Jó üzlet a németeknek a görög válság

Jó befektetés a németek számára a görög válság kezelésére nyújtott hitel - véli Evangelosz Venizelosz volt görög pénzügyminiszter, a görög szocialista párt (PASZOK) elnöke.

A konzervatívokkal közösen kormányzó párt vezetője a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta: "a német adófizetők sokat profitálnak" abból, hogy a berlini vezetés részt vesz a görög államháztartás megszilárdítását célzó programokban. Németország a nullához közelítő kamattal jut forráshoz a tőkepiacon, jórészt éppen az euróövezeti válság következtében, a szinte ingyen kapott pénzt pedig jó néhány százalékos kamatra adja kölcsön Görögországnak.

 

Németország így "az utóbbi két évben mintegy 400 millió eurót keresett rajtunk" - mondta Venizelosz a Der Spiegel hétvégén megjelent számában közölt interjúban. A német pénzügyminisztérium adatai szerint a 2010 májusában összeállított első, 107 milliárd eurós görög mentőcsomagból Berlin mostanáig 15,17 milliárd euró kölcsönt nyújtott Athénnak, 3,423 és 4,528 százalék közötti kamatra.

 

Ennek az ügyletnek a keretében Görögország 2011 végéig összesen 380 millió eurót utalt át Németországnak kamattörlesztés címén. Venizelosz 2011 júniusától az idén március közepéig volt pénzügyminiszter. Azért mondott le, hogy a PASZOK élére álljon a választási kampányban. Pártelnöknek március 19-én választották meg. A politikus a Der Spiegelnek elmondta: a májusi országos választásokat követően felálló új kormánynak júniusig véglegesíteni kell a középtávú pénzügyi tervet.

 

Ebben a szerkezeti reformokra és a privatizációra kell a hangsúlyt helyezni, hogy elkerülhető legyen a bérek és nyugdíjak további csökkentése. Újabb megszorításokra azonban az erőfeszítések ellenére is szükség lehet, hogy sikerüljön a második, 130 milliárd eurós nemzetközi hitelkerethez kapcsolódó megállapodásban foglalt feltételek teljesítése - mondta Venizelosz. Hozzátette: társadalmi támogatottság híján igen nehéz a fájdalmas reformok végrehajtása, egyes területeken pedig, mint például a privatizáció, fel kell gyorsítani a folyamatokat - mondta.

 

Arra a felvetésre reagálva, hogy miként lehet teljesíteni az idénre 11 milliárd eurós bevételt előirányzó privatizációs tervet, hangsúlyozta: tapasztalható előrelépés az ügyben, így például a DEPA gázszolgáltató állami tulajdonhányadának átvételére 17 pályázó jelentkezett.

 

A reformok fő célja, hogy a görög államadósság 2015-től külső segítség nélkül is finanszírozható legyen, az államadósság pedig a hazai össztermék (GDP) arányában a jelenlegi 160 százalékot meghaladó szintről 120,5 százalékra csökkenjen. Elemzők szerint a júniusra kidolgozandó középtávú tervnek egy újabb, 14 milliárd eurós megszorító csomagot kell tartalmaznia ahhoz, hogy Görögország megkapja az EU-IMF-hitelcsomag esedékes részletét, és ezzel elkerülje a fizetésképtelenséget. (MTI)

Íme 50 bolt, ahol már most fizethetsz kriptovalutával

A kriptovaluták már rég túlléptek a spekuláció határán – egyre több helyen válhatnak valódi fizetőeszközzé. Ha Bitcoinod vagy más digitális valutád van, már most is akad bőven olyan üzlet, ahol szívesen fogadják el a virtuális pénzed. Nézd meg, hol vásárolhatsz közvetlenül vagy közvetve kriptóval – és miért lehet ez forradalmi lépés a globális pénzügyi rendszerben.
2025. 07. 12. 21:00
Megosztás:

A megfelelő folyadékellátás biztosítása úton lévő járművek számára

Eszünkbe jut-e vajon, hogy a hosszú utak során a járművezetők megfelelő folyadékellátása mennyire kulcsfontosságú? Az utazások során a megfelelő ivóvízellátás nem csupán kényelmi kérdés, hanem alapvető szükséglet is. Bár sokan talán nem gondolnák, a kamionok és más haszongépjárművek egyik leglényegesebb felszerelése a vizeskanna és a víztartály, amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőrök mindig hozzáférjenek friss vízhez, bárhol is járjanak.
2025. 07. 12. 20:00
Megosztás:

A Bitcoin már nagyobb, mint a Google és az ezüst – Az Amazon a következő célpont?

A Bitcoin újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja immár meghaladja az Alphabet (Google) és az ezüst értékét is. Miközben sokan még mindig kétkedve tekintenek a kriptovalutákra, a legnagyobb digitális eszköz feltartóztathatatlanul tör előre – a következő kihívott pedig nem más, mint az Amazon.
2025. 07. 12. 19:00
Megosztás:

Kitört az XRP árfolyama? Indul az „XRP-szezon” – Erődemonstráció a Bitcoinnal szemben

Az XRP hetek óta a háttérben gyűjtötte az erőt, most viszont végre áttörte azt az ellenállási szintet, amely korábban rendre visszafogta a mozgását a Bitcoinhoz képest. Alex Cobb elemző szerint „elég volt, most indul az XRP-szezon”. Vajon tényleg új altcoin-ciklus elé nézünk? Elemzünk, értékelünk, és megmutatjuk, mit érdemes figyelni.
2025. 07. 12. 18:00
Megosztás:

A Binance áttöri a falakat: Halal kriptostaking a muszlim világ számára

A kriptovaluták világa új korszakba lépett: a Binance elindította a világ első, hivatalosan is saría-kompatibilis staking szolgáltatását. A Sharia Earn névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy elérhetővé tegye a passzív kriptojövedelmet azok számára is, akik eddig vallási okokból tartózkodtak az ilyen típusú pénzügyi termékektől. Ez az újítás akár több mint 1,9 milliárd ember pénzügyi életét formálhatja át világszerte.
2025. 07. 12. 17:00
Megosztás:

Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám

A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
2025. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz

A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
2025. 07. 12. 14:00
Megosztás:

Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás

Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
2025. 07. 12. 13:00
Megosztás:

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
2025. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Otthon Start: Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán

Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé az első lakás megszerzése – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) elemzéséből.
2025. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak

Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben maradt a májusi ütem a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett adatai szerint.
2025. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyszerbotrány? – A szúnyoggyérítők szerint alaptalanok a félelmek

Nem igaz, hogy magzatkárosító a kémiai szúnyoggyérítés során Magyarországon használt vegyszer - közölték sajtóhírekre reagálva a katasztrófavédelem által megbízott szúnyoggyérítő konzorcium vezetői pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás: