Kína 2022-re betiltja az egyszer használatos műanyagokat

Kína, a világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója bejelentette, hogy a tervek szerint 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyagzacskókat.

Kína 2022-re betiltja az egyszer használatos műanyagokat

A kínai vendéglátóhelyeken az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát is megtiltják.
    

Az ázsiai ország évek óta küszködik azzal, hogy 1,4 milliárd polgára által termelt szemetet kezelni tudja. Az ország legnagyobb szemétlerakó helye, amely mintegy száz futballpálya nagyságú, máris megtelt, holott még 25 évig akarták használni - emlékeztetett a BBC News cikke.
   
Kínában 2017-ben 215 millió tonna városi háztartási hulladékot gyűjtöttek be. Az újrahasznosításról azonban nem állnak rendelkezésre adatok.
   
Az Oxfordi Egyetem online kiadványa, az Our World in Data (Világunk adatai) szerint 2010-ben Kínában 60 millió tonna műanyag hulladék keletkezett, az Egyesült Államokban pedig 38 millió tonna.
   
A 2018-ban publikált kutatás szerint az előrejelzések 2025-ig hasonló képet rajzolnak ki.
   
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vasárnap hozta nyilvánosságra új irányelveit, amelyeket a következő öt évben akarnak megvalósítani.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!
   
A terv szerint 2022-re az ország minden városában megtiltják a műanyag zacskók használatát. A piacokon ugyanakkor a friss árut még 2025-ig csomagolhatják műanyagba.
   
A 0,025 mm-es vagy annál vékonyabb műanyagzacskók gyártása és forgalmazása szintén tilos lesz. A vendéglátóiparban az eldobható műanyagok használatát 30 százalékkal csökkentik. A szállodákban 2025-re akarják elérni, hogy ne használjanak eldobható műanyagokat.
   
Kínában már nem először indítanak kampányt a műanyagok használata ellen: 2008-ban megtiltották, hogy a boltokban ingyen adják a műanyag zacskókat és a legvékonyabb műanyag zacskók forgalmazását is betiltották.
   
Noha korábban Kína volt a legnagyobb műanyag hulladék importőr a világon, 2017-ben bejelentették, hogy megtiltják a külföldről érkező műanyag hulladékok behozatalát.
   
Ázsiában más országok is fellépnek a műanyag hulladékok ellen: Thaiföldön idén jelentették be az eldobható műanyag zacskók betiltását a nagy áruházakban, és a tilalmat 2021-re az egész országra kiterjesztik.
    

Az indonéz fővárosban, Jakartában szintén betiltják a boltokban, szupermarketekben és hagyományos piacokon a műanyag szatyrokat 2020 júniusáig. Balin pedig már nem lehet műanyag zacskót használni.
   
A fejlett országok 2018 óta küldenek műanyag hulladékot Malajziába. A helyi hatóságnak azonban komoly problémát okoznak az illegálisan érkező műanyag hulladékszállítmányok. A malajziai környezetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy 150 konténernyi illegális műanyag hulladékot küldenek vissza oda, ahonnan származik, és a jövőben is ezt teszik az illegálisan érkező hulladékkal.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

A vállalatoktól várják a zöld fordulatot a fogyasztók

Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért - derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.
2021. 08. 03. 00:05
Megosztás:

Fidelity: Az egyszer használatos műanyagok újrahasznosítása – válság és lehetőség

Az egyszer használatos műanyag eszközök csaknem 85%-a öt polimer típus valamelyikéből készül. A Big Five-nak is nevezett öt polimerből az előrejelzések szerint a jövőben is egyre többet fognak gyártani. A Fidelity szerint ezért a legfontosabb globális környezetvédelmi intézkedések és a befektetési lehetőségek is jelentős mértékben függenek majd a műanyag-újrahasznosítás sikerétől és a műanyag-helyettesítő alternatívák elterjedésétől.
2021. 08. 02. 19:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás: