Jelentősen csökkent a Rába vesztesége az első kilenc hónapban

Jelentősen, 1,55 milliárd forintról 576 millió forintra csökkent a Rába Nyrt. első kilenc havi vesztesége, miközben az árbevétel változatlan, 25,48 milliárd forint volt - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn közzétett gyorsjelentésben.

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült jelentésben a Rába az üzemi profit emelkedéséről számolt be, ami 56 millió forintról 264 millió forintra nőtt. A harmadik negyedévben az árbevétel 9,2 százalékkal 7,77 milliárd forintra emelkedett, ugyanakkor a nettó nyereség 52,1 százalékkal 391 millió forintra csökkent. A menedzsment a negyedik negyedévben az árbevétel további emelkedésére számít, és tarthatónak véli az árbevétel májusban közölt 5 százalékos növekedésének tervét.

 

A gyorsjelentés magyarázata szerint a válság időszakában végzett üzletfejlesztés és a Rába stratégiai piacain beindult növekedést járult hozzá a harmadik negyedévi bevétel növekedéséhez. A társaság emlékeztet arra is a jelentésben, hogy a harmadik negyedévben az Ural nevű vállalaton keresztül az orosz piac új szegmensébe lépett be a társaság.

 

Az első kilenc hónapban az árbevétel mindössze 0,3 százalékos emelkedése mellett az export 6,2 százalékkal 14,19 milliárd forintra csökkent, míg a harmadik negyedévben az árbevétel 9,2 százalékos növekedése mellett a kivitel 29,8 százalékkal 4,57 milliárd forintra nőtt. A bruttó fedezet, az árbevétel és az értékesítés közvetlen költségeinek különbsége az év első kilenc hónapjában 11,3 százalékos éves növekedéssel elérte a 5,31 milliárd forintot, míg csak a harmadik negyedében 56,6 százalékkal 1,58 milliárd forintra emelkedett.

 

A készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) az első kilenc hónapban 14 százalékkal 1,99 milliárd forintra emelkedett, a harmadik negyedévben pedig 404 millió forint volt, 78,6 százalékkal több a bázisnál. Üzemi szinten a Rába konszolidált nyeresége elérte a 264 millió forintot, szemben az előző év első kilenc havi 55,6 millió forinttal. Csak a harmadik negyedévben ezen a soron csökkenő veszteséget könyvelt el a Rába, az előző évi 496 millió forinttal szemben 147 milliót.

 

A három leányvállalat közül a legnagyobb a Rába Futómű Kft., amelynek árbevétele 3,3 százalékkal 14,27 milliárd forintra csökkent az első kilenc hónapban. Az amerikai export 27,5 százalékkal 5,15 milliárd forintra esett vissza, az európai uniós "kivitel" pedig 3,6 százalékkal 3,91 milliárd forintra emelkedett. A Rába Futómű Kft. az előző év első kilenc hónapjában még 19 millió üzemi szintű nyereséget, 2010 első három negyedévében pedig ezen a soron 185 millió forint veszteséget könyvelt el.

 

A Rába másik két leányvállalata nyereséges maradt. A Rába Jármű Kft. 34,76 milliárd forint árbevétele 23,2 százalékkal, üzemi szintű nyeresége pedig 113 százalékkal 575 millió forintra nőtt. A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. árbevétele 2 százalékkal 7,24 milliárd forintra mérséklődött, amiből az export 1,71 milliárd forintot, az előző évinél 40,9 százalékkal többet tett ki.

 

Az üzemi szintű profit 7 millióról 24 millió forintra nőtt az adott időszakban. A Rába Nyrt. konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén 31,95 milliárd forint volt, 1,5 százalékkal kisebb a 2009 év véginél. A 12,55 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje ugyanakkor 5,3 százalékkal 10,17 milliárd forintra mérséklődött. A nettó hitelállomány 10,7 milliárd forint volt az időszak végén, ami 1,5 milliárd forinttal kevesebb az év véginél.

 

A Rába részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a hétfői kereskedést alig 75 millió forintot meghaladó forgalomban 908 forinton, a pénteki záróárnál 8 forinttal drágábban zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 1.136 forint, a legalacsonyabb 652 forint volt.


10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás: