Kihívások és lehetőségek előtt a hazai pénzintézeti szektor

Új irányok, összetett jogi, számviteli és adómódosítások alakítják a hazai pénzügyi ágazat életét, a hatékony működéshez pedig szükségessé válik a szabályozók részletes ismerete. A Deloitte legutóbbi iparági szemináriumán a pénzintézeti szektort érintő aktualitásokat, lényeges változásokat, valamint lehetőségeket foglalták össze a tanácsadó cég szakértői.

Intenzív jogszabályváltozásokkal szembesült az elmúlt évben a hazai pénzintézeti szektor. Az újdonságok közül a Növekedési Hitelprogram és az új polgári jogi szabályok hatottak kedvezően a finanszírozásra – állapították meg a finanszírozási dokumentumok aktualitásait bemutató előadásban. Negatív hatása volt ugyanakkor az Elszámoltatásnak, illetve az új kereskedelmi jogszabályoknak, amik közül is a kötelező vasárnapi zárva tartás és a reklámadó rontotta leginkább a kereskedelmi ügyfelek hitelvisszafizetési képességét.
 
Pozitív irányt hozott az új Ptk., amely számos olyan jogintézményt vezetett be, amely nagyban elősegíti a finanszírozásokat és a biztosítékok érvényesítésével kapcsolatos jogbiztonságot. 
A biztosítékok terén újdonság, hogy a Ptk. a zálogjogot helyezte előnybe: az új lehetőségek sorában a bankok zálogjogosultsági bizományost jelölhetnek ki, aki biztosítéki ügynökként léphet fel. Ezenfelül a hitelezők védelmét erősítve megjelentek új biztosítékok is, úgymint az elidegenítési és terhelési tilalom, illetve megszűntek a fiduciárius biztosítékok. 


A hitelezésben az ésszerűbb működést támogatja a tulajdonosi biztosítékok szabályozási köre is. Ezek sorában a határozatlan időre vállalt kezesség immár megszüntethető, amennyiben a kötelezett valamennyi kötelezettségét biztosítja. 


Gyakorlatorientáltsága ellenére a hitelbiztosítéki jogszabályokat sok kritika éri, ezek hatására módosítások várhatóak – az Igazságügyi Minisztérium e célból már felállított egy munkacsoportot. 
 
Az áfa és az szja kérdései
 
Komoly fejtörést okoz a bankok és a lízingcégek számára, hogy a devizaelszámolási törvény áfa- kérdéseit megfelelően rendezzék, ugyanis a vonatkozó jogszabály nem tartalmaz releváns rendelkezéseket, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) még csak most véglegesíti álláspontját. A fő problémát a bankok esetén a kamat-, a lízingtársaságokat nézve pedig a tőketörlesztés változásainak elszámolása jelenti. Nagy kérdés, hogy az intézeteknek a korábbi időszakokat érintően kell-e elszámolást végezniük önellenőrzéssel – amely gyakorlatilag megoldhatatlan feladat –, vagy alkalmazhatnak „fikciós jellegű” áfa-elszámolást.    

 
Szintén fejtörést okozhat a pénzintézetek számára a portfólió-értékesítési ügyletek áfakezelése. A szerződéses portfólió átruházása főszabály szerint adóköteles ügylet, hitel-kölcsön portfólió esetén azonban van kivétel: ha tartalmában például csak követelésértékesítés zajlik, és ezt a bank kellőképpen bizonyítani is tudja, akkor nem merül fel áfakötelezettsége. Mivel az NGM nagyon szigorúan vizsgálja a portfólió-értékesítési szerződéseket, ezeket az ügyeleteket a bankoknak egyedileg kell értékelniük és kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a formai és tartalmi körülményekre is. 
 
Az szja terén a banki követelések adómentes elengedése, illetve az adómentes rendelkezés alkalmazásának bizonyítása jelentős adminisztrációs terhet ró a kifizetőre. Esetenként előfordulhat, hogy az elengedett összeg „egyéb jövedelem” kategóriába tartozik, mely után a banknak 27 százalékos eho fizetési kötelezettsége keletkezik.


A 2015. január 1-jétől hatályban lévő szja törvény alapelve szerint önálló vagy nem önálló tevékenység ellenértékeként nyújtott juttatások esetében az adómentesen adható utalványok és a béren kívüli, továbbá egyes meghatározott juttatások kedvezőbb adózási szabályai nem alkalmazhatóak. 
 
Ratifikálásra vár a magyar-amerikai szociális biztonságról szóló egyezmény. Ha az Egyezmény 2015. június 30-ig nem kerül elfogadásra, a jelenleg több éve Magyarországon dolgozó amerikai állampolgárságú kiküldött munkavállalóknak is járulékot kell fizetniük. Megoldást jelentene, ha az egyezmény hatálybalépéséig az Országgyűlés törvénymódosítással továbbra is biztosítaná a harmadik országbeli kiküldöttek magyar társadalombiztosítási kötelezettség alóli mentességét. 
 
Küszöbön az IFRS
 
Még novemberben jelent meg az IFRS-ek egyedi beszámolási célokra történő hazai alkalmazásáról szóló kormányhatározat, amely alapján a hitelintézetek számára kötelező lesz, mások – pénzügyi vállalkozások és az Rt.-ként, fióktelepként működő biztosítók – számára pedig lehetőség nyílik a magyar számviteli szabályok helyett az IFRS-ek alapján elkészíteni egyedi beszámolójukat. 
 
A bevezetés előkészítésére, hatásainak felmérésére munkacsoportok (Számviteli munkacsoport, Pénzintézeti munkacsoport, Adózási munkacsoport, Statisztikai munkacsoport, Oktatási munkacsoport) alakultak az NGM-ben, amelyekbe szakértőket – köztük a Big4 tanácsadóit is – bevontak. A kormányhatározat által megjelölt határidő az IFRS bevezetés kérdéseinek tisztázására 2015. május 31. Az IFRS bevezetésének kitűzött célja az adminisztrációs terhek csökkentése, jelenleg ez azonban komoly feladatok elé állítja a döntéshozókat, mivel a rendszerek összehangolása nem könnyű.


A szakértői munka jelenlegi állása alapján az látható, hogy a kettős (magyar és IFRS) könyvvezetésre nem lesz szükség. Számos időbeli eltérés van az eddig alkalmazott könyvelés és az IFRS között, ezekkel jellemzően több esetben együtt él majd a rendszer. Az áttérés nyomán a cégeknek fel kell mérniük majd az adózási hatásokat is.
Kihasználatlan előnyök – új kötelezettségek
 
Az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett külföldi számlák adómegfeleléséről szóló törvény (FATCA) alkalmazása kapcsán az USA adóhatósága 2014 decemberében kiadott egy iránymutatást, mely kimondja, hogy az amerikai Államkincstár listáján szereplő azon országok esetében, amely országokkal a FATCA megállapodás megkötése előrehaladott állapotban van, az ország pénzügyi intézményeinek FATCA megítélése mindaddig nem változik, amíg a megállapodás aláírása érdekében mindent megtesz az adott ország. A csoportszintű megfelelőség így egyelőre nincs veszélyben, azonban érdemes mindent megtenniük az érintetteknek, ugyanis az amerikai törvényhozás havonta követi a folyamatokat. 
 
Vitathatatlan piaci versenyelőnyt jelent az Egyesült Államok tőkepiacain befektető pénzügyi intézmények és ügyfeleik számára, hogy kedvezőbb adminisztrációs feltételek mellett sokkal kedvezőbb mértékű forrásadó levonás terhelheti a befektetéseiket, amennyiben a pénzügyi intézmények megszerzik a minősített közvetítői (Qualified Intermediary – QI) státuszt. 
 
Az adóelkerülés elleni küzdelem jegyében módosításra került az EU adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló irányelve, átvéve az OECD automatikus információcsere modelljének rendelkezéseit. Az EU irányelv rendelkezéseit a tagállamoknak 2015 végéig kell implementálniuk. Várhatóan 2015 őszén fognak megjelenni a szükséges hazai jogszabályok, de ami biztos, hogy új ügyfél-azonosítási folyamat bevezetésére, és a FATCA szabályokhoz képest bővebb jelentéstételi kötelezettségre kell majd felkészülniük a pénzügyi intézményeknek. 
 
Szükséges az alaposság

 
A Deloitte rendezvényén felmerült, hogy hitel vagy kölcsön folyósítását követően nem jellemzőek a fizetőképességet érintő adószabályok módosulásai hatásának vizsgálatára vonatkozó külön szabályozott eljárások. Az újabb adózási változások – például az élelmiszerlánc-felügyeleti díj rendszerének módosítása, a reklámadó bevezetése, az adminisztrációs jellegű terhek növekedése (EKÁER) és a meglévő közterhek módosulása – olyan adózási kockázatokkal járhatnak, amelyek a hitelfelvevő cégek fizetőképességét is érinthetik. 


A tanácsadócég szakértői az adott változásokkal érintett ügyfelek tekintetében előzetes kockázatfelmérő „adó-átvilágítást” javasolnak a bankok számára, aminek segítségével a működés kedvezőbb irányba terelhető.
 
Az utolsó előadásban a pénzügyek fogyasztói aspektusait és a hitelfelvételi kedv alakulásának dinamikáját ismertették. A Deloitte megállapította, hogy a pénzintézetek rendkívül heterogén fogyasztói környezetben mozognak, ezért az ügyfélszerzés összetett szegmentációs gondolkodásmódot igényel.


Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás:

Bírósági szakaszba lépett a Széchenyi-család küzdelme – Uniós forrásokat is érinthet az iparjogvédelmi per

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a „Széchenyi” név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül.
2026. 08. 11. 17:00
Megosztás:

51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
2026. 08. 11. 16:00
Megosztás:

Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás: