Kína és szomszédai újraindítják az ellátási láncokat

Ismét billegnek a rakpartok rakodódarui Ázsia nagyobb kikötőiben, mivel befutottak az első új szállítmányok a koronavírus miatt hetekre leállított, de a napokban ismét beindított kínai gyárakból.

Kína és szomszédai újraindítják az ellátási láncokat

Ahogy Kína gazdasága lassan felébred a kijárási tilalom okozta tetszhalálból, a Fidelity International piaci elemzői szerint láthatóan kezd visszatérni az élet az ázsiai gyárak, kikötők és logisztikai központok kiterjedt hálózatába is.

Egy, a trendek szempontjából iránymutatónak számító szállítmányozó cég hajói ismét raktérkapacitásuk 70%-os kihasználtságával közlekednek az Ázsián belüli útvonalakon, ami megfelel a historikus átlagnak, és jócskán meghaladja a február elején mért 50%-os értéket. A régión belül már csak a Kína−Dél-Korea viszonylatnak kell teljesen magához térnie, miközben az ASEAN-országok gazdasága, melyeket csak kis mértékben érintett Kína februári leállása, a többinél gyorsabban talpra tudtak állni.

1. ábra: A kínai kikötők aktivitása fellendül (a kínai újévet megelőző és követő napokban)

A szárazföld belsejében is a kikötőkéhez hasonló élénk tevékenység tapasztalható. A kínai futárszolgálatok csomagelosztó központjai ismét 90%-ot meghaladó kapacitással dolgoznak, hogy felszámolják az utazási korlátozások és a karantén által előidézett februári munkaerőhiány alatt kialakult torlódást. Az ellátási láncok számos iparágban szintén újra beindultak. Ágazati elemzőink a vegyiparban dolgozó vállalatvezetőktől azt tudták meg, hogy a talpra állás a vártnál sokkal gyorsabban végbement, és a gyártás mára csaknem normál tempóban zajlik.

Az okostelefon- és félvezetőgyártók március végére várják, hogy a termelés a február közepén mért 70% alattiról visszatér a szokásos szint 90%-ára.

A technológiai berendezések gyártása kiemelkedően teljesít

Egymással szoros kapcsolatban álló beszállítói hálózata révén a technológiai berendezések gyártása különösen biztató képet mutat, aminek hátterében a kínai kereslet gyors felfutása áll. Az okostelefonok eladása a februári mélypont után márciusban ismét elérte az egy évvel ezelőtti szintet. Az elmúlt hetekben lebonyolított tenderek számából ítélve az 5G-technológiához kapcsolódó beruházások szintje is töretlen maradt: a China Mobile például 232 000 darab 5G-s bázisállomás telepítését és a lefedettség 28 kínai régióra való kiterjesztését tervezi. A kormány erősen támaszkodik a telekom-vállalatokra, mert az 5G bevezetésére és elterjesztésére afféle ösztönző hatásként tekint, amely nagyot lendíthetne a kisebb, helyi részegység-gyártókon is.

2. ábra: China’s Mobile 5G terjeszkedése folytatódik

Dél-Koreában és Tajvanon a technológiai ellátási láncban szerepet vállaló cégeket csak minimális mértékben érintette a koronavírus által okozott válság. A létesítmények még a holdújév alatt is folyamatosan működtek, és a Kína kontinentális részén és Tajvanon is gyártóegységeket fenntartó vállalatok a tajvani üzemeiket 100% fölötti kapacitással működtették, hogy ellensúlyozzák az anyaországbeli gyárleállásokat.

Az utazási korlátozások kezelése és a függőség okozta kockázatok

Ahogy az országok egyre-másra zárják le határaikat az utazók előtt, újrarajzolódnak az ellátási láncok. Jó példa erre a Fülöp-szigetek, ahol a kormány teljesen leállította a Samsung egyik back-end memóriachip-csomagoló létesítményének helyet adó legnagyobb sziget, Luzon teljes ki- és beutazó forgalmát. A Samsung most vagy átszervezi a műveletet Koreába és Kínába, vagy csökkentenie kell a gyártókapacitását. Egyes techcégek, amelyeknek Európában vagy az USA-ban gyártóegységei üzemelnek, a gyárbezárások és a kijárási tilalom által támasztott logisztikai nehézségek miatt most további megbízásokra számítanak.

A Nyugat által szoros figyelemmel kísért egyik terület az egészségügy, mivel sok gyógyszer és kórházi felszerelés Ázsiában készül, de a Fidelity úgy véli, az ezzel kapcsolatos aggodalmak túlzottak. India éppen visszafogja néhány gyógyszer exportját, de csak olyanokét, amelyekből az országban az utóbbi időben hiány mutatkozott.

Az Indiában előállított (majd Nyugatra exportált) generikus gyógyszerek gyártása során felhasznált hatóanyagok 40%-a Kínából származik. E hatóanyagok gyártása lassan visszatér a szokásos szintre – becslés szerint jelenleg a gyárak a kapacitásuk 70-80%-ával dolgoznak. Kína az egészségügyi felszerelések, például maszkok és védőfelszerelések egyik legfontosabb exportőre.

Az USA-ban és Európában egyre többen szólítják fel a belföldi gyártókat, hogy fokozzák a termelésüket, hogy ezzel csökkentsék a kínai beszállítóktól való függőséget. Ennek eddig nem sok kézzel fogható eredményét látni, mert az érintettek logikusabbnak tartják az importkészleteket növelni, mint a teljes ellátási láncot visszaköltöztetni a nyugati országokba. Ezek az eszközök viszonylag alacsony műszaki színvonalat képviselnek, előállításuk viszont munkaerő igényes – ezért is helyezték át anno az előállításukat Kínába.

A globális kereslet kiemelt fontossága

Bár Ázsia ellátási láncai és szállítási kapacitásai kezdenek újból csatarendbe állni, a fő akadályt most a járvány által a globális keresletre gyakorolt kedvezőtlen hatás jelenti.

A fémgyártással és bányászattal foglalkozó vállalatok, melyek az elmúlt napokban az ázsiai kereslet meredek élénkülését tapasztalták, most a világ többi részén – főleg Európában – hirtelen a kereslet zuhanásával kénytelenek szembenézni. Ez a helyzet lassan kínálati problémává is átalakul, mivel a járvány közvetlenebb hatásai egyes ellátási láncokra is egyre nagyobb nyomást kezdenek gyakorolni – eddig már nagy rézipari projekt is bejelentette, hogy lebonyolításukra kedvezőtlen hatással van a kialakult helyzet.

A vegyipari termékek iránti kereslet szintén kihívásokkal küzd Kínában – ennek hátterében az autóértékesítés megtorpanása áll. Ami a technológiai ipart illeti – az 5G bevezetésén kívül – a külföldi kereslet csökkenése a következő pár hétben fokozatosan egyre érezhetőbbé válik majd. Ugyanakkor kedvező „mellékhatásokat” is tapasztalhatunk, például a távmunkához szükséges berendezések és adatközpontok iránt kereslet növekedését, valamint a Kína és USA közötti kereskedelmi feszültség csökkenését.

„A nagyfokú volatilitás és bizonytalanság egy darabig vélhetően jellemző marad még, ahogy a járvány egyre jobban elterjed és elmélyül a világban, viszont a Kínából kiinduló ellátási láncok és kereskedelmi hálózatok ellenálló képessége némi bizakodásra is okot ad” – tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás: