Jövőre is recesszió vár ránk az OECD szerint

Egyenetlen és óvatos kilábalás elé néz a következő két évben a világgazdaság, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak együttes bruttó hazai terméke jövőre az idei évhez hasonlóan 1,4 százalékkal, 2014-ben pedig 2,3 százalékkal nőhet - közölte legfrissebb előrejelzésében kedden az OECD.

Ötévnyi válság után ismét gyengül a világgazdaság állapota és nem lehet kizárni, hogy egyes országokban jelentősebb gazdasági visszaesés lesz - figyelmeztetett a szervezet. A rosszabb kilátások legfőbb okozója a bizalom hanyatlása, amely a hiányos és kevésbé hatékony gazdaságpolitika folyománya. A szervezet számításai szerint az euróövezeti államok az idei 0,4 százalékos, és a 2013. évi 0,1 százalékos visszaesés után 2014-ben már 1,3 százalékkal nőhetnek. Az Egyesült Államok GDP-je idén 2,2 százalékkal, 2013-ban 2,0 százalékkal, 2014-ben pedig 2,8 százalékkal bővül. A kínai gazdaság idén 7,5 százalékkal, 2013-ban 8,5 százalékkal, míg 2014-ben 8,9 százalékkal nő.

 

Az OECD elemzésében kiemelte: a világgazdaságra jelenleg a legnagyobb kockázatot az euróövezeti válság jelenti.  "A negatív kilátások közepette nem nehéz olyan helyzetet elképzelni, amelyben valami rosszul sül el" - írja a szervezet, hozzátéve, hogy az ilyen forgatókönyvek megvalósulása a piaci kockázatértékelés romlásához, s így az elmúlt időszakban tapasztalt pozitív trend megfordulásához vezethet. Az Egyesült Államokban, amennyiben nem sikerül megállapodni az államháztartás fokozatos konszolidációjáról és azonnali, drasztikus  deficitcsökkentő intézkedések lépnek életbe, az a gazdaságot recesszióba taszíthatja, ami magával rántja majd a világgazdaságot is - figyelmeztet a párizsi székhelyű szervezet is.
    

Az OECD az elemzést összefoglalva kiemeli: számos gazdaságban - így az euróövezetben, Japánban, Kínában és Indiában is - tovább kellene lazítani a monetáris politikán. Figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy a nem-hagyományos monetáris ösztönző lépések hosszabb távon kockázatokkal járnak. Az OECD szerint a válság okozta azonnali nehézségek megoldása szükséges feltétele a gazdaságpolitikai horizont tágításának: a döntéshozóknak végső soron olyan megoldásokat kell találniuk, amelyekkel kezelhetőek a pénzügyi rendszer problémái és biztosítható a környezet fenntarthatósága és a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése. " A jól megtervezett strukturális reformok, együtt a költségvetési konszolidációval, kulcsfontosságúak a hosszú távú növekedést veszélyeztető kockázatok kezelése szempontjából" - fogalmaz a szervezet.

 

Recesszióba süllyedt a magyar gazdaság 2012-ben, de 2013 közepétől megindul a hazai össztermék (GDP) növekedése - állapítja meg az OECD kedden Párizsban közzétett novemberi gazdasági jelentése. Az OECD szerint a magyar GDP 2012-ben 1,6 százalékkal csökken, majd 2013-ra - az év közepétől várható élénkülés következtében - 0,1 százalékra mérséklődik a visszaesés, 2014-ben pedig 1,2 százalék növekedésbe fordul a GDP.


A magas energia- és élelmiszerárak, valamint a közvetett adók miatt az infláció számottevően emelkedett. Az inflációs várakozások meghaladják a 6 százalékot, ami kétségessé teszi a jegybanki inflációs cél teljesíthetőségét.  Folytatódott a pénzügyi kiigazítás, de a tervezett adócsökkentések hatását több mint ellentételezték más, a gazdasági aktivitást fékező intézkedések.
    

Az előrejelzés feltételezi a nemzetközi szervezetekkel létrejött megállapodásokat, melyek mihamarabbi megkötése kulcsfontosságú a növekedés szempontjából, mivel csökkenti az adósságfinanszírozási költségeket, javítja a befektetői bizalmat és támogatja a belföldi hitelezést. Az OECD szerint az államháztartás GDP-arányos deficitje az idei 3 százalékról jövőre 2,7 százalékra csökken, és ezen a szinten marad 2014-ben is. A további monetáris enyhítés csak akkor válik indokolttá, ha az infláció tartósan a jegybank inflációs célja közelébe mérséklődik. (MTI)


Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás: