Kicsi, büdös, de legalább a miénk

Az idén ünnepli születésének 120. évfordulóját a hungarikumok közé kívánkozó pálpusztai sajt. A patinás sajtkülönlegesség ma is állja a versenyt a hazai piacon a világhírű holland és francia termékekkel szemben, a választék határtalan bővülése sem képes letaszítani a jobb élelmiszerüzletek polcairól.

 Az egyedülállóan pikáns ízű lágy tejtermék persze nagyobb karriert is befuthatna, de mert lábszagra emlékeztető - sőt egyesek fantáziáját még ennél is pikánsabb asszociációra késztető - illat lengi körül, szerényebb az érdeklődés iránta. "Szagbeli" tulajdonsága egyeseket vonz, másokat taszít, például az éttermek sajtos táljáról eleve száműzték, és sok háztartásban sem tűrik meg - kalauzol el a termékértékesítés útvesztőiben Forró Tibor, a pálpusztai sajtot előállító gödöllői Brevico Kft. vezetője.
    

Úgy véli, talán könnyebb elviselni a mellékhatást, ha a fogyasztó tudja a lágy, zsíros sajtról: azon kevés élelmiszerek egyike, amelyik élő flórákat tartalmaz. Azok ugyanis támogatják a bélflóra munkáját, segítik a megbetegítő baktériumok visszaszorítását, következésképpen az egészséges táplálkozás fontos kellékei.
    

A legtöbb hőkezelt, tartósított élelmiszerből hiányzik az élő flóra, amelyre pedig szüksége lenne a szervezetnek. Nem véletlen, hogy az 50-60-as években a honvédség hadtápellátásában a pálpusztai sajt heti rendszerességgel szerepelt az étrendben. - A sajtból erőt merítve vágták ki éveken át a díszlépést a katonák május 1-jén a városligeti ünnepségeken az emelvény előtt elvonulva - jegyzi meg a szakember.
    
Mind a tíz ujjukat megnyalják utána
      

 A sajtok története az időszámítás előtti évezredekre vezet vissza, amikor elődeink a juhot háziasították. A legenda szerint valamelyik arab nomád hosszú útra kelve juhtejjel töltötte meg a lovára akasztott tömlőjét, hogy legyen mit innia. A sok zötykölődés és az állati gyomorból készült tömlő falában megtelepült, éltető baktérium hatására a tej néhány nap alatt megalvadt, sajttá érlelődött. A hajdani utazó igencsak meglepődött, amikor a vizenyős lében úszó darabos anyagot talált, amelynek finom volt az íze.
    

Az ókori Rómában évente többször is tartottak sajtvásárt, és az előkelő népek asztalán mindig fontos ételnek számított. Idővel a sajtkészítés megbecsült mesterségé vált, kolostorokban, udvarházakban űzték az ipart, és titokként őrizték a sokféle változat gyártásának fortélyait.
    

Forró Tibor elmondása szerint a juh-, kecske-, tehén- és bivalytejnél számít, hogy reggeli vagy esti fejésről van szó, hegyvidéken vagy síkságon legel az állat, és egy sor más tényező - érlelési idő, fűszerek, nemes penészek - hatására áll össze a jellemző ízek nagy kavalkádja. Köztük a kicsit savanykás friss sajtok, az enyhén sós lágy-fehér, a testes félpuha és a mosott kérgű, a fűszerezésük révén erős illatú sajtok - az utóbbiak például nemrég még éppen a szaguk miatt ki voltak tiltva a párizsi metróból.
    

A gasztronómia világában a nemes penészek, gombák által érlelődő sajtok és borok között sajátos harmónia alakult ki. E szerint például a friss sajtokhoz könnyű fehér, sóshoz az édes bor illik, a kemény sajtok - mint az ementáli - a vörös száraz borokat kívánják.
    

A pálpusztai sajthoz korcsolyaként leginkább a cserszegi fűszeres, fehér, félédes bor dukál - avat be a legmagasabb szintű esti borozgatás etikettjébe a szakember, aki szerint a pálpusztai legjobban a belga romadur sajthoz hasonlít, amelyet az 1700-as évektől kezdve Herve város üzemében készítik, ám a magyar sajt kisebb méretű.
    

A méretnek amúgy az érlelésnél van jelentősége, másként zajlik benne a brevi baktériumok hatására a fehérjék lebontása. A jellegzetes erős szag is e bomlási folyamat következménye, a papírba zárt élő anyag érlelése során a szag bennreked.
    

A pálpusztainak így is kialakult a rajongó tábora, akik ezernyi fortélyát ismerik, hogyan lehet otthon ízlés szerint tovább "ragozni" az eredeti erős, enyhén ammóniás bukéját. Van, aki a papírból kibontva piros paprikával, borssal megszórja, majd visszazárva még néhány napig érleli, ami által fenséges ízekkel gazdagodik. Mások olíva olajban, dunsztos üvegben még néhány napig állni hagyják a sajtot a kredenc tetején. - Meglehet, ennek nyomán még büdösebb lesz, de olyan, a mediterrán konyhák minden rafinériáját magába foglaló finomságot kapnak, amely pirítós kenyérre kenve vendégmarasztaló, az ínyencek pedig mind a tíz ujjukat megnyalják utána - állítja a mester.
    
A magyar valóság lenyomata
     

Az, hogy mikor és mennyit vásárolunk a pálpusztai sajtból, egyfajta lenyomatát is adja a mai magyar valóságnak. A hónap elején élénk a forgalom, a fizetésnap távolodásával pedig mind kevesebben áldoznak erre a hétköznapi, ám ilyenkor mégis luxussá felértékelődő sajtra, a háziasszonyokat önmérsékletre inti a laposodó pénztárca. Volt olyan eset, amikor a pálpusztai sajt egy tételét - valamilyen oknál fogva - a megrendelő cég Kaiser feliratú csomagoló papírban hozta forgalomba. Az azonos termék egymás mellett kínálta magát, ugyanazon az áron, mégis a kaiseres rögtön elfogyott, jelezve, hogy sok emberben ott bujkál a sznobság, és még mindig abban a tévhitben él, hogy a külföldi élelmiszer jobb a hazainál. E szemléletben persze a harsányabb reklámoknak is nagy a szerepük - véli Forró Tibor.

 

A pálpusztai sajt annak idején, az 1890-es években bizonyos Heller Pál által alapított, Derby nevű budapesti sajtgyárban kezdte karrierjét. Pálpuszta nevű helyiség akkor sem létezett, saját keresztnevét és a romantikus hangulatú puszta szóból alkotta meg a tulajdonos a márkajelet. Kezdetben juhtejből készült, később, a sok tejet adó tehénfajták és a fejőgépek elterjedésével tértek át a gazdaságosabb tehéntejre. A pálpusztai sajt a két világháborút is átvészelte. Magyar tejből, kézműves módon családi vállalkozás keretében készül. Forró Tibor most azon fáradozik, hogy a sajtkülönlegességet vegyék fel a hungarikumok listájára. (MTI)


Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás: