Kénytelenek lesznek megbarátkozni az új vasúti menetrenddel Tolnában

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint továbbra is megfelel a menetrend a munkába járók és tanulók igényeinek a Bátaszék-Sárbogárd vasútvonalon, ahol április 15-től tíz járatot szüntetett meg a MÁV - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel, így reagálva Horváth István (Fidesz-KDNP) szekszárdi polgármester kifogásaira az új menetrenddel kapcsolatban.

Horváth István március 29-én az akkor még tervezett - megfogalmazása szerint "átgondolatlan" - menetrendi módosítások visszavonását kérte Fónagy Jánostól, a tárca parlamenti államtitkárától. A város polgármestere szerint az új menetrend legégetőbb problémája, hogy elvész annak ütemes jellege, így utasvonzó hatása is, a Bátaszék és Sárbogárd közötti, 833-as járat megszüntetésével pedig nehezebbé válik az egyetemisták közlekedése Szekszárdról Budapestre.

 

Horváth István négy javaslatot tett a menetrend módosítására, köztük a Baja-Sárbogárd közötti, 8313-as járat korábbi, illetve a Tolna-Baja vonalon közlekedő 8354-as vonat későbbi indítására. Javasolta azt is, hogy a Budapest-Baja IC-vonatok álljanak meg Vajtán és Cecén, miután a ritkuló járatok miatt Cecéről 15 óra 16 perc után csak 21 óra 19 perckor indul vonat Szekszárd felé.A polgármester kérte továbbá a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon egy plusz járat beállítását Bajáról Sárbogárdra, ami szintén a diákok fővárosba való eljutását könnyítette volna meg.

 

Az NFM közlése szerint Tolna megyében a változatlanul naponta közlekedő Baja-Budapest IC vonatpár biztosítja a reggeli eljutást a fővárosba, a Szekszárd-Budapest vonalon pedig 15 autóbusz-járatpár és hat expresszjárat közlekedik. A hét első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon összesen 22 autóbusz-járatpár érhető el. A Baja-Budapest között járó Gemenc Intercity vajtai és cecei megállítása a tárca szerint a vasútvonal egyvágányúsága és a vonattalálkozásokra alkalmas állomások elhelyezkedése miatt nem valósítható meg. Az indulási idő több vonatnál kért 20-30 perces módosításait a csatlakozások és a vonattalálkozások megtartása miatt nem lehet átvezetni a menetrendben - írta az NFM kommunikációs főosztálya, amely kitért arra is, hogy a 46-os vonalon munkanapokon Sárbogárdról 8, Bátaszékről 7 járat indul.

 

A MÁV április 15-től Tolna megyében 19 járatot szüntetett meg, amelyek közül tíz a 46-os számú Sárbogárd-Bátaszék vonalon, egy Dombóvár és Komló között, nyolc pedig Dombóvár és Bátaszék között közlekedett. Az NFM közleményében azt írta, hogy nyomon követi az igényeket, és változásuk esetén "a szükséges menetrendi módosításokról soronkívül intézkedik".(MTI)

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás: