Figyelj Obama, mi mindannyian Oszamák vagyunk!

Tüntetők hatoltak be pénteken az Egyesült Államok tuniszi és kartúmi nagykövetségének területére - közölték szemtanúk, akik szerint a rendőrség mindkét helyen igyekszik megfékezni a dühöngő tömeget.Tüntetők hatoltak be pénteken az Egyesült Államok tuniszi és kartúmi nagykövetségének területére - közölték szemtanúk, akik szerint a rendőrség mindkét helyen igyekszik megfékezni a dühöngő tömeget.

Irakban, Libanonban, Indiában, a Gázai övezetben, Jemenben és Marokkóban is sokan tüntettek pénteken a Mohamed prófétát gyalázó amerikai amatőr film miatt. A szudáni Kartúmban délelőtt nagyjából ötezer feldühödött tiltakozó támadta meg a német és a brit nagykövetséget. Délutánra már mintegy tízezren voltak, és az amerikai nagykövetséghez vonultak. A nagy számban kivezényelt biztonságiak az útjukat állták, és összetűzésekbe bocsátkoztak velük.

 

A demonstrálók kővel dobálták őket. Egy tüntetőt halálra gázolt egy rendőrautó. Néhány embernek az őrség ellenére is sikerült bejutni a bekerített területre, de később kiverték őket onnan. A képviseleten senki nem sérült meg. A német nagykövetség részben kiégett. Irakban Bagdadban, Bászrában, Ramádiban, Fallúdzsában, Nedzsefben, Kerbelában voltak demonstrációk összesen több ezer fő részvételével. A tüntetések helyszíne többnyire olyan városrész volt, ahol a szunniták vannak többségben, szemben az előző napi iraki tüntetésekkel, amelyeken főleg síiták vettek részt.

 

Az észak-libanoni Tripoli belvárosában egy mecsetből iszlamista zászlókkal egy kisebb, 300 fős tömeg egyenesen egy amerikai gyorsétteremhez vonult, amelyet azután felgyújtottak. "Iszlám államot akarunk, nem keresztényt! Amerika az Isten ellensége! Muzulmánok, mondjátok el sokszor, hogy nem akarunk pápát" - kiabálták a tudósítások szerint. Tunézia fővárosában több ezren gyűltek össze az amerikai nagykövetség szögesdróttal körülvett épületnél, és megpróbáltak behatolni területére. Jelentős, rohamfelszerelésbe öltözött rendőri erő fogadta őket. Egy helyszíni tudósító szerint a tüntetők többsége a szalafista mozgalom tagja volt, és a mozgalom fekete zászlaját lengette.

 

A rendőrség könnygázt vetett be, majd a helyzet elmérgesedése láttán a lőfegyvereit használta ellenük, és öt embert megsebesített. Néhányan átjutottak a képviselet falán, és a parkolóban gyújtogatni kezdtek. Kasmír Indiához tartozó részében legalább 15 ezer muzulmán tüntetett a film miatt. A fővárosban, Szrinagarban több ezren gyűltek össze, amerikai és izraeli zászlókat égettek, és terroristának nevezték Barack Obama amerikai elnököt. Basiruddin Ahmad mufti, a szövetségi állam kormánya által kinevezett vallási vezető azt követelte, hogy minden amerikai állampolgár hagyja el Kasmírt. Erre reagálva az újdelhi amerikai nagykövetség arra kérte az amerikai állampolgárokat, hogy ne utazzanak Kasmírba.

 

A dél-indiai Csennai városban tüntetők kővel dobálták az ottani amerikai konzulátust, betörték néhány ablakát, és elégettek egy Obamát jelképező bábut. A rendőrség gyorsan szétkergette a tüntetőket, és mintegy száz résztvevőt őrizetbe vett. Banglades fővárosában, Dakkában a pénteki imák után körülbelül ötezer muzulmán tüntetett. Amerikai és izraeli zászlókat égettek, és követelték a film rendezőjének letartóztatását. A Hamász radikális palesztin szervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben, valamint az Izrael által megszállt Kelet-Jeruzsálemben is több ezren tüntettek a film miatt. Iszmáil Haníje, a gázai Hamász-kormány vezetője "békés és civilizált" viselkedésre kérte a tüntetőket a gázai megmozduláson, és felszólította az amerikai vezetést, hogy "kérjen bocsánatot az arab és az iszlám néptől a sértő film miatt", és készítőit állítsa bíróság elé.

 

A tüntetők halált kiáltottak az Egyesült Államokra és Izraelre. Kelet-Jeruzsálemben a több száz fős tüntető tömegből többen összecsaptak az izraeli rendőrökkel az óváros bejáratánál, a Damaszkuszi Kapunál. Eredetileg el akartak jutni az amerikai konzulátus épületéhez, de a rendőrök ezt megakadályozták. A demonstrálók kővel dobálták a rendőröket, ők pedig könnygázzal válaszoltak. A jemeni fővárosban körülbelül 3000 ember tüntetett mintegy ötszáz méterre az amerikai nagykövetségtől, és próbálta megközelíteni az épületet. A rendőrség az útjukat állta, és a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel, könnygázzal és vízágyúkkal próbálta meg őket szétkergetni.

 

A tüntetők elégettek egy amerikai zászlót, és követelték az amerikai nagykövet kiutasítását az országból. Amerika- és Izrael-ellenes jelmondatokat kiabáltak. Egyiptomban a Muzulmán Testvériség iszlám mozgalom visszavonta azt a szerdai felhívását, miszerint a muzulmánok szerte az országban tüntessenek pénteken az iszlámellenes film miatt, és a mozgalom közölte, hogy ezek helyett este Kairóban tartanak egy "jelképes" tömeggyűlést, hogy "ne essen kár" sem emberéletben, sem anyagiakban. Jordánia fővárosában összesen több mint kétezer muzulmán tüntetett. Egy kisebb, mintegy 400 fős szalafista csoport az amerikai nagykövetség előtt demonstrált, amerikai zászlókat égetett.

 

"Figyelj, Obama, mi mindannyian Oszamák vagyunk" - skandálták az al-Kaida terrorhálózat megölt vezetőjére utalva. Ammán központjában a Muzulmán Testvériség körülbelül 1500 híve demonstrált, és szintén amerikai zászlókat égetett, Amerika-ellenes jelmondatokat kiabált. A marokkói Szaléban körülbelül 200 szalafista tüntetett a film miatt, és ott is amerikai zászlókat égettek.


Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás: