén már 18 millió alatt nem lehet kapni. „Sopronban szinte elfogytak a lakások” – jelenti ki Pfandler Károly, az OTP Ingatlanpont soproni irodájának vezetője, aki további áremelkedésre számít. A piac beszűkült, a használt lakások árai közelítik az új építésűekét. Új építésű társasházi lakásból kevés van, és az is elkel még a tervezőasztalról.


„Fejlesztőből és épülő projektből sajnos elég kevés van”
 – panaszolja Pfandler Károly, aki szerint mindent megvesznek: több a vevő, mint az eladó. A vásárlók 90 százaléka magyar, jelentős részük évek óta Ausztriában dolgozik, és mára félretett annyit, hogy lakást tud vásárolni – esetleg kihasználva a kedvező hitelfelvételi lehetőségeket is.


A bérleti díjak alakulása is indokolttá teszi a vásárlást, mert kis kezdőtőkével, a bérleti díjhoz hasonló törlesztés mellett már meg is lehet venni egy lakást Pfandler Károly abban bízik, hogy a kormányzat regionális fejlesztési elképzelései végre felkeltik az ingatlanfejlesztők figyelmét is. Az ingatlanpiaci szakember szerint 50-100 új építésű társasházi lakást könnyedén el lehetne adni Sopronban

Hozzászólások

A Richter volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 41 503,91 ponton zárt pénteken.
2019. 01. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac

Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a gyártói képviseletek a gumiabroncs nagy- és kiskereskedőknek, ami 9,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A gumiabroncs értékesítés bővülése jól jelzi a magyar gazdaság bővülését is és regionális összehasonlításban is kiemelkedőnek tekinthető.
2019. 01. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Februártól árat változtat a Magyar Posta

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2019. 01. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 50 évig is őrizni kell a munkaügyi iratokat!

Akár fél évszázadig is őriznie kell a munkaügyi iratokat a munkáltatóknak – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Egy 2018. december 23-án hatályba lépett törvénymódosítás miatt - az eddigi, kiállítástól számított öt év helyett - ugyanis a munkaadóknak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kell megőrizniük a jövedelemre vonatkozó dokumentumokat. Egy 16 éves munkavállaló diák esetében így a várható megőrzési idő 54 év lesz.
2019. 01. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős ütemben drágultak a lakások az Európai Unióban

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.
2019. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az influenzajárvány miatt további intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat

Az influenzajárvány miatt további intézményekben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétett legfrissebb adatokból.
2019. 01. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós bírságot kapott a Nyugat Takarék Szövetkezetet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet pénzforgalmi jogszabálysértések miatt - közölte MNB pénteken a honlapján.
2019. 01. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság

A várakozásokon felül bővült tavaly a magyar gazdaság - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 01. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Modern szakképző központ létesül Tatabányán

Tatabányán megkezdődött az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakképzési központjának létrehozása, melyet 2,4 milliárd forintos beruházással a volt városi kollégium leromlott épületének felújításával alakítanak ki - közölte a városháza az MTI-vel.
2019. 01. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták Debrecen borait

Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre - jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.
2019. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése

Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése, a tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg - közölte a Tisza-parti város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2019. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a horgászjegyek értékesítéséből származó bevétel a Tisza-tónál

A korábbi évek stagnáló bevétele után számottevő növekedést ért el tavaly a horgászjegyek értékesítéséből a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Tiszafüreden.
2019. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több árut kezel a ferihegyi repülőtér

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 15 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége tavaly az előző évihez képest - tájékoztatta a Budapest Airport az MTI-t csütörtökön közleményben.
2019. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljes látogatási tilalmom lesz a Honvédkórház intézményeiben

Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein péntektől az influenzajellegű megbetegedések nagy száma miatt, hogy megelőzzék a járvány terjedését.
2019. 01. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.
2019. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A foglalkoztatók nagy részénél százalékánál találtak munkaügyi szabálytalanságokat

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
2019. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalók éltek vissza az E.on nevével

Az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.
2019. 01. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készülhetnek az ellenőrzésre a pékek, cukrászok és vagyonvédők

Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat.
2019. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a Kaspersky Lab orosz kiberbizonsági vállalat negyedéves kimutatása, a Kaspersky Security Bulletin szerint.
2019. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás