Kitörő optimizmus az amerikai részvénypiacokon
A Dow Jones ipari átlag index 100,96 ponttal, 0,59 százalékkal, 17 132,10 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 14,87 ponttal, 0,75 százalékkal gyarapodott, és 1999,00 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 33,86 pontot, 0,75 százalékot erősödött, és 4552,76 ponton zárt.
DJIA index
Az indexek emelkedését főként az energetikai vállalatok erősödése vezette, a befektetők bíznak abban, hogy a Fed még jó ideig kivár a kamatemeléssel, a kétnapos Fed kamatdöntő üléssel kapcsolatos korábbi aggodalmakat részben csökkentette a Wall Street Journal vezető gazdasági tudósítójának kommentárja. Jon Hilsenrath szerint a központi bank továbbra is a "jelentős idő" szavakat fogja használni a kamatemelés megkezdődésével kapcsolatos állásfoglalásában.
S&P 500 index
A nyersanyagárak iránti keresletet növelte a Sina.com jelentése, miszerint a kínai jegybank összesen 500 milliárd jüan likviditást fog nyújtani az ország öt legnagyobb bankjának számára. Az olaj árának emelkedésében szerepet játszott az OPEC főtitkárának, Abdalla el-Badri nyilatkozata, aki arra számít, hogy az év hátralévő részében az olajár emelkedhet. Arról is beszélt, hogy szerinte az OPEC termelési kvótájának a csökkentéséről dönthetnek az olajszervezet legközelebbi, novemberi ülésén.
Nasdaq Composite index
A tegnap közzétett makrogazdasági adatok szerint a termelői árak stagnáltak augusztusban, a júliusban mért 0,1 százalékos emelkedés után, ami megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.