Kedvezőtlenül alakult a tavalyi év az Adidas számára
2010. 03. 03. 14:05
Több mint 60 százalékkal esett az Adidas profitja a tavalyi utolsó negyedévben és az esztendő egészében is, miután kedvezőtlenül alakult a kereslet és az árfolyam, a beszerzési költségek pedig emelkedtek. (MTI)
Az amerikai Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója 19 millió euró adózott eredményre tett szert tavaly október-december között, 64 százalékkal kevesebbre az egy évvel korábbi 54 milliónál. A bevétel stagnált, 2,5 milliárd eurót tett ki.
Az év egészében 62 százalékkal esett az adózott eredmény, 642 millió euróról 245 millióra, a bevétel 6 százalékkal csökkent, 10,4 milliárd euróra. Mindamellett a társaság vezérigazgatója, aki hivatali idejének legnehezebb évének nevezte a tavalyit, derűlátó a kilátásokat illetően, főként a Dél-Afrikában megrendezendő labdarúgó világbajnokság miatt. Az előző, 2006-ban Németországban rendezett VB 1 milliárd euróval "dobta meg" a cég bevételeit.
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után
Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást
Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat
A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén
Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe
A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram
A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?
Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd
Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.