Két dollárral csökkent a kőolaj ára
2012. 04. 09. 21:40
Két dollárral csökkent a kőolaj ára hétfőn, mert enyhültek az ellátással kapcsolatos aggodalmak, mivel a hét végén újrakezdődnek az Irán vitatott nukleáris programjával kapcsolatos nemzetközi tárgyalások.
Hozzájárult az árak csökkenéshez az is, hogy az Egyesült Államokban a várakozásoknál kevésbé, 120 ezerrel nőtt a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma márciusban. November óta először fordult elő, hogy 200 ezernél kevesebb új munkahely jött létre, ami azt sejteti, hogy csökken a gazdasági növekedés üteme, és ezzel párhuzamosan az olajfelhasználás.
Közép-európai idő szerint este nyolc óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta ára 2,13 dollárral 121,30 dollárra csökkent Londonban. Az amerikai West Texas Intermediate 101,39 dollárba került, ez 1,92 dolláros csökkenés a húsvéti ünnepek előtti szinthez képest.
Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot
Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Elfogadták! Így változott a 65 év felettiek kedvezményes utazása
A közforgalmú személyszállítás során a 65. életévüket betöltött személyek életkoruk alapján díjmentesen utazhatnak, pusztán személyazonosító okmányuk felmutatásával. Számukra már nincs szükség utazási utalványra az ingyenes utazáshoz. Azok a személyek viszont, akik még nem múltak el 65 évesek, de nyugdíjban vagy egyéb meghatározott ellátásban részesülnek, éves utalvány alapján vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.
Hyperliquid áttörése: 10,6 milliárd dolláros nyitott pozícióval új DeFi rekord született
A decentralizált pénzügyek világa új korszakba lépett. A Hyperliquid nevű derivatíva-kereskedési platform lenyűgöző teljesítményt nyújtott: nyitott pozícióinak (open interest) összértéke meghaladta a 10,6 milliárd dollárt, ezzel új csúcsot állítva fel a DEX-ek (decentralizált tőzsdék) történetében. De mitől lett ilyen népszerű ez az eddig kevéssé ismert szereplő? És mit árul el mindez a kriptopiac fejlődési irányáról?
Ethereum újra lendületben: Négy nap alatt 5,46 milliárd dolláros láncon belüli forgalom!
Miközben a kriptopiac ingadozó hangulatban van, az Ethereum (ETH) látványos aktivitással hívta fel magára a figyelmet: alig négy nap alatt 5,46 milliárd dollárnyi tranzakció zajlott le a blokkláncán. Vajon mit jelez ez a masszív növekedés? Csak átmeneti fellángolásról van szó, vagy valóban újabb felfutás küszöbén állunk?
Íme 50 bolt, ahol már most fizethetsz kriptovalutával
A kriptovaluták már rég túlléptek a spekuláció határán – egyre több helyen válhatnak valódi fizetőeszközzé. Ha Bitcoinod vagy más digitális valutád van, már most is akad bőven olyan üzlet, ahol szívesen fogadják el a virtuális pénzed. Nézd meg, hol vásárolhatsz közvetlenül vagy közvetve kriptóval – és miért lehet ez forradalmi lépés a globális pénzügyi rendszerben.
A megfelelő folyadékellátás biztosítása úton lévő járművek számára
Eszünkbe jut-e vajon, hogy a hosszú utak során a járművezetők megfelelő folyadékellátása mennyire kulcsfontosságú? Az utazások során a megfelelő ivóvízellátás nem csupán kényelmi kérdés, hanem alapvető szükséglet is. Bár sokan talán nem gondolnák, a kamionok és más haszongépjárművek egyik leglényegesebb felszerelése a vizeskanna és a víztartály, amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőrök mindig hozzáférjenek friss vízhez, bárhol is járjanak.
A Bitcoin már nagyobb, mint a Google és az ezüst – Az Amazon a következő célpont?
A Bitcoin újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja immár meghaladja az Alphabet (Google) és az ezüst értékét is. Miközben sokan még mindig kétkedve tekintenek a kriptovalutákra, a legnagyobb digitális eszköz feltartóztathatatlanul tör előre – a következő kihívott pedig nem más, mint az Amazon.
Kitört az XRP árfolyama? Indul az „XRP-szezon” – Erődemonstráció a Bitcoinnal szemben
Az XRP hetek óta a háttérben gyűjtötte az erőt, most viszont végre áttörte azt az ellenállási szintet, amely korábban rendre visszafogta a mozgását a Bitcoinhoz képest. Alex Cobb elemző szerint „elég volt, most indul az XRP-szezon”. Vajon tényleg új altcoin-ciklus elé nézünk? Elemzünk, értékelünk, és megmutatjuk, mit érdemes figyelni.
A Binance áttöri a falakat: Halal kriptostaking a muszlim világ számára
A kriptovaluták világa új korszakba lépett: a Binance elindította a világ első, hivatalosan is saría-kompatibilis staking szolgáltatását. A Sharia Earn névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy elérhetővé tegye a passzív kriptojövedelmet azok számára is, akik eddig vallási okokból tartózkodtak az ilyen típusú pénzügyi termékektől. Ez az újítás akár több mint 1,9 milliárd ember pénzügyi életét formálhatja át világszerte.
Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám
A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz
A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás
Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
Otthon Start: Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé az első lakás megszerzése – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) elemzéséből.
Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat
Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.