Júniusban is kevesebbet vásároltunk
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012. júniusban 687 milliárd forint, az első félévben 3793 milliárd forint értékű forgalom realizálódott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene júniusban 0,9 százalékkal, az év első felében 0,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene júniusban 4,2%-kal, az első félévben 2,0%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól. Júniusban a legnagyobb mértékű csökkenés a gyógyszer-, gyógyászatitermék- (11,7%), valamint a bútor-, műszakicikk-üzletekben (10,4%) jelentkezett.
Folytatódott – a magas üzemanyagárak mellett – az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének csökkenése, az eladások júniusban, illetve az első félévben egyaránt 2,9%-kal mérséklődtek. Az egy hónappal korábbihoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene nem változott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 0,3%-kal növekedett, a nem élelmiszer-kiskereskedelem lényegi elmozdulást nem mutatott, viszont az üzemanyag-kiskereskedelem 0,7%-kal növekedett, többek között az élénkülő nemzetközi turizmus hatására.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai júniusban 2,1%-kal csökkentek, ugyanakkor az első félévben összességében 1,9%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.