Jó úton jár a NAV?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelentős létszámcsökkentés és az adózásban bevezetett könnyítések mellett is eleget tett alapvető feladatának, 2016-ban a gazdasági növekedést meghaladó mértékben, 3,7 százalékkal nőttek a költségvetést megillető adóbevételek, 2017-ben pedig 4,8 százalék az előirányzat.

Jó úton jár a NAV?

Az eredmények igazolják, hogy a másfél-két éve kezdődött szemléletváltással a hivatal jó úton jár - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára, a NAV vezetője csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció 2017 adószakmai konferencián. 

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gondolatait tolmácsolva elmondta, hogy 2010 és 2017 között 9 százalékkal mérséklődött a tényleges adóterhelés, ami egyértelműen jelzi a kormányzati politika irányát: adócsökkentés és az adózás további egyszerűsítése. A miniszter elismeri a NAV által végrehajtott változásokat, kiemelten az e-szja rendszerét és az e-számla bevezetését. Varga Mihály kiemelte azt is, hogy az adóhivatalnak 2018-tól újabb kiemelt feladatai lesznek, az általános közigazgatási végrehajtás - mintegy 440 ezer ügy - a NAV feladatkörébe fog tartozni - ismertette az államtitkár.
   
Tállai András kifejtette: a költségvetést megillető bevételeket úgy növelték, hogy közben nőttek a gyermekes családok kedvezményei, egykulcsossá vált és csökkent az szja, mérséklődött a társasági adó, a szociális hozzájárulás, több áru és szolgáltatás áfája, kedvezőbbé váltak a kisvállalkozói adók, a kata és a kiva, valamint rövidült az áfakiutalás határideje a jó adózóknál. Az intézkedések 2017-ben 860 milliárd forint bevételkiesést okoztak, pozitívan hatottak ugyanakkor a bevételekre a gazdaságfehérítő intézkedések, különösen az online pénztárgépek és az ekáer bevezetése.
    

Izer Norbert, az NGM adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az adópolitika fókuszában továbbra is az adóterhek csökkentése áll, a költségvetés mozgásteret ad ehhez. Beszélt arról is, hogy az adóeljárás mostani egyszerűsítése után a tételes adókat is átvizsgálják.
  
Tállai András elmondta, hogy másfél-két éve szemléletváltozás kezdődött az adóigazgatásban, a NAV partneri viszonyra törekszik az adózókkal. Centralizált, profiltiszta, funkcionális alapon szerveződő hivatalt hoznak létre, a szolgáltató tevékenység erősítésére törekszenek. A távlati cél a személyes ügyintézés felváltása a költséghatékonyabb telefonos és elektronikus kapcsolattartással. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nemcsak a szakmai, informatikai rendszereket, hanem a tudástőkét és a gazdálkodást is meg kell újítani.
   
Kitért arra is, arra törekszenek, hogy az adózók minden ügyüket egy helyen intézhessék, ezért a kormányablakokban NAV-ablakokat alakítottak ki. A jövő évi fejlesztések közül az e-ügyintézés kiterjesztését és a cégkapu bevezetését említette. Az online pénztárgép rendszer további kiterjesztéséhez az államtitkár szerint új, modernebb technológiai megoldás szükséges, amin gondolkodnak.
   
Az e-szja rendszert, amely jól vizsgázott, innovációs díjat is kapott, továbbfejlesztik, kiterjesztik az őstermelőkre és az adószámmal rendelkező magánszemélyekre is, ami 160 ezer embert érint. A készülő adócsomag szerint a jövőben a munkáltatók helyett is a NAV készíti el a bevallás-tervezetet, ez 660 ezer személyt érint, és több mint 30 ezer munkáltatónak csökkenti az adminisztrációs terheit. Az étel-és italautomaták bekötése folyamatban van. Az ekáer továbbfejlesztése is elindult, a tengelysúlymérő rendszer már öt helyen üzemel. Az államtitkár kiemelte továbbá az e-számlázás bevezetésének jelentőségét. Az e-bevallások sorában a következő az e- jövedéki adóbevallás lesz, amelyet szeretnének az e-áfabevallással folytatni - jegyezte meg.
   
Beszélt arról is, hogy a NAV által minősített 550 ezer adózó közül több mint 200 ezer megbízható adózó, akik kedvezményeket kapnak. A támogató eljárás bevezetésével a jogkövető magatartást szeretnék ösztönözni. Bevezették továbbá a kezdő vállalkozók mentorolását, és szűkítették az ellenőrzési határidőket (a vizsgálatot egy év alatt le kell zárni). Az ellenőrzési szemlélet is változott, bevezették az adótraffipaxot, és itt is nagyfokú elektronizálásra törekednek. A hivatal 2018-ban szeretne a papírmentes ellenőrzésre áttérni. Az eredmények között említette, hogy 2016 júniusára az összes elhúzódó ellenőrzést lezárta a hivatal.    

Hangsúlyozta azt is, a jogsértéssel arányos adóhivatali fellépésre van szükség. Nem az ellenőrzések számának növelése a cél, hanem az, hogy tudatos kiválasztással minél gyorsabban kiszűrjék az adófizetés elmaradását, és felhívják az adózó figyelmét arra, hogy az adót meg kell fizetni - mondta.
   
Hozzátette, a végrehajtás területén is nagy változások vannak, nem a végrehajtási bevételek növelésére kell törekedni, hanem a végrehajtás elkerülésére, rávéve az adózót, hogy önként fizesse be elmaradását. Ezért az adózók türelmi időt kapnak, aminek eredményességét mutatja, hogy az elmaradt adók több mint fele befolyik a felszólítást követő öt nap alatt.
   
A bűnüldözésben arra törekszenek, hogy valós idejű ellenőrzésekkel minél hamarabb megfogják és kitegyék a rendszerből a csalárd adózókat. A vagyon visszaszerzésének eredményessége nőtt, ebben nemzetközi szervezetekkel is együttműködik a NAV. Folyamatban van a központi bűnjelkezelés kialakítása is.
   
A NAV 2.0 programot elfogadta a kormány, az adóhatóságot 2021-re, mire a program befejeződik, papírmentes, korszerű hivatallá kell tenni. Megvalósítására 2017-ben 5 milliárd, 2018-ban pedig 21 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az államtitkár.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: