Két tavat találtak a kanadai jégtakaró alatt

Két tavat találtak kutatók több mint 500 méterrel a kanadai jégtakaró alatt.

Az Északi-sarkvidék kanadai területén talált két félszín alatti állóvízben a maximális hőmérséklet a becslések szerint mínusz 10,5 Celsius-fok, a víznek tehát nagyon sósnak kell lennie ahhoz, hogy ne fagyjon meg.
    

Valószínűleg hasonlóan hideg és sós lehet a Jupiter Európa nevű holdjának felszín alatti óceánja, amelyben feltételezhető az élet jelenléte.
    

A két tó az északi Nuvanut területen lévő Devon-sziget Devon-jégsapkája radaros vizsgálata során tűnt fel.
    

Az Albertai Egyetem szakértői által vezetett kutatás eredményeit a Science Advances című szaklap aktuális mutatták be.
    

"Teljesen meglepődtem és kicsit zavarba is jöttem. Határozottan nem jég alatti tavakat kerestem" - mondta a kutatást vezető Anja Rutishauser.
    

Bár egyre gyakoribb, hogy vízrendszerekre bukkannak nagy jégtakarók alatt, a felfedezés azért meglepő, mert a Devon-szigeti jégsapkáról úgy hitték, hogy a talajig be van fagyva a terület.
    

Ezek az első jég alatti tavak, melyeket megfigyeltek a kanadai Északi-sarkvidéken, a becslések szerint egyenként 5-8 négyzetkilométeren terülnek el.
    

A becslések szerint a tavak vize ötször sósabb, mint a tengervíz, így fagyáspontja az édesvízé alatt van.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Más, grönlandi és antarktiszi jég alatti tavakban édesvíz található, melyek a jég aljának olvadásából keletkeznek. Ezeknél a geotermikus hő felszáll az alul lévő kőzetből, a felülről határoló vastag jég azonban bezárja.
   
A kanadai jégtakaró viszont nem elég vastag ahhoz, hogy így szigeteljen.
   
Tanulmányoztak már korábban is sóban gazdag vizet az antarktiszi McMurdo Dry Valleys Taylor-gleccsere alatt, de ezt egy ősi tengeri vízgyűjtő medence táplálta.
    

Ezek a tavak 1200-1700 méterrel a tengerszint felett, egy hegyláncban lévő hosszú medencében találhatók. Hegyvidéki helyzetük ezeket a tavakat a korábbi tengerszintek fölé emeli, sótartalmuk a környező sziklák magas sótartalmának köszönhető.
    

"Érdekes, hogy minél több helyet vizsgálunk meg, annál több jég alatti tavat találunk. Csakúgy, mint a jégmentes környezetben, itt is hatalmas különbségek lehetnek a tavak típusai és az életterek körülményei között" - mondta Jemma Wadham, a Bristoli Egyetem kutatója.
   
A kutatók azt feltételezik, hogy a tavak mintegy 120 ezer évvel ezelőtt szakadtak el a környezetüktől.
    

A tudósok szerint egész tóhálózatot rejthet a régió. Fontos kérdés azonban, hogy ebben a környezetben lehetséges-e az élet: ezek a tavak akár nagyrészt izolált mikrobiális életterek is lehetnek.
   
"Nagy a valószínűsége, hogy ezekben a rendszerekben élet létezhet, de az alacsony hőmérséklet miatt lehet, hogy a biológiai tevékenység nagyon korlátozott" - idézi Alison Murrayt, a nevadai Sivatagkutató Intézetnek szakértőjét a BBC hírportálja.
    

Anja Rutishauser és kollégái remélik, hogy egy napon lefúrhatnak a tavak vizéig, hogy jobban megérthessék az abban lévő élővilágot.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás: