Kész a kapuvári húsgyár válságterve, de nem nyilvános

Elkészült a Kapuvári Hús Zrt. megmentését célzó válságterv, de egyelőre nem nyilvános - közölte a dokumentumot elkészítő kisebbségi tulajdonos kedden Győrben.

Foltányi Árpád jelezte: azért nem hozza nyilvánosságra a válságtervet, mert információi szerint visszavonták a társaság felszámolását elrendelő, első fokú, nem jogerős bírósági döntés ellen benyújtott fellebbezést, ami új helyzetet teremtett. Hozzátette: a múlt heti közgyűlés "egyértelműen megtiltotta" a fellebbezés visszavonását, márpedig a közgyűlés magasabb rendű fórum, mint az igazgatóság, amelynek két tagja együttesen cégszerűen megtehette ezt a lépést. "Az más kérdés, hogy ez törvénytelen, mert a közgyűlés határozta pontosan ezzel ellentétes" - jegyezte meg a kisebbségi tulajdonos.
    

Foltányi Árpád az MTI érdeklődésére csupán azt a múlt heti közlését erősítette meg, hogy válságterve bérvágásos rendszer bevezetésével javasolja talpra állítani az üzemet. Múlt pénteken a kisebbségi tulajdonos még arról beszélt: biztosítani tudja, hogy beérkezzen a termelés felfuttatásához szükséges heti hatezer sertés. Tájékoztatása szerint a nyáron heti három-négyezer állatot dolgoztak fel, ennek mintegy felét vágták helyben, miközben heti tíz-tizenkétezres a kapuvári üzem teljes kapacitása. A terv szerint olyan új tulajdonosi szerkezetet alaktanának ki, amelyben jelentős hányad jutna a sertéstenyésztőknek és a gyár dolgozóinak is, ő maga pedig jelképesre csökkentené jelenlegi 25 százalékos tulajdonrészét. Jelezte: a válságterv jövő csütörtökön kerülhet a közgyűlés elé.
    

A Kisalföld című megyei napilap szeptember 12-i számában írt arról, hogy többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár. A Kormányszóvivői Iroda még aznap bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. A lépést azzal indokolták, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi "felelőtlen garanciavállalások" miatt. Két nappal később 400-500 ember demonstrált az üzem előtt a munkahelyek védelmében.
    

A múlt hétfőn - a többségi tulajdonos által jelzettnél egy héttel később - újra megindult a feldolgozás a kapuvári húsgyárban, kevesebb emberrel és az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel.
    

Pászli Tibor, az üzem szakszervezeti vezetője az MTI érdeklődésére akkor úgy tudta: a 180 kölcsönzött munkavállaló közül 80 korábbi alkalmazottat visszavesz saját állományába az üzem, a többiekre azonban nem tart igényt. Korábban mintegy 400-an dolgoztak a kapuvári gyárban.  A szakszervezeti vezető közölte azt is, hogy elkezdődött a frissen érkezett hús darabolása, feldolgozása, de a teljesítmény a korábbi években megszokottnak csak mintegy harmada. Hozzátette: nem tudni még, mikor indulhat újra a vágás az üzemben, de a menedzsment folyamatosan tárgyal a beszállítókkal.
    

Múlt pénteki számában arról írt a Kisalföld, hogy a többségi tulajdonos képviselője a felszámolás elindításában látja a kapuvári húsgyárban kialakult helyzet megoldását. A lapnak Zsobrák Péter elmondta: a jelenlegi helyzetben a Kapuvári Hús Zrt. működésképtelen, hiszen zárolt számlái mellett egy ötvenmilliós és egy másfél milliárdos NAV-eljárás indult ellene, teljes a vagyoni zárlat is, valamint egy lejárt 600 milliós banki hiteltartozás is fennáll. Hozzátette: ezekkel a feltételekkel nem tudják megindítani a vágást, így a közgyűlésen végül úgy határoztak, hogy a cég megteszi a lépéseket a fizetőképtelenség megállapítása érdekében. Elmondta azt is, hogy a felszámolási eljárás ideje alatt tovább működhetne a vállalat. (MTI)


Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás: