Jól pörög az új-lakás piac vidéken is!

Sokat változott a lakáspiac alig két hónap alatt: 2016. január-február időszakban az előző év végéhez képest az Otthon Centrum tapasztalatai alapján az látszik, hogy a 40-50 négyzetméteres lakások helyett inkább a 60-70 átlagos alapterületű lakásokat veszik. Emellett észrevehető, hogy a kínálat szűkössége miatt – néhány kivételtől eltekintve – az év végéhez képest az újépítésű lakások átlagára 5-15 százalékkal nőtt az év első két hónapjában – foglalta össze az Otthon Centrum.

A háromgyermekeseknek adható maximális támogatás révén döntően a – kevés számú – újépítésű ingatlan iránt nőtt a kereslet. A kereslet élénkülése nemcsak a kínálati árakban, de a valós adásvételi tranzakciókban is tükröződik. Míg januárban erős volt az érdeklődés, addig februárban a szokásos üzletmenethez képest jóval élénkebbnek bizonyult a lakáspiac ,nemcsak a fővárosban, de vidéken is.

 

Újlakás tranzakciók és árak

„A kínálati árak jelentős emelkedéséről szóló hírek egyfajta önbeteljesítő jóslatként vásárlásra ösztönzik a vevőket. A kereslet élénkülése az árakat is felfelé mozdítja. A ténylegesen megvalósult tranzakciók tapasztalata az, hogy a főváros legtöbb kerületében az új lakások ára 5-15 százalékkal emelkedett az elmúlt két hónapban a tavaly év végi árszinthez képest.” – mondta Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője. „Továbbra is igaz, hogy a fővárosban vásárló, a kedvezmény igénybevételére jogosult családoknak a CSOK 10 + 10 milliós maximális kerete mellett a megtakarításaikat is fel kell használniuk a lakásvásárláshoz.” – tette hozzá az elemző. A korábban favorit 40-50 m2 átlagos alapterület helyett idén már a 60-70 m2 felé mozdult el a megvásárolt lakások átlagos alapterülete, ami összhangban áll a kedvezmény igénybevételének lakás alapterületre vonatkozó elvárásaival.

 

 

Újépítésű lakások

A Budapesten legnagyobb új építésű lakáskínálattal rendelkező kerületekben, így pl. a XI. vagy a XIII. kerületben is, az alábbi ábrán jól láthatóan a nagyobb alapterület és a magasabb ár lett jellemző.  Az alapterületre vetített fajlagos átlagár a vidéki megyeszékhelyeken 240-350 ezer Ft/m2 körül alakult az idei év első két hónapjában. A legdrágább ebből a szempontból Győr, azonban meglepetésre itt némi megtorpanás volt megfigyelhető a tavalyi árnövekedéshez képest.

A Balaton partján az új építésű lakóingatlanok átlagos négyzetméter ára 400 ezer forint felett van, így Balatonalmádiban, Zamárdiban és Siófokon is. A legtöbb vidéki városban a CSOK-ot igénybevevők kedvezőbb fajlagos árakkal találkoztak és ezekben a városokban érezhetően meg is ugrott az új lakás vásárlások száma.  

 

Kapcsolódó SzámoldKi.hu kalkulátorok:

- Mennyi az ingatlan vásárlásakor fizetendő illeték? - kalkulátor

- Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor? - kalkulátor

 

Használt lakások

Az új lakásokhoz képest a fővárosban a használt társasházi lakások fajlagos ára az idei év első két hónapjában 220-660 ezer Ft/m2 között alakult. A legtöbb kerületben az áremelkedés mértéke 10% alatt maradt, kivéve a IV, VI, XVIII és XXI. kerületeket, ahol kis mértékben ezt meghaladó növekedés volt. Ugyanakkor azokban a kerületekben, ahol a legdrágább – 500 ezer Ft/m2-t meghaladó – fajlagos árak jellemezték a piacot – ilyen volt a budai I., a II. és a belvárosi V. kerület – úgy tűnik, hogy némileg mérséklődött az árak növekedése. Fontos megjegyezni, hogy ezekben a leginkább favorit városrészekben is nagy árkülönbség van a rossz beosztású, kedvezőtlen tájolású, lelakott ingatlanok és a befektetési szempontból favoritnak számító utcák jó állapotú lakásai között – utóbbiak iránt továbbra is jóval nagyobb a kereslet, mint az elérhető kínálat.

 

 

A vidéki városokban 125 és 290 ezer forint között alakultak a négyzetméter árak az idei év első két hónapjában, ami 4%-kal magasabb a tavaly év utolsó két hónapjához képest, a trendek az egyes településeken történt adásvételek jóval kisebb száma miatt kevésbé egyértelműen körvonalazhatók, mint a fővárosban. Az Otthon Centrum értékesítési tapasztalata szerint például Miskolc és Szekszárd esetében az átlagos négyzetméter árak 10-20 százalékkal csökkentek a tavaly év végi árszinthez képest, ugyanakkor az amúgy igen alacsony 2015-ös árszintről induló Zalaegerszeg, vagy Békéscsaba esetében 25-30 százalékos növekedés volt tapasztalható. Ahogy korábban is jeleztük az eltérő településrészek adottságai miatt az átlagárakban tapasztalható mozgásból ilyen rövid időtávon belül még nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni. Jelenleg a legdrágább fajlagos lakásárat Győr és Sopron esetében regisztrált az Otthon Centrum, a legkedvezőbb áron pedig Miskolcon lehet lakást venni.    

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: