35,3 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak júniusban

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 júniusában 35,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 46,7, az élő állatok és állati termékeké 15,0 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.

2011. január–júniusban az előző év azonos időszakához mérten az agrártermékek termelőiár-szintje 41,4, a növényi termékek ára 56,6, az élő állatok és állati termékeké 15,6%-kal nőtt, a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai pedig 15,5%-kal voltak magasabbak.

 

2011 júniusában a gabonafélék termelői ára a 2010. azonos időszakihoz viszonyítva 80,8%-kal emelkedett. A búza és a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg, ezért kis mennyiséget értékesítettek, magasabb áron, mint az előző hónapban. Az árpaértékesítés mennyisége a betakarítás következtében megugrott, így ára a tavaly decemberi értékre mérséklődött. Az ipari növények termelői ára 18,9, ezen belül az olajnövényeké 28,9%-kal nőtt 2010 hatodik hónapjához mérten.


A burgonya termelői ára 8%-kal csökkent. Míg felvásárlási ára tavaly az újburgonya megjelenésével, júliusban érte el a legmagasabb értéket, addig idén már májusban jelentkezett a maximumérték, azaz ehhez a hónaphoz viszonyítva a burgonya ára mind a felvásárlásnál, mind a piacok esetében mérséklődött.


A zöldségfélék ára júniusban 13,7%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. Az ebben az időszakban jelentősebb termékek közül a paradicsom és az uborka ára nagymértékben (40, illetve 15%-kal) visszaesett, a zöldborsó ára viszont 21%-kal nőtt. A gyümölcsök termelői ára júniusban 27,9%-kal haladta meg az előző év júniusit. A hazai termésű gyümölcsök között az ebben az időszakban legnagyobb súlyú meggyfélék közül a meggy felvásárlási ára a tavalyinak a kétszerese volt, ugyanakkor a közvetlen fogyasztásra történő értékesítés még az előző évi árat sem érte el; a cseresznye ára kisebb volt a 2010. évinél. Vagyis a gyümölcsárindex – az előző havi 70,6%-os árnövekedéshez képest – az értékesítési kosár változása miatt lett alacsonyabb.

 

A vágóállatok termelői ára 2011 hatodik hónapjában 14,1%-kal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 52,9%-kal nőtt, és ennél jóval kisebb mértékben emelkedett a vágóbaromfié (20,9%) és a vágósertésé (1,1%). 2011 júniusában az állati termékek árai 17,2%-kal magasabbak voltak az egy évvel azelőttinél, ezen belül a tyúktojás ára 5,9%-kal csökkent, a tejé 24,3%-kal nőtt.

 

2011. január–júniusban a gabonafélék ára 89,2%-kal haladta meg a 2010. első félévit, ugyanebben az időszakban a zöldségfélék ára 3,6%-kal csökkent. Az év első négy hónapjában még 10% felett volt ez az index (igen kis forgalom mellett), aztán májusban fellendült a friss zöldségek termesztése, de a németországi megbetegedések miatti értékesítési problémák hatására a közvetlen fogyasztásra szánt zöldségek esetében csökkentek az árak. A gyümölcsök ára 51,3%-kal nőtt az előző év január–júniusihoz képest.


A vágóállatok termelői ára 14,4, az állati termékeké 18,0%-kal emelkedett. 2011 I. félévében a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 15,5%-kal nőttek 2010 I. félévéhez mérten, ez a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 17,8%-os növekedéséből, valamint a
mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,3%-os csökkenéséből adódott. (MTI)

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás: