Ismét mínuszban a brit gazdaság a tavalyi utolsó negyedben

A recessziót követő alig egy évnyi fellendülés után ismét csökkent a brit gazdaság teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - közölte előzetes adatok alapján kedden a brit statisztikai hivatal. A váratlanul rossz adatok ismertetése után londoni elemzők nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a brit gazdaság visszasüllyed a recesszióba.

A statisztikai hivatal keddi bejelentése szerint az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság hazai összterméke (GDP) a tavalyi utolsó három hónapban meglehetősen meredeken, 0,5 százalékkal visszaesett az előző negyedévvel összevetve. A tavalyi harmadik negyedévben 0,7 százalékos, a másodikban még 1,1 százalékos negyedéves növekedést mértek Nagy-Britanniában.

 

Az elemzők az utóbbi száz év leghidegebb brit decembere miatt várták ugyan a növekedési ütem lassulását, a konszenzusos előrejelzés azonban így is 0,2 százalékos negyedéves növekedést jósolt 2010 záró negyedévére. Éves összevetésben 1,7 százalékkal bővült a brit GDP-érték a tavalyi utolsó negyedévben, de ez is jelentősen elmarad a várakozástól: szakértők átlagosan 2,5 százalékos éves növekedést vártak a vizsgált időszakban.

 

A statisztikai hivatal a kedden közzétett adatokhoz fűzött külön elemzésében kiemelte a tavaly decemberi szélsőségesen hideg időjárást. A tavalyi utolsó hónapban - éppen a karácsony előtti nagy bevásárlások idején - Nagy-Britanniát az utóbbi száz évben nem tapasztalt sarkvidéki hideg érte el, a hőmérséklet gyakran süllyedt mínusz 20 fok alá, és mindezt szinte folyamatos havazás kísérte, súlyos közlekedési és ellátási fennakadásokat okozva.

 

A statisztikai hivatal keddi elemzése szerint "egyértelmű", hogy a brit gazdaság negyedik negyedévi teljesítményére hatással volt a rendkívül kemény decemberi tél, olyannyira, hogy a most kimutatott fél százalékos negyedéves GDP-visszaesés csaknem teljes egészét valószínűleg az időjárás okozta. A szervezet szerint a fennakadások nélkül a gazdaság teljesítménye minden bizonnyal "inkább stagnált volna" az erőteljes visszaesés helyett. Független londoni elemzők azonban vitába szálltak ezzel a véleménnyel, és úgy vélekedtek, hogy a brit gazdaság növekedése - főleg a súlyos költségvetési megszorítások hatására - a szélsőséges időjárás nélkül is leállt volna a tavalyi utolsó negyedévben.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a statisztikai hivatal keddi adatismertetése után kiadott gyorselemzésében azt írta, hogy saját számításai szerint az időjárási hatások legfeljebb 0,2 százalékpontnyit faraghattak le a brit GDP-értékből a tavalyi utolsó negyedévben. A CEBR szakértői szerint egyértelmű, hogy a brit gazdaság kilábalási lendülete "teljes mértékben elenyészett" 2010 végére, még az időjárás nélkül is.

 

A ház szerint valószínű, hogy a tavalyi negyedik negyedévben kiesett aktivitás egy részét a brit gazdaság az idei első három hónapban behozza, ám a CEBR szakelemzői közölték: nem zárják ki, hogy Nagy-Britannia technikai értelemben ismét recesszióba kerül, nem utolsósorban a költségvetési konszolidációs program keretében végrehajtott idei áfaemelés és annak fogyasztási hatásai miatt. Hasonló következtetésre jutottak a keddi előzetes GDP-adatismertetés után adott kommentárjukban a Moody's Investors Service hitelminősítő londoni gazdaságelemző szolgálatának - Moody's Analytics - szakértői, akik szerint "most már nagyon magas" a kettős mélypontú brit recesszió kockázata.

 

A ház ezt a véleményét azzal indokolta, hogy a Nagy-Britanniában megkezdődött meredek költségvetési kiigazítás miatt egyre nagyobb a hazai keresletre nehezedő nyomás, és mivel a legtöbb kulcsfontosságú európai partnerországban is államháztartási kiigazító programok folynak, az exportkilátások sem jók. A Moody's Analytics londoni szakelemzői szerint a brit export fele az euróövezetbe irányul, ám a valutauniós tagállamok kormányai is éppen az idén térnek át az eddigi költségvetési ösztönzésről a megszorításokra. A konzervatív-liberális brit kormánykoalíció a tavaly májusi választásin győzelem után igen meredek konszolidációs programot hirdetett meg.

 

Ennek fő célkitűzése, hogy a hazai össztermékhez mért brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökkenjen, a strukturális deficit pedig megszűnjön. A program alapján átlagosan 19 százalékkal csökken az egyes tárcák költségvetése, a fő áfakulcsot idén januártól 17,5 százalékról 20 százalékra emelték, és a következő négy évben hozzávetőleg 490 ezer közalkalmazotti állás szűnik meg. Ez az állami alkalmazotti gárda 9 százalékos létszámcsökkentésének felel meg. A kialakult növekedési és inflációs környezet miatt különösen kényes helyzetbe került a Bank of England - a brit jegybank -, amely 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát.

 

A recesszió rémének újbóli felbukkanása nem sok mozgásteret enged laza pénzügypolitika szigorítására, ám eközben az infláció folyamatosan és gyorsan emelkedik - decemberben, éves összevetésben 3,7 százalék volt a novemberi 3,3 százalék után -, ami egyes elemzői vélemények szerint kamatemelést indokolna. A brit kormány által a Bank of England számára előírt, követendő éves inflációs cél 2 százalék.

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Michael Saylor újabb 3 273 bitcoint vett: a Strategy már 818 334 BTC-t tart

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét növelte bitcoinállományát, és ezzel még közelebb került a régóta figyelt egymillió BTC-s álomhatárhoz. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalati bitcoin-tulajdonosa újabb több százmillió dolláros vásárlást hajtott végre, miközben Saylor szerint a társaság bitcoin treasury stratégiája 2026-ban eddig 9,6%-os BTC-hozamot ért el.
2026. 04. 28. 06:00
Megosztás:

MBH Bank közgyűlés: „Folytatjuk a növekedést”

Élénk részvényesi érdeklődés mellett zajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése, ahol a részvényesek elfogadták a társaság Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített 2025. évi egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit, valamint döntöttek a napirenden szereplő további kérdésekről is. Az idei közgyűlésen tapasztalt, az eddigieknél magasabb részvényesi jelenlét többek között annak is volt köszönhető, hogy tavaly év végén közel 12 ezer befektető csatlakozott a társasághoz, megerősítve ezáltal az MBH Bank pozícióját a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 04. 28. 05:30
Megosztás:

Áttörés a félvezető-technológiában: a Bosch bemutatja a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket

A szilícium-karbid chipek kulcsfontosságúak az elektromos autók hatékonyságának és hatótávolságának növelésében. A Bosch bemutatta a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket, és megkezdte a mintapéldányok szállítását a globális autógyártóknak. A jövőben egyre több elektromos járművet látnak majd el a Bosch csúcstechnológiás, harmadik generációs szilícium-karbid chipjeivel.
2026. 04. 28. 05:00
Megosztás:

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan árfolyamon számolva 2,3 százalékos növekedést jelent. A menedzsment és franchise tevékenységek bevétele 8,3 százalékkal, 332 millió euróra emelkedett. Az elmúlt tizenkét hónapban a nettó egységszám-növekedés elérte a 3,8 százalékot.
2026. 04. 28. 04:30
Megosztás:

Kvantumvédelemre készül a Solana: Falcon aláírással erősítenék a hálózat biztonságát

A Solana fejlesztői már most készülnek arra a korszakra, amikor a kvantumszámítógépek valódi biztonsági kihívást jelenthetnek a blokkláncok számára. Bár a fenyegetés még nem közvetlen, a Solana Foundation szerint a hálózat fő fejlesztőcsapatai már közös irányba mozdultak: egy Falcon nevű, posztkvantum digitális aláírási megoldás lehet a jövőbeli védelem alapja.
2026. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás: