K.O. A görögök kiütötték Amerikát is - már a jó makroadatok sem segítettek

A fékezhetetlennek tűnő európai adósságválság, mely főként Görögországra összpontosul tegnap könyörtelen eladói hullámok okozott a világ részvénypiacain, így az amerikai piacokon is. Míg hétfőn a vártnál jobb makroadatok ellensúlyozni tudták az európai híreket keddre már az USA-ban is elszakadt a cérna. Az euró árfolyama több, mint egy éves mélypontjára 1,30-as szint alá is esett a dollárral szemben.

A DJIA index 225,06 pontos, vagyis 2,02 százalékos eséssel 10.926,77 ponton zárt, ilyen mértékű esésre három hónapja nem volt példa.  Az S&P 500-as mutató 28,65 ponttal, azaz 2,38 százalékkal 1.173,61 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 74,49 pontot, azaz 2,98 százalékot veszített és 2.424,25 ponton zárt.

 

A piacok emelkedése már a múlt héten elakadt, főként a Görögország megsegítését célzó mentőcsomag körül kialakult feszültségek okán, azonban úgy tűnt, hogy a 110 milliárd eurós három évre szóló csomag megnyugtathatja a kedélyeket. Viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy Görögország mellett már Spanyolországban és Portugáliában is megmutatkoznak az adósságválság-járvány fertőzésének jelei.

 

A befektetők attól tartanak, hogy Görögország a lakosság ellenállása miatt nem lesz képes végrehajtani azokat a megszorításokat, amiért cserébe vasárnap hároméves hitelprogramot hagyott jóvá az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Olaj volt a tűzre az a piacokon elterjedt híresztelés is, miszerint Spanyolország hamarosan 280 milliárd eurós pénzügyi segítségért folyamodhat. José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök kedden Brüsszelben őrültségnek nevezte a híreszteléseket.

 

Rontotta a hangulatot az is, hogy a tegnap közzétett Markit/HSBC kezelésében lévő kínai feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke áprilisban csökkent, és Kína további a gazdaság élénkítését fékező intézkedéseket vezetett be a hétvége folyamán.

 

A dollár jelentős mértékben erősödött az euróval szemben, az eurót tegnap este New York-ban 1,2994 dollárron is jegyezték, mely 2009 áprilisa óta nem látott mélypont. Hétfőn késő este még 1,3212 dolláron állt. Az erős dollár miatt viszont esésnek indultak a dollárban denominált nyersanyagok árait, a júniusi szállítású WTI típusú kőolaj ára 3,45 dollárral, 4 százalékkal 82,74 dollárra esett, de még a tegnap napközben 5 hónapos csúcsára, 1,190 dollár fölé ugró arany árfolyama is végül 14,10 dolláros veszteséggel 1169,20 dolláron zárta a napot.

 

A zuhanó nyersanyagárak hatására számos vállalat részvénye is hanyatlásnak indult, az Alcoa 4,3 százalékkal 12,58 dollárra, a Caterpillar Inc. 4,6 százalékkal 66,70 dollárra csökkent. A bankok is megérezték az adósságválság hatásait, a spanyol Banco Santander S.A. 8,8 százalékkal 11,14 dollárra, a Bank of America Corp. 2,8 százalékkal 17,56 dollárra csökkent.

 

A hangulaton mit sem változtatott, hogy az új ipari megrendelések mértéke márciusban a várt stagnálás helyett 1,3 százalékos emelkedést mutatott, valamint az, hogy a függőben lévő ingatlan értékesítés márciusban 5,3 százalékkal nőtt a februári 8,3 százalékos megugrása után.


Világszintű változások alakítják a tervezőszoftverek piacát belföldön is

Világszerte változik a tervezőszoftverek piaca, a Graphisoft is ennek megfelelően alakította át az értékesítési rendszerét - mondták az építészetben használt tervezőszoftvereket fejlesztő cég vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 20. 07:00
Megosztás:

Tovább súlyosbodott a börtönök túlzsúfoltsága Európában

Tovább súlyosbodott a börtönök túlzsúfoltsága Európában, miközben emelkedik az idősebb és a női fogvatartottak aránya is - derül ki a 47 tagországot tömörítő, strasbourgi székhelyű Európa Tanács kedden közzétett éves börtönstatisztikai jelentéséből. A statisztika szerint Magyarországon is romlott a helyzet.
2026. 05. 20. 06:30
Megosztás:

Horvátország bemutatta integrált mikroműanyag-megfigyelő rendszerét

Horvátország kedden Sibenikben, az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport környezetvédelmi minisztereinek találkozóján mutatta be a mikroműanyagok megfigyelésére szolgáló integrált rendszerét. A tanácskozás középpontjában a vízellátási rendszerek ellenálló képességének növelése, valamint a tengeri környezet és a mediterrán ökoszisztémák védelme állt.
2026. 05. 20. 06:00
Megosztás:

Magyar-szerb határ menti projekt segítette az élelmiszeripar szakember-utánpótlását

Az élelmiszeripar és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások szakember-utánpótlását segítette a Tápláljuk a jövőt! (Feeding Future) című magyar-szerb határ menti projekt, amelynek eredményeit kedden mutatták be Szegeden.
2026. 05. 20. 05:30
Megosztás:

Több ezer cég kerülhet be a KIVA-ba 2026-tól

Jelentősen kibővülhet a KIVA-ra jogosult vállalkozások köre 2026-tól, miután megduplázódnak a belépési értékhatárok. Az új szabályok alapján már 6 milliárd forintos bevételig és 100 fős létszámig választható a kisvállalati adózás. Szakértők szerint a változás miatt egyre több cég vizsgálhatja felül jelenlegi adózási struktúráját az osztalékfizetési szezonban.
2026. 05. 20. 05:00
Megosztás:

A Geely Holding eladásainak több mint fele már elektrifikált jármű volt az idei első negyedévben

A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely Holding) autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatta a Geely Auto Central and Eastren Europe az MTI-t közleményben kedden.
2026. 05. 20. 04:30
Megosztás:

Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
2026. 05. 20. 04:00
Megosztás:

Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
2026. 05. 20. 03:30
Megosztás:

Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
2026. 05. 20. 03:00
Megosztás:

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
2026. 05. 20. 02:00
Megosztás:

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
2026. 05. 20. 01:00
Megosztás:

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
2026. 05. 20. 00:30
Megosztás:

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás: