Kinyílnak az EU pénzcsapjai Görögország számára?

Milliárd eurós nagyságrendű mentőcsomagot állítanak össze Görögország számára brüsszeli illetékesek hétvégi sajtóértesülések szerint. A súlyos adósságválsággal küszködő dél-európai ország megsegítéséről az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfői értekezletén dönthetnek. (MTI)

Az AFP francia hírügynökség vasárnapi jelentése szerint két változat kerülhet a miniszterek elé. Az egyik megoldás alapján Görögország hitelhez vagy hitelgaranciához juthat uniós tagállamokkal kötendő kétoldalú megállapodások révén. A tárgyalásokat az Európai Bizottság szervezné.

 

A másik változat szerint maga a brüsszeli bizottság lenne a főszereplő, a testület venne fel Görögország számára hitelt, amelyre a tagországok vállalnának garanciát. Görögország támogatásának nem egyszerű formát találni, mert az unió működéséről szóló szerződés értelmében a tagállamok "nem felelnek egy másik tagállam (…) kötelezettségeiért, és nem vállalják át azokat". A kikötés lényegében megtiltja a pénzügyi bajba jutott országok megsegítését.

 

A szerződés 125. pontjával nem ellenkező megoldás megtalálásáról és a mentőcsomagról, amely akár 25 milliárd euró nagyságú is lehet, elsőként a brit The Guardian, majd a párizsi Le Monde számolt be még szombaton. Az Európai Bizottság spekulációnak minősítette a lapjelentéseket, míg a német pénzügyminisztérium - amelynek a The Guardian szerint kulcsszerepe volt a megoldás kidolgozásában - azt közölte, hogy Berlinnek nincsen tudomása görög mentőcsomagról, és az athéni kormányzat nem is kért segítséget.

 

A Reuters hírügynökség azonban a cáfolatokat követően magas beosztású brüsszeli forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a 16 euróövezeti pénzügyminiszter a hétfői értekezleten várhatóan megállapodásra jut a görögországi segélyakció körvonalairól, konkrét összegekről pedig a görög igények ismeretében tárgyalnak majd. A dpa német hírügynökség is hasonlóképpen értesült, bizottsági forrásokat idézve egyebek között azt írta, hogy "az igen ambiciózus görög konszolidációs program hatására sokan arra a belátásra jutottak, hogy most már az unió oldalán is történnie kell valaminek."

 

A beszámolók szerint az első változat - a kétoldalú hitel-, illetve hitelgarancia-megállapodások - rövid távra kínálnak megoldást, az Európai Bizottság szerepvállalása hitelfelvevőként pedig hosszú távon enyhítheti a görög adósságválságot. Ez utóbbival kapcsolatban nehézségeket okozhat, hogy mind a 27 tagállam hozzájárulását meg kell szerezni, és egyes nem euróövezeti tagállamok, mint például Nagy-Britannia és Svédország azt pártolnák, ha Görögország inkább a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kérne segítséget.

 

Egyes euróövezeti tagok, például Németország, ugyanakkor elutasítják, hogy belépjen a válságkezelésbe a nemzetközi pénzügyi szervezet, amelyben meghatározó súlya van az Egyesült Államoknak. Az IMF-segítség lehetősége ellenérzéseket vált ki azért is, mert azt az üzenetet hordozhatná, hogy a 16 országból álló euróövezet nem tud megbirkózni a közös valutát érintő első komoly válsággal. Mindeközben Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa már az unió jövőjét teszi függővé a görög válság alakulásától.

 

"Ha az Európai Unió nem volna képes megakadályozni Görögország összeomlását, akkor nagymértékben és igen hosszú időre csökkenne az unió hitelessége a nemzetközi porondon" - nyilatkozott Rehn a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap hétvégi száma szerint. Az athéni kormány a múlt héten sikeres eurókötvény-kibocsátást hajtott végre.

 

Az állampapír árazása a vártnál alacsonyabb volt, a felár 300 bázispont lett az irányadó eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött, ez azonban még mindig jóval magasabb a görög adósságválság kirobbanása előtt, tavaly augusztusban regisztrált 110 bázispontnál. A kormány a múlt héten egy újabb, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorító csomagot is keresztülvitt a törvényhozáson. Ennek részeként egyebek között befagyasztják a nyugdíjakat, és 8 százalékkal csökkentik a közszolgálatban dolgozók bérét.

 

Az athéni vezetés a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós előírásoknak megfelelő, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.


Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás: