Ismét teljes a pánik az európai és az amerikai piacokon

Az egyébként is negatív világpiaci hangulatot csak tovább rontották a ma nyilvánosságra került amerikai makroadatok. Mind az európai, mind az amerikai piacokon óriási eladói nyomás mutatkozik.

Már az európai piacok nyitása előtt borzolta a kedélyeket, hogy a Morgan Stanley rontotta az idei év a jövő évi világgazdasági kilátásokat, míg a Deutsche Bank elemzői Kína gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzésüket vágták vissza. Az európai adósságválság és a világgazdaság lassulásától való félelmeket, így a piacok esését tovább fokozta a délután megjelent amerikai makroadatok.

 

A Morgan Stanley az idei évre vonatkozón 3,9 százalékos, míg jövőre 3,8 százalékos világgazdasági bővüléssel számol, szemben a korábbi prognózisában szereplő 4,2, illetve 4,5 százalékkal.

 

Minden várakozást felülmúló mértékben romlott a philadelphiai régió feldolgozóiparának aktivitása augusztus folyamán. A Philly Fed index értéke, amely júliusban 3,3 pontra javult, augusztusban -30,7 pontra, 2009 márciusa óta nem látott szintre csökkent.  Az elemzői várakozások 0,5 pontra történő mérséklődésre számítottak. Az USA-ban július hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma 3,5 százalékkal 4,67 millió egységre csökkentek a felülvizsgált júniusi 4,84 millió egységről. Mindez azonban 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban mutatott 3,86 millió egységet.

 

Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a vártnál kisebb mértékben 9.000 fővel 408.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 399.000 főről, holott az elemzők 402.000 főre történő emelkedésre számítottak. Mindemellett az elemzők várakozásainál nagyobb mértékben, 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban.

 

A vezető nyugat-európai részvénypiacok közül a német DAX index 5,4 százalékos csökkenés mellett 5630 pontnál jár. Angliában a FTSE-100 index 4,1 százalékkal 5111 pontra, míg Franciaországban a CAC-40 index 4,9 százalékkal 3098 pontra zuhant. A vezető amerikai piacok közül a DJIA index 4,3 százalékkal 10.923 pontra, az S&P 500 index 4,54 százalékkal 1139 pontra, míg a Nasdaq Composite index 4,4 százalékkal 2400 pontra hanyatlott.

 

A részvénypiacok zuhanása mellett újabb rekordszintre emelkedett az arany árfolyama. A decemberi szállítású kontraktus 32,90 dolláros emelkedés mellett 1.826,90 dollárnál jár, igaz korábban 1.829,40 dollárnál is jegyezték. A szeptemberi szállítású WTI olajfajta árfolyama 5,2 százalékkal 83 dollárra zuhant.

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás: