Jövő héten a Ház elé kerül a végtörlesztés ügye

Szerdán ismét tárgyal a kormány a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről, és ha jóváhagyja a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített jogszabálytervezetet, a parlament a jövő héten elkezdheti annak tárgyalását - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.

 Szijjártó Péter hozzátette, ha a Ház elé kerül a javaslat, az ellenzéken múlik, hogy azt egy vagy két hét alatt, vagy adott esetben egy nap alatt fogadja el az Országgyűlés. A végtörlesztést érintő külföldi reakciókra a szóvivő azt válaszolta: pénzügyileg tartható megoldást hoz a kabinet javaslata. Azoknak a bankoknak, amelyek mögött erős anyabankok állnak külföldön, semmilyen módon nem kell aggódniuk, ahogyan a magyar hátterű pénzintézeteknek sem - mondta, hozzáfűzve, a kormány arra számít: az ellenérdekeltségű felek minden fórumot fel fognak használni Magyarország ismételt megtámadására, csakúgy, ahogyan a bankadó és a válságadók esetében. Kijelentette ugyanakkor, hogy a kabinet reagálni fog, nem hagyja annyiban, ha az országot újra igazságtalan támadás fogja érni.
    

Mint fogalmazott, a kormánynak bármilyen nyomásgyakorlással szemben képviselnie kell a magyar emberek érdekeit. Álláspontja szerint a tőzsde és az árfolyamok is megnyugodnak majd, amikor látják, hogy az ország megerősödik, kevésbé lesz kitett, kiszolgáltatott amiatt, hogy csökken a devizahitelek aránya.
    

Szijjártó Péter közölte, az említett végtörlesztés lehetősége mindenkire vonatkozik, akinek az ingatlanjára terhelt devizaalapú hitele van, vagyis nem a felhasználás mikéntje a döntő, hanem az, hogy mire van terhelve a kölcsön. Felelevenítette, az előterjesztés tartalmazni fogja azt is, hogy a bankok semmilyen külön költséget nem számíthatnak fel az átváltással és az egyösszegű végtörlesztéssel kapcsolatban, valamint azt, hogy a devizahitelek esetében a forintban jelentkező költségeket csak forintban lehet felszámolni. Megjegyezte, az adótörvényeket is módosítani fogják, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadót ne kelljen megfizetni az elengedett tartozás után.
    

Az ellenzéki pártok nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta: az ellenzék megint nem az emberek oldalára állt, hanem a bankok érdekeinek szószólójaként lép fel, a kormány azonban az emberek érdekeit képviseli, és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség javaslatának alapján egy erkölcsileg helyes, pénzügyileg tartható, jogilag korrekt megoldást dolgoz ki a végtörlesztés ügyében.
    

Azzal kapcsolatban, hogy az Index egy birtokába jutott igazságügyi minisztériumi szakvéleményre hivatkozva azt írta, a bíróság jogszabályellenesnek minősítheti majd a végtörlesztési javaslatot, a szóvivő azt válaszolta: nem tud ilyen szakvéleményről, a vasárnapi kormányülésen az ezt a területet felügyelő miniszter azt mondta, hogy jogilag korrekt megoldás kidolgozására van lehetőség.
    

Szijjártó Péter megjegyezte, a kormány heti napirendjén a végtörlesztés mellett a köznevelési és felsőoktatási rendszer átalakítása is szerepel. (MTI)

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 13:30
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben

Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
2025. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
2025. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
2025. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással

A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
2025. 09. 10. 09:00
Megosztás:

Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken

A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
2025. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Megint nőtt a 400 leggazdagabb amerikai vagyona, tippelj, kinek van a legtöbb!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
2025. 09. 10. 08:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása

Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
2025. 09. 10. 07:00
Megosztás:

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
2025. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás: