Jelentett a Synergon

A Synergon Informatika Nyrt. a mai napon közzétette az IFRS-ek alapján összeállított, konszolidált mérleg- és eredmény kimutatásokon alapuló 2009. negyedik negyedévi eredmény adatait.

A vállalat negyedik negyedéves eredménye – a kedvezőtlen üzleti környezet hatására – elmaradt az előző év azonos időszakában elért teljesítménytől, azonban ennek ellenére árbevétel maradt a 2008-as szinten. A Synergon Csoport 2009-ben 17 717 millió forint árbevételt ért el, mely a 2008-ban elért eredményünkhöz hasonló teljesítményt jelent. A negyedik negyedév árbevétele 5 467 millió forint volt, amely a kedvezőtlen üzleti környezet hatására elmaradt 2008 azonos időszakának adataitól.

 

A Synergon Csoport összevont szektorok szerinti értékesítési árbevétele a következőképpen alakult:

 

 - a távközlés és média szektor 21%-kal,
 - a bank és pénzügyi szektor 14%-kal,
 - az ipar és szolgáltatók szektor 16%-kal,
 - az egészségügy, állam- és közigazgatás szektor 38%-kal képviseltették magukat a tárgyalt időszakban. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítésből származó árbevétel 11%-ot tett ki.

 

A fedezettartalom növelésére irányuló célkitűzéseket megvalósítva 35%-os fedezethányaddal zárult a 2009-es év. A Csoport árbevételéből és közvetlen költségeiből számított nettó fedezettömeg 2009-ben 8%-kal 6 218 millió forintra nőtt. A 2009-es évet magasabb fedezettömeggel és magasabb fedezet hányaddal zárult. A 35%-os nettó fedezettartalom meghaladja a 2008-as szintet.

 

A működéshez felhasznált erőforrások bekerülési értéke a negyedik negyedévben 10%-kal a 2008-as bázis alatt volt, éves szinten azonban változatlan, 5,7 milliárd forintot tett ki.

 

Az EBITDA éves értéke 948 millió forint, az árbevétel 5 %-a, ez a tavalyi évhez képest 96%-os fejlődést jelent. A csoport éves EBITDA növekménye a fedezettömeg növekménynek köszönhető, amely a működési költségek szinten tartásával együtt az eredményt 464 millió forinttal növelte. A csoport EBITDA hányadosának éves összevont értéke 5%, ezen belül a negyedik negyedév 7%.

 

Az egyéb eredményben a magyar vállalatok fejlesztési–beruházási tevékenységének gazdasági és környezeti hatások miatt kalkulált kieső megtérülése került elszámolásra.

 

Működési költségeinket a 2008-as szinten maradt. Az adózás előtti nyereség 2009-ben 378 millió forint volt, amelyből a magyar vállalatok eredménye 271 millió forintot, az Infinity a.s leányvállalat teljesítménye pedig 107 millió forint tett ki.

 

Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója elmondta:

 

„Noha a negyedik negyedév az informatikai piacon hagyományosan a legerősebb időszaknak számít, az elhúzódó gazdasági válság és a közelgő országgyűlési választások hatására vállalatunk teljesítménye elmaradt várakozásainktól. Ennek ellenére fontos eredménynek tartom, hogy ebben az időszakban is sikerült olyan szerződéseket kötnünk, melyek megalapozhatják társaságunk üzleti sikereit 2010-ben. A teljesség igénye nélkül itt említeném az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eszközszállítási tenderét, a Magyar Államkincstárral megkötött Microsoft EA illetve az Invitel IP hálózat rendszertámogatási szerződésünket.


Negyedik negyedéves teljesítményünkön túlmenően úgy gondolom, hogy cégünk jó és sikeres évet zárt 2009-ben. A fedezettartalom növelésére irányuló célkitűzésünket megvalósítottuk, árbevételünket és működési költségeinket szinten tartottuk, az EBIDTA éves értékének tekintetében pedig jelentős fejlődést értünk el.


Negyedik negyedéves teljesítményünkön túlmenően úgy gondolom, hogy cégünk jó és sikeres évet zárt 2009-ben. A fedezettartalom növelésére irányuló célkitűzésünket megvalósítottuk, árbevételünket és működési költségeinket szinten tartottuk, az EBIDTA éves értékének tekintetében pedig jelentős fejlődést értünk el."

 

Összességében elmondható, hogy a vállalat időben felkészült a 2009 kihívásaira, gyorsan reagált és megfelelően alkalmazkodott. Az iparági összehasonlításokat megtéve kijelenthető, hogy a cég eredménye a várakozásoknak megfelelt.


2010-re vonatkozó elvárásaink vegyesek. A hazai informatikai piacra nagy hatással lesznek a tavasszal esedékes választások, így az állami szektorban az év első és második harmadában visszafogott beruházások várhatóak. Várakozásaink szerint azonban a választások után felálló szervezetek mihamarabb kialakítják stratégiájukat, és az év harmadik harmadában hozzákezdenek annak megvalósításához, Ezért erre az időszakra fellendülést prognosztizálunk.

 

Terveinkre és előrejelzéseinkre természetesen hatással van a világgazdasági válság fejlődő régiókat érintő, elhúzódó hatása is, amely több elemző egybehangzó véleménye szerint hazánkban leghamarabb 2010 közepe, de inkább vége felé enyhül majd. Ezek az elemzői előrejelzések mindenképpen befolyásolják a versenyszféra informatikai beruházásait, így az év első felében továbbra is a kivárás jellemzi e szervezeteket. Mindezek következtében vállalatunk inkább az év második felében juthat új beruházási lehetőségekhez


Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:

Temu és Shein vám 2026: így lesz egy 500 forintos termék ára 2300 Ft

2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Növekedési pályára állt a kiskereskedelem az MBH Bank szakértői szerint

Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:

Több milliárd koronás osztalékot kapott az Agrofert konszerntől Andrej Babis miniszterelnök

Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak Csongrád-Csanád vármegyében

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás:

Így változott meg a nyári viharszezon Magyarországon

Az elmúlt évek viharszezonjai arról árulkodnak, hogy a nyári hónapok időjárása Magyarországon is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az Allianz Hungária lakásbiztosítási statisztikái szerint a nyári időszakban rendszeresen megugrik a viharokhoz kapcsolódó káresemények száma, és az is egyre gyakoribb, hogy néhány különösen erős zivataros nap adja a teljes szezon káreseményeinek jelentős részét.
2026. 07. 01. 23:00
Megosztás:

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely az idén is meghirdette felhívását a Gundel Károly–díj elnyerésére.
2026. 07. 01. 22:30
Megosztás:

Új trendek a kiskereskedelemben: átalakuló fogyasztás és új fizetési technológiák

A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer szaküzletek piacvesztését.
2026. 07. 01. 22:00
Megosztás:

Négy korszerű szélerőmű épülhet Banán

Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán.
2026. 07. 01. 21:30
Megosztás:

Egyre nagyobb kihívást jelent az adózás komplexitása a vállalatok számára

A Deloitte 2026-os Global Tax Policy Survey kutatása szerint az adózási megfelelés növekvő terhei jelentik a legnagyobb kihívást a nemzetközi vállalatok számára – Magyarországon is felértékelődik az automatizáció és a digitális felkészültség szerepe
2026. 07. 01. 21:00
Megosztás:

Magyarországon rendszerszintű a túlárazás, magas a korrupciós kockázat

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat befolyásolta a magyar tőzsdét is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,12 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel 139 468,07 ponton zárt szerdán.
2026. 07. 01. 19:30
Megosztás: