Ivartalanítási programot indított a Nébih

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a kistelepüléseken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

Ivartalanítási programot indított a Nébih

A program a tervek szerint év végéig tart; a kutyákat központilag jelölik ki; a beavatkozásokat a megbízott állatorvosok végzik, és 70 százalékában nőstényeket ivartalanítanak - ismertette a hivatal.
   
A Nébih hangsúlyozza, hogy a nem kívánt ebszaporulat megelőzéséhez az állatok ivartalanítása az egyetlen megbízható eszköz, ennek ellenére - becslések szerint - Magyarországon csak a kutyák mintegy 10 százalékát ivartalanították. Amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor, illetve az állatmenhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró ebek számának alakulásába sem.
   
A márciusban indított program elsősorban az 5000 lélekszám alatti kistelepülésekre koncentrál, ahol a tapasztalatok szerint erősebben élnek még a köztudatban az ivartalanítással szembeni tévhitek, és sokszor a megfelelő szakmai háttér sem áll rendelkezésre az operációk elvégzéséhez.
   
Az elmúlt években - a különböző szemléletformáló programok mellett - több sikeres, elsősorban menhelyi kutyák ivartalanítására  indított projektet az Agrárminisztérium és a Nébih - emlékeztetett a hivatal.

Mennyire boldog a kutyád? ITT megtudhatod!
   
A közleményben Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kifejtette, beérni látszik az elmúlt évek edukációs munkája, az ivartalanítás mögött ugyanis talán soha nem látott társadalmi támogatottság áll. Ezt támasztja alá a közelmúltban zárult állatvédelmi online kérdőív eredménye is, hiszen a kitöltők 96,4 százaléka erősítette meg egy országos ivartalanítási program szerepének jelentőségét - tette hozzá.
   
Bognár Lajos országos főállatorvos arról beszélt a közlemény szerint, hogy bár azóta, hogy kötelezően chippel kell megjelölni az ebeket, jelentősen csökkent az ebrendészeti telepekre bekerülő kutyák száma, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be 2020-ban.
   
A program elindításával, a szaporulat csökkentése mellett, fontos cél az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. A beavatkozás ugyanis többek közt mérsékli az ebek domináns viselkedést, visszafogja szökési hajlamukat, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Leier csoport

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2021. 05. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak is emelték az inflációt

Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékponttal 5,1 százalékosra nőtt az éves infláció áprilisban, a növekedést döntően az üzemanyagok áremelkedése okozta, ami 2,3 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez - állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2021. 05. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

70 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma

Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégéjszakák száma 73,9 százalékkal csökkent. A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések miatt a vendégéjszakák száma tavaly márciushoz képest 69,7 százalékkal lett kevesebb - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes átnézni a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet

Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2021. 05. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Faképnél hagyták Budapestet a fejlődő megyék a lakásépítések terén

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Emellett kiderül belőle az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.
2021. 05. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőttek a brit ingatlanárak

Rekordszintre nőtt a lakóingatlanok ára az Egyesült Királyságban áprilisban, mivel az illetékmentesség továbbra is pörgeti az ingatlanpiacot - ez derült ki a Lloyds Bank leányvállalata, a Halifax és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató hétfőn közzétett adataiból.
2021. 05. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
2021. 05. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mélypont után lassan erősödik a kereslet az albérletpiacon

Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett.
2021. 05. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kérhet védettségi igazolványt a munkáltató?

Az átoltottság növekedésével és a szolgáltatások újranyitásával a munkáltatók is várják a munkavállalók visszatérését a korábbi munkakörnyezetbe. Emellett már a diákokok is készülnek a nyári pénzkeresésre, az iskolaszövetkezetek és kölcsönző cégek igyekeznek olyan dolgozókat közvetíteni, akik megfelelnek a megrendelők elvárásainak. Felmerül a kérdés, hogy a munkáltatók kérhetik-e a védettség igazolását. Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogszerű-e a védettséggel rendelkezők és nem rendelkezők megkülönböztetése? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.
2021. 05. 11. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosította 2021. évi finanszírozási tervét az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett - közölte az ÁKK hétfőn.
2021. 05. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők húzták ma a BUX-ot!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,22 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 44 587,59 ponton zárt hétfőn.
2021. 05. 10. 18:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség az OECD-tagállamokban

Csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamában, de így is 1,2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, tavaly februárban mért szintet.
2021. 05. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elstartolt a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program

Elindult a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amely a legkisebb települések cégeinek nyújt jelentős segítséget - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook oldalán.
2021. 05. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millió forintra büntetett kartellező vállalkozásokat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit - tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t hétfőn.
2021. 05. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mentők egy év alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba

A járvány bő egy éve alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők - mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hétfő reggel, a mentők napján az M1 aktuális csatornán.
2021. 05. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött az energiahivatal függetlensége

Jelentősen erősítette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) függetlenségét a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló, 2020-ban hatályba lépett törvény az Energiaszabályozók Európai Tanácsának (CEER) jelentése szerint - közölte a MEKH hétfőn az MTI-vel.
2021. 05. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás mutat rá, hogy káosz uralkodik a magyar cégek marketingjében

A középvállalkozások mindössze hat százaléka tudta nagymértékben növelni a marketingtevékenységét 2020-ban, derül ki egy friss kutatásból. A felmérés arra is rávilágított, a cégek megszokás útján terveznek, ha terveznek egyáltalán és a többségnek nincs arra vonatkozó stratégiája, hogyan tudna tovább növekedni. Marozsák Szabolcs, a Clientfactory CEO-ja arról beszélt, tapasztalataik szerint csak a vállalkozók töredéke költi legalább bevételei 5 százalékát a marketingre, pedig egyetlen forint sem lenne kidobott pénz megfelelő előkészítés esetén.
2021. 05. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit takarítottunk meg a járvány alatt

A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet - mondta Nagy Márton, miniszterelnöki főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.
2021. 05. 10. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugtatóra lesz szükségük ma a Richter befektetőinek

Az elemzői várakozásoknál alacsonyabb lett a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége az első negyedévben: a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 26,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 7,4 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele pedig 0,4 százalékos csökkenéssel 140,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentés szerint.
2021. 05. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások: