Januárban kihirdetik az otthonteremtési kamattámogatás feltételeit

Januárban hirdetik ki az otthonteremtési kamattámogatás jogszabályait, hatályba azonban csak az Európai Unió támogatásvizsgálata után lép - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Kifejtette, reményeik szerint a vizsgálat néhány hétig tart, de ennyi idő kell is ahhoz, hogy a bankok felkészüljenek, és mindenki megismerje a pontos kamattámogatási feltételeket. Az államtitkár elmondta: négy nagy elemből áll a kamattámogatási rendszer. Ennek várhatóan a legnagyobb része az új lakás vásárlásához, építéséhez, valamint a használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez kapható támogatás lesz.

 

A kormány szerdán döntött az otthonteremtési kamattámogatásról. A kamattámogatással a családok otthonhoz való jutását kívánja a kormány elősegíteni. A támogatás elsődleges feladata, hogy kiegyensúlyozott, ösztönző rendszert hozzon létre, kedvező feltételű, lakáscélú, forinthitel lehetőségének megteremtésével. Szatmáry Kristóf elmondta: az új lakás vásárlásánál, építésénél, a használt lakás vásárlásánál, korszerűsítésénél a kamattámogatás időtartama legfeljebb öt év, a futamidő ennél magasabb is lehet. Változik a támogatás intenzitása is, attól függően, hogy új lakás építéséről vagy használt lakás felújításáról van szó.

 

A gyermekek számától függően a támogatás akár 70 százaléknál is indulhat, ami az ötödik évre 50 százalékra csökken - mondta, hozzátéve, hogy a lakás értékére vonatkozóan 30 millió forint, illetve 15 millió forint az az összeg, amit tud támogatni a kormány. "Van egy külön része a kamattámogatásnak, így a hiteladósok ingatlanjainak megvásárlásához, illetve a kisebb lakás vásárlásához is külön kamattámogatási rendszer került kialakításra" - ismertette az államtitkár. Elmondta: ami új, ami korábban nem volt a kamattámogatási rendszerben, az a Bankszövetséggel való megállapodás alapján a devizahitel kiváltására felvett kölcsön kamatainak megfizetése esetén kapott kamattámogatás.

 

Ez azt jelenti, hogy aki 90 napon túli hátralékban van, azoknak a megállapodás alapján átváltják forinthitelre a devizahitelét, elengedik egy jelentős részét és a fennmaradó rész kamataira is igénybe vehető a kamattámogatási forma - tette hozzá. Szatmáry Kristóf szerint a lépésnek a családpolitikai jelentőségén túl gazdaságélénkítő hatása is van. Az NGM számításai szerint, ha az összes program elindul, és a terveik szerint veszik igénybe azokat, akkor akár a GDP 0,4 százalékával is növelhetik a jövő évi gazdasági teljesítményt.

 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember végén jelentette be, hogy a kormány olyan új programokat hirdet, amelyek segítik a növekedést. Példaként említett egy új otthonteremtési programot, amely ismét vissza nem térítendő és kamattámogatást biztosítana a két gyermeket nevelő vagy vállaló családoknak új lakás építésére vagy vásárlására. Erre 6,5 milliárd forintot irányoznak elő jövőre. A kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva Szatmáry Kristóf elmondta: már csütörtökön beszélt az államtitkár Viztézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával, akivel arról állapodtak meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül leülnek tárgyalni a BKV finanszírozásáról. Szerinte közös cél, hogy a BKV egy fenntartható gazdasági pályán működő gazdasági társaság legyen.

 

Ennek megvannak a feltételei, az államnak is bizonyos forrásokat kell biztosítani, de elengedhetetlen az, hogy maga a BKV, illetve a főváros be tudjon mutatni egy olyan programot, amely hosszú távon fenntartható pályára állítja a közlekedési vállalatot. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Szatmáry Kristófot jelölte ki, hogy egyeztessen a BKV gazdasági és pénzügyi helyzetének stabilizálásáról Tarlós István főpolgármesterrel, aki Vitézy Dávidot delegálta a tárgyalásra. Giró-Szász András kormányszóvivő a Standard & Poor's szerdai döntését érintő kérdésre válaszolva azt mondta: a magyar gazdaság alapjaiban nem történt változás az elmúlt egy hónapban, így a kormány értetlenül áll a hitelminősítő döntése előtt.

 

A kormány álláspontja világos. A sorozatos leminősítések alapvetően az euróválsággal és ennek hatásaival vannak kapcsolatban. A Standard and Poor's szerdán jelentette be, hogy megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és a kormány tárgyalásaival kapcsolatos kérdésre válaszolva a kormányszóvivő elmondta: "nem arról van szó, hogy a (kormány) a jegybanktörvényt vonja vissza, hanem bizonyos esetekben az merül fel, hogy a jegybanktörvény kapcsán az Európai Központi Bankkal nem megfelelően történtek az egyeztetések. Másrészt az merül fel, hogy függesszük fel a jegybanktörvényt, addig amíg ezek a tárgyalások folynak". Mint mondta, az Európai Központi Bank 15 észrevétele közül 13-at maradéktalanul, egyet félig vesz figyelembe a kormány, egyet pedig nem, mert az ország nem tagja az eurózónának. (MTI)


Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás: