Kétszer annyi céget alapítottak, mint amennyit töröltek

Az elmúlt évek gazdasági recessziójának nagy ellentmondása, hogy miközben évente egyre több cég tűnik el a piacról, a működő vállalkozások száma rekordszintre emelkedett. 2011 végén 650 063 társaságot tartottak nyilván, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon. Pedig közben tízezrek „dobták be a törölközőt”. Ám a cégadatokat vizsgálva kiderül: 2010-ben és 2011-ben ugyan különböző okok miatt összesen 51 755 céget töröltek, de ugyanezen két esztendő alatt összesen 101 718 új vállalatot alapítottak. Ez a tendencia jellemző a megelőző időszakokra is; 2008 és 2009 között összesen 44 351 céget töröltek, miközben 91 052 újat alapítottak – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Egy megszűnik, kettő jön

A számokat összevetve elgondolkodtató, hogy évente általában kétszer annyi társaság alakul, mint amennyi hivatalosan kivonul a piacról. Szakértők véleménye szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég törlése, kivezetése meglehetősen bonyolult, időigényes, a cégalapítás viszont akár órák alatt megejthető. Miközben egy vállalkozás ellen felszámolás, csődeljárás vagy bármilyen más eljárás folyik, a tulajdonos más néven, más címen már új céget alapíthatott. Legalább is eddig ez volt a gyakorlat, március elsejétől viszont alaposan szigorították a cégalapítás feltételeit


A joggyakorlás szerint egy vállalkozás ezután is a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha a társaságot felszámolják vagy végelszámolással megszüntetik. A törlés oka lehet a cégforma változása, kiválás vagy összevonás is. Ilyen esetekben is kérni kell a jogelőd cég törlését.

Ellenőrzik a cégvezetőket


Március elsejétől szigorodtak a cégalapítás feltételei, nőtt a bírói kontroll. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint „az ügyintéző kizárólag a bt., kkt. és egyéni cég módosítási kérelmeit bírálhatja el, a kft. és a zrt. változásbejegyzési kérelmeinek elbírálása visszakerült a bíró hatáskörébe. Mind az egyszerűsített, mind a hagyományos eljárásban az okiratokat jogszerűségi szempontból vizsgálni kell, ezáltal a törvényességi felügyeleti eljárások száma növekedni fog, tekintettel arra, hogy az egyórás eljárásban jogszerűségi vizsgálatot folytatni kétséges.” Ez a jogi megfogalmazás a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a cégbíróságok új cég alapításakor az eddiginél szigorúbban ellenőrzik majd a cégvezetéstől korábban eltiltott személyeket is.


Az adószám kiadását megelőzően – új elemként – az adóregisztrációs eljárás keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi, hogy a cégalapítónak, tulajdonosnak, vezető tisztségviselőnek van-e adótartozása, érvényben van-e vele szemben bármiféle elmarasztalás. Amennyiben 180 napon túli, és 15 millió forintnál több az adótartozása, az adóhivatal megtagadja az adószám kiadását. Nem kaphat adószámot az sem, akiről kiderült, hogy korábban fiktív céget „üzemeltetett”, és eltiltották a cégvezetéstől. Várhatóan a bejegyzés díjának jelentős emelése is kihatással lesz a cégalapításokra. Az eddigi egységesen 15 000 forinttal szemben a hónap elejétől kft. esetében 50 000, kkt.-nál pedig 25 000 forint lett az illeték.


Az adóhatóság a regisztráció márciusi bevezetésével elsősorban azokat akarja kiszűrni, akik eddig visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségével. Decemberben azonban még utolsó rohamra indultak, s egyetlen hónap alatt 9316 cégalapítást jelentettek be, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban, amikor 4892 új cég alakult. Idén viszont már egyértelműen érezhető a visszafogottság. Az adóhatóság tájékoztatása szerint január–februárban 6840 cég alakult, szemben a 2011. évi adattal, amikor e két hónap alatt 8164 új céget jelentettek be.

Megszűnt az egyórás cégbejegyzés


A cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése, és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése minden bizonnyal kedvező hatással lesz az üzleti élet tisztulására, de nyilvánvaló, hogy a csalók, szélhámosok ezután is keresni fogják a kiskapukat – figyelmeztet Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője. Ezért hasznos és tanácsos, hogy például egy megállapodás megkötése előtt ellenőrizzük a kiszemelt üzleti partner referenciáit, működésének hátterét. A feketelista.hu összesen tizenegy közhiteles állami nyilvántartás adatait teszi azonnal elérhetővé, bármelyik cégről egyetlen klikkeléssel kiderülhet, érvényben van-e vagy folyamatban van-e ellene bármilyen eljárás. Adatbázisunkat az utóbbi két hétben(!) is több mint hatvanháromezer adattal bővítettük, és jelenleg már 523 ezer cég több mint egymillió adatából informálódhat az érdeklődő. Érdemes tájékozódni, kis körültekintéssel megelőzhető az átejtés, a becsapás.

Háromszorosan pótolták

A feketelista.hu statisztikája bemutatja az ország egyes megyéinek és nagyobb városainak cégmozgását is. Hasznos lehet az üzletember számára ezekről is részletesebben informálódni. Kiderül például, hogy tavaly Budapesten 9144 vállalkozást töröltek a cégjegyzékből, miközben kétszer többet, 21 521-et alapítottak. Hasonló arány alakult ki Debrecenben, ahol 591 cég törlése mellett 1263-at alapítottak. Miskolcon 470 cég nevét törölték a jegyzékből, ám itt is 910 újat jegyeztek be. Pécsett 468 vállalkozás neve tűnt el tavaly a céglistáról, viszont 938 új került bele. Győrben érte a legkevesebb (360) törlés a „cégtársadalmat”, ám itt is több mint kétszeres (783) volt az új céget alapítók száma.


Az egyes megyék cégmozgása hűen tükrözi gazdaságuk állapotát is. Feltűnhet például, hogy Pest megyében több mint háromszorosan pótolták a cégalapítók a piacról kivezetetteket. Tavaly a megyében törölt 2485 cég helyére 7976 új vállalkozás lépett. Ennek köszönhetően a megyében egy év alatt 5527 névvel bővült a céglista, és 2011 végén elérte a 92 179-et. Szinte valamennyi megyére jellemző, hogy a területükön tavaly kétszer annyi új vállalkozást jegyeztettek be, mint amennyit töröltek. Az elmúlt évben Pest megye után Borsod-Abaúj-Zemplénben került sor a legtöbb cégtörlésre; itt 1106 társaságot húztak ki a listáról, igaz, közben 2194 újat alapítottak. Az ezres törölt számot még Bács-Kiskunban lépték túl, ahol 1062 cég kivezetésével szemben 2153 alapítása áll. E két megyében egyenként több mint 25 ezer cég működik. A legkevesebb vállalkozást (számuk 6041) Nógrád megyében tartják nyilván, itt volt a legkisebb a cégmozgás is; tavaly 299 vállalkozást töröltek, ezzel szemben 465 újabbat vezettek be a cégnyilvántartásba – tájékoztat Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.


Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás: