Irtózatos öröm - Budapest mentes a patkánytól

Budapest a világ leginkább patkánymentes fővárosa - állítja a különleges elismerést kivívó Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft. igazgatója, hozzáfűzve: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által néhány éve közzétett megállapítás máig igaz. A biológus végzettségű Bajomi Dániel szerint a "hathatós patkányirtáshoz folyamatosan összetett feladatsort kell elvégezni, hiszen az ember évezredek óta tűzzel-vassal irtja, mégis képtelen megszabadulni ettől a kártevőtől".

Sok városban annyi patkány él, mint ahány lakos. New Yorkban legutóbb tavaly okozott hatalmas riadalmat a patkányinvázió, a londoni metró sínei között is gyakran látni az undok, futkározó rágcsálók példányait. A mindent megrágó, elpusztító élősdi közegészségügyi veszélyt is jelent, és dollár milliárdokra rugó károkat okoz. Számítások szerint a világon megtermő évi gabona hozzávetően 20 százalékát patkányok milliói falják fel, miközben emberek tömegei éheznek.  Külön tudomány, a deratizáció veszi fel a "patkány rágta" kesztyűt, hogy megoldást találjon e veszedelemre, de egyelőre hiába - mondja a szakember.
    
Általános támadás
   

Sokáig a magyar fővárosban sem volt jobb a helyzet.  A 60-as évek végén már kétmillióra becsülték a raktárakban, pincékben megbújó, a lakóházak felsőbb emeleti konyháiban is fel-fel bukkanó patkányok számát. Az igazgató visszaemlékezése szerint ekkor a Fővárosi Tanács megbízta a Bábolnai Fertőtlenítő Állomást, hogy teremtsen rendet. A bábolnai "csirkegyárban", az óriás baromfitelepen ugyanis a patkányok is rájártak a tápra, ezért már külön jól képzett szakgárda állt össze a megfékezésükre.
    

Korábban egy-egy budapesti kerületben vagy raktárban végeztek időnként vegyszeres irtást, volt, hogy a rágcsálók elűzésére vadászgörényekkel próbálkoztak, ám a szomszédos területekről, a kanálisokból percek alatt visszaözönlöttek a népes patkánykolóniák, és a veszedelem csak nőttön nőtt.
    

A bábolnai társaság viszont nagyszabású, az egész fővárosra egyszerre kiterjesztett támadást indított. Mérgező csalétket helyezett el a patkányok fő útvonalát jelentő csatornákba, a kikötők, piacok, élelmiszerüzemek, vágóhidak környékén. Az átfogó sikeres hadműveletet az állatorvos végzettségű Csalava István irányította, Bajomi Dániel az utódszervezet, a Bábolna Bio vezetőjeként pedig 1972 óta máig fenntartja Budapest patkánymentességét. E bravúrt ismerte el a WHO, amikor a legjobban szervezett hosszú távú patkánymentesítő programért méltatta Budapestet és a bábolnai céget.
    
Elsőként alkalmazott biológiai fegyver
   

Az elismerés értéke a történelmi visszatekintés tükrében még értékesebb lehet.  A patkány ugyanis - ahogy Varga Benedektől, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum történész végzettségű főigazgatójától megtudtuk - népek pusztulását idézte elő, háborúk kimenetelét döntötte el; éhínség, kínszenvedés és halál járt a nyomában. A kis, intelligens, gyorsan szaporodó állathoz köthető a fekete halál, a pestis elterjedése.
    

A rettegést keltő első európai járvány a Krím-félszigeten fekvő Kaffa - ma Feodoszija - város nevéhez fűződik, ahol a 12. században itáliai hódítók vetették meg a lábukat. A tatárok 1346-ban megostromolták az erődítményüket: pestisben meghalt katonáik, lovaik holttestét kőhajító gépekkel repítették a védőfalak mögé. Az elsőként alkalmazott biológiai fegyver bevált, a védők elmenekültek. Ám mire hajóik visszavergődtek Velencébe, alig maradt élő ember a fedélzeten.
    

A betegek és a patkányon megtelepülő, a pestis baktériumát hordozó bolhák viszont partot értek, és terjeszteni kezdték az akkor még ismeretlen kórt.
    

Évszázadokon át több hullámban kontinensszerte aratott a fekete halál, becslések szerint legalább 100 millió áldozat írható a számlájára. Nevét onnan kapta, hogy a megbetegedett ember bőrének oxigénellátása elakadt, amitől a végtagjai sötét színt öltöttek, és a fertőzés néhány nap alatt végzett a szerencsétlen emberrel.
    

A kór ellenszerét nem ismerték, azt sem tudták, hogyan védekezzenek ellene, ami csak fokozta rettegést a dögvésztől. Amint valahol - főként zsúfolt városokban - felütötte fejét a járvány, aki tehette, menekült a környékről. Sokan a feslett erkölcsű társadalmakra mért isteni büntetésként fogták fel a sorscsapást, ezért bontakozhatott ki a flagelláns mozgalom. Tagjai csoportokba tömörülve járták a városok kosztól bűzlő, patkányoktól hemzsegő utcáit, és magukat szöges ostorral véresre verve, engesztelő szent énekekkel vonták magukra a figyelmet.
    
A dögvész történelmi szerepe
    
 "A magyar népességet is gyakran tizedelték a járványok" - utal rá a történész.  Dicstelen módon, pestisben halt meg például a nándorfehérvári diadal hőse, Hunyadi János és Kapisztrán János. A Rákóczi-szabadságharc bukása is részben a dögvész számlájára írható. Az 1708-tól az országon végigsöprő, patkányok terjesztette félelmetes betegség a katonai táborokban még gyorsabban pusztított, ezért a fejedelem fegyverbe hívó szava süket fülekre talált, a betegségtől a rettegés lehűtötte a szabadságért való lelkesedést.
    

Érsekújvár felszabadítása például azért hiúsult meg, mert Rákóczi 16 ezres seregéből a pestis miatt csupán 3000 katona maradt hadra fogható, ami kevésnek bizonyult. A járvány Budán és Pesten is gyakran tombolt, a halottakat csónakokon a mai műegyetem helyén kialakított pestistemetőbe hordták a Dunán, elhantolták őket, majd a temetőt lezárták.

 

A Várban a Mátyás templommal szemben az 1600-as évek végén állították fel a ma is ott magasodó Szentháromság oszlopot, elődeink ezzel az emlékművel próbálták megóvni magukat az újabb járvány kitörésétől.
    

Meglepő módon a dögvész tombolásának lecsillapodása az országban és Európában is a 30 éves háborúra vezethető vissza. Ugyanis amikor Gusztáv Adolf svéd király 1630-an a német protestánsok támogatására felvonult seregeivel a Habsburgok ellen, a társzekereken a gabona között megbújva magukkal hozták a vándorpatkányt. Ez a fajta rágcsáló erősebb a pestisbolhát hordozó, kisebb testű házi patkánynál.
    

A két fajta rágcsáló egymás ellen vívott külön "háborúját" a vándorpatkány nyerte meg, aminek eredményeként lassan a pestis visszavonult.  "Az utolsó magyarországi megbetegedések az 1700-as évek közepén fordultak elő" - idézi fel a múzeum igazgatója.
    
Késleltetett hatás
    
A hálátlan utókor azonban ma is harcban áll a pestist tovaűző vándorpatkánnyal. Persze ez a fajta rágcsáló sem ártatlan, hozzávetően 40 féle más betegség terjesztője lehet, mint például a szalmonelláé, a kiütéses tífuszé vagy a veszettségé.
    

Pedig Bajomi Dániel szerint a patkány nagyon is jól ápolt kártevő, rendszeresen tisztogatja szőrét a csatornákban ráragadó szennytől, mocsoktól. És mivel igen szapora, drága dolog Budapest vándorpatkány-mentességének a fenntartása.
    

E művelet az idén például hozzávetően 200 millió forinttal terheli a főváros költségvetését. A társaság emberei a város 17 ezer pontján helyeznek el mérgezett csalival kis ládákat, oldalfalukba apró lyukkal, amelybe csak a patkány tud bebújni. Mivel igen óvatos kis állatról van szó, késleltetett hatású mérget kell bevetni ellene. A patkányok ugyanis elővigyázatosságból egyik társukat előkóstolónak kiválasztják, és csak akkor esznek a gyanús ételből, ha meggyőződtek róla, hogy a kísérleti alany egészséges marad. A szer ezért csak 3-4 nap elmúltával öl, amikorra már az egész gyanútlan kolónia belakmározott belőle.
    

Abszolút patkánymentesség persze így sem létezik, mert a fővárosba érkező áruk révén, az agglomeráció településeiről folyamatos az utánpótlás, és egyetlen patkánypár után évi 600-800 utód is keserítheti az emberek életét. De bejelentésre az irtó gárda azonnal a helyszínen terem, újabb csapdákat állít, és megfigyelés alatt tartja a környéket. A központban Budapest óriási térképén - akár valami hadtörzs főhadiszállásán - bejelölik, hol bukkant fel egy-egy példány, amelyik valahogy elkerülte a csapdákat.  "Ilyenkor tovább dúl az ember és a rémisztő kártevő közötti örök küzdelem, amelyben azonban továbbra is Budapest áll győzelemre" - szögezi le Bajomi Dániel. (MTI)


Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás: