Jövő héten véget ér az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka

A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget jövő héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A Ház hétfőn és csütörtökön külön ülésnapokat tart, ezeken összesen huszonhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők, az elsők között például a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetését, míg a hét második felében a 2013-as büdzsé fő számait.

A hétfői ülés a megszokott időpontban, 13 órakor kezdődik, ám a napirend előtti felszólalások után rendhagyó módon nem lesznek interpellációk, azonnali kérdések és kérdések, azokat a házelnök javaslatára ugyanis csak csütörtökön mondhatják el a képviselők.
    

A Ház napirendjén így csak határozathozatalok szerepelnek, valamint három, korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitája.  Több nemzetközi szerződés kihirdetése után az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosítását fogadhatja el az Országgyűlés.     

 

Ezt követően a víziközmű-szolgáltatással, a szakmaközi szervezetekkel és az agrárpiaci szabályozással, továbbá a szőlőtermesztéssel és a borgazdálkodással, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal összefüggő jogszabályokon változtathat a Ház.     

 

A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adó bevezetéséről szóló kormányzati javaslatról is hétfőn tartanak zárószavazást. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy szerdán benyújtott módosító indítványa alapján a hitelek és kölcsönök folyósítására és törlesztésére nem vonatkozna majd a tranzakciós illeték, amely alól azonban mégsem mentesülnének a postai sárga csekkes készpénzbefizetések.
    

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában közölte, a pénzügyi tranzakciós illeték biztosít költségvetési forrásokat a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervéhez. A kormányfő pénteki rádióinterjújában arra is kitért, hogy pénzügyi tranzakciós illetéket mindenki fizet, és ez alól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem lehet kivétel. A jegybank ezzel kapcsolatban korábban arra figyelmeztetett, az illeték miatt keletkezett veszteségeit a hatályos törvények alapján a magyar államnak kell majd megtérítenie a következő évben. A teher MNB-re történő kiterjeszthetőségéről az Európai Központi Banktól (EKB) kért vizsgálatot a magyar kormány.  A kabinet a 2013-as költségvetésben 283 milliárd forintos bevételt remél a jövő évben bevezetni kívánt tranzakciós illetékből. 

 

A biztosítási adó szintén 2013. január 1-jén léphet hatályba, és a baleseti adót, a biztosítókat terhelő pénzügyi intézményi különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást válthatja ki. Az egyesített összegű adónem jövő évi előirányzata 52,5 milliárd forint.     Csütörtök reggel kilenc órakor ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul a nap, majd a pótolt interpellációs blokk után várhatón délután fél egykor kezdődhet az utolsó parlamenti szavazás a nyári szünet előtt. Ez alatt a parlamenti szokásoknak megfelelően kétszer szavaznak a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról, először a több mint háromszáz képviselői módosító javaslatról döntenek, majd az Országgyűlés költségvetési bizottsága visszavonul, hogy kiszámítsa, az esetleges változtatások miként érintik a fő számokat. A testület ülése alatt hat olyan indítvány záróvitáját bonyolítják le, amelyeket még az ülésnap végén szintén elfogadhat a Ház.     

 

A jövő évi költségvetést a miniszterelnök javaslatára kezdte a hagyományos őszi, téli időpontnál jóval korábban tárgyalni az Országgyűlés. Orbán Viktor mindezt azzal indokolta, hogy így kiszámíthatóbb, stabilabb alapokon állhat az ország pénzügyi gazdálkodása. Matolcsy György június 15-én benyújtott előterjesztése alapján az államháztartás - önkormányzatok nélküli - bevétele jövőre 3,2 százalékkal növekedhet az ideihez képest. A javaslat szerint a kiadások 10.492,4 milliárd forintot tesznek ki 2013-ban, így a hiány 643,2 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka lehet. A nemzetgazdasági miniszter június végén jelentette be, hogy az általa írt 1,6 százalék helyett akár 2 százalékos gazdasági növekedés is elérhető jövőre a kormány munka világát érintő, tehercsökkentő csomagjának köszönhetően.     

 

A 2013-as büdzsé fő számai mellett csütörtökön megszavazhatják még a kormány Erzsébet-programról, illetve a hulladékról szóló törvényjavaslatát, de módosíthatják a tankönyvpiac rendjéről, valamint a köznevelésről és a felsőoktatásról szóló jogszabályokat, továbbá elfogadhatják azokat a változtatásokat, amelyek egységesítenék a rendészeti feladatokat ellátók tevékenységéről szóló szabályokat, és a rendőrséget is bevonnák az iskolakerülés elleni fellépésbe.  A nap végén a levezető elnök feladata lesz összehívni az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülését, amelyet várhatóan szeptember 10-én tartanak. (MTI)


A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Stílusos nyárzáró – Hamarosan kezdetét veszi a Kerekdomb Fesztivál

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?” – mondja Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Top 10 kriptovaluta: KITE és Filecoin szembement a piaccal

Szeptember 2-án meglehetősen barátságtalan kép fogadta a kockázatos eszközök piacára érkező befektetőket. Az amerikai–iráni konfliktus újabb eszkalációja feljebb lökte az olajárat és a kötvényhozamokat, miközben a részvénypiacokon és a vezető kriptovalutáknál is megjelent az eladói nyomás.
2026. 09. 02. 12:34
Megosztás:

SpaceX-megállapodás a Starlink Mobile és Sovereign Solutions bevezetéséről

A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat írt alá az európai kommunikációs összeköttetések megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítésére. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek fejlesztését támogatja.
2026. 09. 02. 12:00
Megosztás:

21 nagybank közös stabilcoint indít: 2027-ben jöhet a dolláralapú token

A globális bankrendszer egyre határozottabban lép be a stabilcoinok piacára. Huszonegy vezető pénzügyi intézmény – köztük a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és a UBS – közös vállalat létrehozását tervezi, amelynek első terméke egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin lehet 2027 első felében. A kezdeményezés jól mutatja, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék és a decentralizált pénzügyek eszközei, hanem egyre inkább a hagyományos pénzügyi rendszer fizetési és elszámolási infrastruktúrájának részévé válhatnak.
2026. 09. 02. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai és európai hozamok; a dollár erősödni tudott

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok tovább emelkedtek. A 2 éves Treasury hozama 5 bp-tal 4,40%-ra, míg a 10 éves referenciahozam 4 bp-tal 4,80%-ra nőtt, ami a legmagasabb záróár 2023 októbere óta. A hosszú oldali emelkedés a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat tükrözte, miközben a befektetők a pénteki munkaerőpiaci, illetve a jövő heti inflációs adatokra készülnek.
2026. 09. 02. 10:30
Megosztás:

Estek az amerikai indexek; a megugró olajárak és kötvényhozamok rontották a befektetői hangulatot

Az amerikai befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti fejlemények határozták meg. Az Egyesült Államok és Irán közötti újabb katonai összecsapások felerősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős emelkedést váltott ki az olajpiacon. A Brent több mint 5%-kal 95 dollárig, a WTI árfolyama pedig közel 91 dollárig emelkedett, miközben a piac a Hormuzi-szoroson keresztüli energiaszállítások esetleges fennakadásait árazta. Az emelkedő energiaárak a kötvényhozamokat is felfelé hajtották, ami összességében visszafogta a kockázatvállalási hajlandóságot.
2026. 09. 02. 10:00
Megosztás:

Estek az európai részvények; a gyorsuló infláció és az energiaárak kerültek a fókuszba

Negatív hangulat uralkodott az európai részvénypiacokon, miután az eurózónás infláció 3% fölé emelkedett, az állampapírhozamok többéves csúcsokra kapaszkodtak, és erősödtek a jövő heti EKB-kamatemelési várakozások. A STOXX 600 index 0,6%-kal csökkent, több mint egyhónapos mélypontra süllyedve. A szektorok közül az energiaipar 1,8%-kal emelkedett a magasabb olajárak támogatásával, míg a svájci gyógyszergyártó Novartis 6,3%-os erősödéssel a nap nyertesei közé került kedvező klinikai vizsgálati eredményeinek köszönhetően. A Partners Group ugyanakkor 7,3%-kal került lejjebb a vártnál gyengébb teljesítménydíj-bevételi kilátások és a vezérigazgató távozásának bejelentése után.
2026. 09. 02. 09:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok magántárgyalásokat folytatott Kínával az iráni helyzetről

Az Egyesült Államok több dologban egyetért Kínával az Iránt övező kérdések közül, mint ahányban eltér a véleménye - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden a G20 csoport pénzügyminiszteri tanácskozásának egy kísérőrendezvényén Észak-Karolinában.
2026. 09. 02. 09:00
Megosztás:

ATisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz

A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz, miután az uniós intézmények lezárták a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkelyes eljárást - közölte a miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 08:30
Megosztás:

Orbán Anita külügyminiszter megbeszélést folytatott a japán külügyminiszterrel

A pozsonyi V4+Japán találkozó alkalmával Orbán Anita külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Motegi Tosimicu japán külügyminiszterrel kedden.
2026. 09. 02. 08:00
Megosztás:

A Pedagógusok Szakszervezete szerint egységes költségvetési rendszer kell az iskolákban

Egységes költségvetési rendszert szorgalmaz a köznevelési intézményekben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
2026. 09. 02. 07:00
Megosztás:

Visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai

Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.
2026. 09. 02. 06:30
Megosztás:

Megbeszélést tartnak az EU és a NATO vezetői szerdán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus.
2026. 09. 02. 06:00
Megosztás:

A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak a V4-ek és Japán külügyminiszterei

Az országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
2026. 09. 02. 05:30
Megosztás:

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás: