Kiadós eséssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék
A DJIA index 168,32 pontos, 1,27 százalékos eséssel ponton 13.038,27 zárt. Az S&P 500-as mutató 22,47 ponttal, vagyis 1,61 százalékkal 1369,10 pontra gyengült.
Dow Jones ipari átlag index
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 67,96 ponttal, vagyis 2,25 százalékkal csökkent és 2956,34 ponton zárt. A hét folyamán a DJIA 1,4 százalékot, az S&P 500 2,4 százalékot, a Nasdaq 3,7 százalékot csökkent. Az S&P 500 számára ez volt a legnagyobb csökkenés december óta, míg a Nasdaq tavaly november óta nem zárt ilyen rossz hetet.
S&P 500 index
A piacokat megviselte, hogy áprilisban a vártnál jóval kevesebb új munkahely jött létre. Teljesen váratlanul érte a tőzsdéket, hogy az órabérek is stagnáltak, ami előrevetíti a vásárlóerő és így a személyi fogyasztás csökkenését. A foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban április folyamán 115.000 fővel emelkedett az elemzők által várt 163.000 fős helyett.
Nasdaq Composite index
Mindemellett aggodalomra ad okot a befektetők szemében a hétvégén tartandó görög és francia választások. Az előzetes várakozások szerint Franciaországban az elnökválasztáson a szocialista jelölt Francois Hollande le fogja győzni a jelenlegi köztársasági elnököt, Nicolas Sarkozyt. Görögországban vasárnap előrehozott választásokat tartanak. Ez lesz az első választás azóta, hogy kiderült: a görög állam képtelen törleszteni a korábban felvett hiteleket, és külső (Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank, más néven a trojka) támogatásra szorul. A hitelezők keserves megszorító intézkedések sorát írták elő Görögországnak. A mostani választásokon 32 párt indul, és csak a két legnagyobb vállalja, hogy betartja a hitelekért vállalt kötelezettségeket.
A legnagyobb nyomás alatt az energiaszektor volt, miután a globális gazdaság helyzetének romlása miatt várhatóan csökkenő olajkereslettel kapcsolatos aggodalmak nyomán az amerikai könnyűolaj árfolyama 4,4 százalékkal esett. Az Exxon Mobile 1,26 százalékkal, a Chevron pedig 2,14 százalékkal csökkent.
A júniusi szállítású amerikai olajfajta (WTI) árfolyama 4,05 dollárral 98,56 dollárra esett hordónként, míg a júniusi szállítású arany jegyzése 10,40 dollárral 1.645,20 dollárra emelkedett unciánként.