Kitart kamatcsökkentési politikája mellett az orosz jegybank
A piaci kamat és a jegybanki kamatráta közötti sáv továbbra is elég széles ahhoz, hogy Oroszországba csalja a spekulatív tőkét, a központi bank ennek a folyamatnak mindenképp véget akar vetni.
A Bank of Rossii legutoljára november 24-én csökkentette a refinanszírozási rátáját 9 százalékra, mely már a kilencedik enyhítés volt az áprilisi indulás óta. A rubel iránti kereslet hatására az orosz részvényárfolyamok túlértékelté váltak, ami túlfűtöttséghez vezethet, ezt még az orosz pénzügyminiszter, Alexei Kudrin mondta a múlt hónapban.
A bank még októberben jelentette be, hogy a kamatcsökkentéssel a rubel árfolyamát szeretnék alakítani. az rubel árfolyamának lökést adott az is, hogy a kőolaj ára az idei év második felében lendületes emelkedésnek indult, mely pedig Oroszország fő exportcikke.
A jelenlegi 70-80 dolláros olajár a legkedvezőbb szint a jegybank számára - közölte Ulyukayev said today. A tőkebeáramlás ugyan folytatódik, azonban annak mértéke jóval alacsonyabb, mint korábban. Az inflációs kockázat szintén alacsony, jelentősebb áremelkedésre csak 2010 második felétől lehet számítani.