Jól szerepelt ma a MOL és a Richter papírja
Elsősorban a Mol és a Richter húzta fölfelé az indexet, míg az OTP stagnált, a Telekom esését azzal magyarázható, hogy a befektetők egyre kisebb esélyt adnak arra, hogy a Deutsche Telekom a cseh leányvállalat kisebbségi tulajdonának kivásárlása után a Magyar Telekom részvényeire is ajánlatot tehet.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője kifejtette, hogy a Mol piacán a befektetők érdeklődését már egy jó ideje fenntartja az INA jövőjével kapcsolatos találgatás. Elsősorban a horvát sajtó emleget potenciális orosz vevőket, ami alapján egyesek arra következtetnek, hogy a Mol esetleg jó áron megválhat a horvát olajcégben meglévő részesedésétől.
A Mol 285 forinttal, 2,09 százalékkal 13 940 forintra erősödött, 909,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4263 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,85 százalékkal 318 forintra csökkent, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 71 forinttal, 1,79 százalékkal 4039 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,8 milliárd forintot ért el.