Kínától kapot pofont az ázsiai régió részvénypiaca
A régióban a kínai Shanghai Composite index vezetésével csökkentek a részvénypiacok, miután a legfrissebb adatok alapján júliusban az import növekedési rátája jelentős mértékben esett, ami a fogyasztás visszaesésének a jele. Júliusban a kínai export éves szinten 38,1 százalékkal, míg az import 22,7 százalékkal bővült, aminek eredményeképpen a kereskedelmi aktívum 170 százalékkal 28,7 milliárd dollárra emelkedett. Az import júniusban még 34,1 százalékkal bővült.
A kínai import alakulása az egész régió piaci hangulatára rányomta a bélyegét, ugyanis a kínai fogyasztás csökkenése az egész globális gazdasági helyreállási folyamatot veszélyeztetheti. A befektetők a mai napon egyébként is óvatosak lettek volna a Fed kamatdöntő ülése előtt.
Kínában a Shanghai Composite index 2 százalékkal 2620 pontra csökkent, a külkereskedelmi adatok ismertetését követően. Az erős jen a japán exportőr vállalatokat érintette hátrányosan, így a Nikkei 225 index 0,2 százalékkal 9.551,05 pontra mérséklődött. Dél-Koreában a Kospi index 0,45 százalékkal 1782 pontra csökkent.
Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 1,1 százalékkal 4540,70 pontra esett, míg Hong Kong-ban a Hang Seng index 1 százalékkal 21.580 pontra hanyatlott a kereskedés első felének végén. A részvénypiacok Tajvanon, Indiában és Szingapúrban is csökkenést mutattak.
Az ázsiai kereskedés során a dollár 86,88 jenre mérséklődött a tegnap esti 85,92-es szintről, az euró jegyzése pedig 1,3152 dollárra csökkent a korábbi 1,3215-ös szintről. A szeptemberi szállítású WTI olajfajta árfolyama 48 centtel 81 dollárra mérséklődött a Nymex elektronikus kereskedésében.