Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Az állampolgárok házassági vagyonjoggal kapcsolatos ismereteit vizsgálta online felmérésében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Többek között arra kereste a választ, hogy tudják-e az emberek, mi számít közös, és mi különvagyonnak a házasságkötés után. Például, hogy közös lesz-e az a lakás, amit a házaspár egyik tagja örököl, vagy válás esetén is ugyanúgy felelnek-e egymás tartozásaiért a házasfelek, ha a másik a kölcsönt még a házasságuk alatt vette fel.

Nem csak a bevételek, a tartozások is közösek

Sokan (60 százalék) nincsenek tisztában azzal, hogy a házasságkötés után a bevételek – ha házassági vagyonjogi szerződésben eltérően nem rendelkeznek – általában közös vagyonnak számítanak. Például, ha a férj még az esküvő előtt alapított egy vállalkozást vagy vásárolt egy ingatlant, az továbbra is a különvagyona marad, de az abból származó bevétel már közös lesz a feleségével.

Sok a tévedés azzal kapcsolatban is, hogy vajon a házastársaknak az adósságaik is közösek-e. Valójában a házaspároknak – amennyiben házassági vagyonjogi szerződésben máshogy nem rendelkeznek – nemcsak a bevételeik, hanem általában a tartozásaik is közösek, még akkor is, ha csak az egyikük vette fel a hitelt. A kitöltők 80 százaléka nem tudta, hogy mi történik abban az esetben, ha az egyik fél a másik hozzájárulásával a közös vagyon terhére vett fel hitelt. Ilyenkor ugyanis a hitelt felvevő fél a teljes vagyonával felel a kölcsönért, míg a másik fél a különvagyonával (amit például örökölt, ajándékba kapott vagy a házasság előtt szerzett) nem, csak a közös vagyonuk rá eső részével felel a tartozásért.

Összeilletek-e a pároddal? ITT kiszámolhatod!

Nem minden közös, amit az esküvő után szereznek

A válaszadók többsége azzal sem volt tisztában, hogy közös lesz-e vagy különvagyon marad a házaságkötés előtt az egyik fél által vásárolt, örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgy.

Nem lesz például közös vagyon az az ingatlan, amelyet valamelyik házasfél vásárol, kizárólag az ő régi – még a házasságkötés előtt szülőktől kapott, tehát a különvagyonának számító – lakásának árából. Ahogy nem lesznek közösek a házasságkötéssel az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak sem.

Sok a kérdés az élettársak körül is

Számos félreértésre világított rá a MOKK felmérése az élettársak vagyonjogával kapcsolatban is. A válaszadók alig több mint harmada tudta csak, hogy az is befolyásolja a vagyoni viszonyokat, ha a pár a boldogító igen kimondása előtt már élettársként együtt élt. Ha a házasságot élettársi kapcsolat előzte meg, az életközösségük kezdetétől törvényes vagyonjogi rendszer létesült közöttük. Ezzel szemben a kitöltők harmada továbbra is abban a tévhitben él, miszerint az élettársaknak meghatározott idejű együttélés, például 5 év után élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet közös vagyona a törvény erejénél fogva.

Vegyes a tudásunk a házassági vagyonjogi szerződésről

A kitöltők háromnegyede helyesen tudta, hogy a házassági vagyonjogi szerződés csak akkor érvényes, ha ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba vagy közjegyzői okiratba foglalták. Azzal viszont már csak kevesebb mint egyharmaduk volt tisztában, hogy egy ilyen szerződésben a házastársak bármilyen vagyonjogi kérdést szabályozhatnak, hacsak a törvény az eltérést nem tiltja.

„Sok vitás helyzet adódhat abból, hogy a házastársak nem tudják, mi a közös, és mi a különvagyonuk. Többek között erre nyújt megoldást a házassági vagyonjogi szerződés. Tiszta helyzetet teremt, egyúttal akár a jövőbeli adósságok is elkülöníthetők vele, ezért a házastárs biztonságáról és védelméről is szól – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

A házassági vagyonjogi szerződésben a házastársak saját akaratuknak megfelelő vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, emellett öröklésből származó vagyoni kérdéseket is szabályozhatnak. Megegyezhetnek például, hogy a házassági vagyonközösségük alatt mi számít közös, és mi különvagyonnak, akár teljes vagyonelkülönítésről is megállapodhatnak. Azonban nem csak a vagyont, hanem az adósságokat is elkülöníthetik, ezzel megkímélhetik a házastársukat például egy nem fizetett jövőbeli hitel terhétől. Házassági vagyonjogi szerződéssel egyúttal azt is befolyásolni tudják, hogy mi, és milyen módon kerüljön majd a hagyatékukba, ami különösen fontos lehet, ha egy korábbi házasságból született gyermekük is törvényes örökössé válhat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: