Kína és a BRICS is segíthet Argentínának

Kína és a BRICS-csoport lehet a kulcsa az Argentínát fenyegető adósságválság megoldásának a Buenos Aires Herald argentin napilap szerint.

A lap idézi Dilma Rousseff brazil elnököt, aki nem zárta ki, hogy a BRICS csoport - az öt legnagyobb fejlődő ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika közössége - segítséget nyújtson az államcsőd közelében lévő Argentínának, ha az ilyen irányú kéréssel fordul a csoport felé. A lap emlékeztetett arra, hogy Július 18-án a Buenos Aires-be látogató Csi Csinping kínai miniszterelnök, és Argentína elnöke Cristina Fernandez de Kirchner mintegy 6,3 milliárd dollár értékű infrastrukturális fejlesztésekhez nyújtandó kínai kölcsönről egyezett meg. Az összeg nagyobbik részét, 4,2 milliárd dollárt hidroelektromos gátak építéséhez, 2,1 milliárd dollárt pedig tehervasút-pálya fejlesztéséhez folyósítja Kína.

 

A két ország egyúttal egy 11 milliárd dollár értékű valutacsere megállapodást is kötött, ami Argentína központi bankjának tartalékát 41 milliárd dollárra növeli. A megállapodás - amihez hasonlót Magyarországgal is kötött Kína - növeli a kínai valuta, a jüan nemzetközi használatát és teljesen átválthatóvá tételét, egyben csökkenti a dollártól való függést. A BRICS öt tagállama július 16-án 100-100 milliárd dolláros alaptőkével valutaalapot és fejlesztési bankot hozott létre, ahogy a bejelentéskor fogalmaztak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alternatívájaként.

 

A fejlesztési bank (New Development Bank, NDB) beruházási projekteket finanszíroz majd, a valutaalap (Contingent Reserve Arrangement, CRA) pedig tartalékként szolgál a BRICS országokat sújtó pénzügyi turbulenciák idejére - mondta Dilma Rousseff brazil elnök, a csúcstalálkozó házigazdája. "Az intézményeket nem mások ellen, hanem saját javunkra hoztuk létre" - hangsúlyozta. Dilma Rousseff szerint ezzel alternatívát kívánnak nyújtani a fejlődő országoknak infrastrukturális projektek finanszírozásához, hogy ezzel is kompenzálják a vezető pénzintézetek nem elegendő hiteleit.

 

A két pénzintézet tulajdonképpen a washingtoni székhelyű Világbank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) tükörképe és azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a fejlődő világot képviselő öt ország nemzetközi pénzpiaci súlyát és jelentőségét. A BRICS a világ lakosságának a felét, a Föld szárazföldi területének 26 százalékát képviseli. Az NDB székhelye Sanghaj lesz, elnökségét pedig az alapító tagok rotációs rendszerben töltik majd be. Elsőként India delegáltja veszi át a bank irányítását, majd sorrendben Brazília, Oroszország, Dél-Afrika és Kína képviselője követi. A tagországok 10 milliárd dollárral járulnak hozzá a bank alaptőkéjéhez, majd az így összejött 50 milliárd dollárt később 100 milliárd dollárra emelik.

 

A bank a BRICS országokban és az általuk képviselt fejlődő régiókban finanszíroz majd fejlesztési projekteket. A CRA valutaalap is 100 milliárd dollárral jön létre, a legnagyobb összeget, 41 milliárd dollárt Kína teszi be a közösbe. Brazília, Oroszország, India 18-18 milliárd dollárral, Dél-Afrika pedig 5 milliárd dollárral járul hozzá az alaptőkéhez. A két pénzintézet tulajdonképpen a washingtoni székhelyű Világbank és Nemzetközi Valutaalap (IMF) tükörképe és azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a fejlődő világot képviselő öt ország nemzetközi pénzpiaci súlyát és jelentőségét.

 

Elemzők szerint a két pénzintézet megalapítása a BRICS országok egyértelmű elhatárolódását jelenti a "kiszolgált" és "az Egyesült Államok befolyása alatt álló" washingtoni intézményektől. "Nem konkurenciaként, hanem kiegészítőként kívánunk szolgálni" - hangsúlyozták azonban brazil diplomaták. A házigazda, Dilma Rousseff "történelmi aktusnak" nevezte a két pénzintézet létrehozását, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig "hatékony eszköznek" nevezte a tartalékalapot. A brazil elnök hangsúlyozta, hogy a BRICS országok sem hegemóniára, sem dominanciára nem törekszenek, hanem alternatívát kívánnak nyújtani a fejlődő országoknak infrastrukturális projektek finanszírozásához, hogy ezzel is kompenzálják a vezető pénzintézetek nem elegendő hiteleit.

 

Dél-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága 13 év után ismét technikai csőddel néz szembe, miután a határidő lejártáig nem vezettek eredményre az argentin gazdasági miniszter és az amerikai kötvénybefektetők tárgyalásai New Yorkban egy több száz millió dolláros kamattörlesztésről. Argentína szerette volna átütemezni adósságait, ebbe viszont két amerikai fedezeti alap nem egyezett bele. Az ügy bíróság elé került az Egyesült Államokban, és elrendelték, hogy Argentínának fizetnie kell azoknak a befektetőknek, akik nem voltak hajlandók belemenni a 2005-ben és 2010-ben végrehajtott átütemezésbe az ország 100 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozó pénzügyi rendszerének 2001-es összeomlása után.

 

(Az átstrukturálásba egyébként a hitelezők 93 százaléka beleegyezett.) Argentína azonban nem teljesítette egy 2033-as lejáratú diszkont államkötvény június 30-án esedékessé vált 539 millió dolláros kamattörlesztését, így viszont a többi adósságát sem törleszthette, bár elvileg képes és hajlandó is fizetni. Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter ugyanakkor elhárította a csődre való utalásokat, és kijelentette: országa állampolgárai megőrizhetik nyugalmukat, a csütörtöki nap éppen olyan lesz, mint bármelyik másik, és a világ forog tovább. A Standard & Poor's (SP) hitelminősítő már a határidő lejárta előtt szelektív nem törlesztő (SD) kategóriába sorolta vissza Argentína már eddig is mélyen spekulatív hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát.   (MTI)


Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás: