Kolossváry Ádám - Nem szerencsés recesszió közepén behúzni a féket

A devizahitelek magas aránya az ehhez kapcsolódó kockázatokkal együtt valós probléma, amit kezelni kell, nem mellékutakat kellene azonban keresni, hanem a forintot versenyképesebbé tenni - nyilatkozta Kolossváry Ádám, az OTP Bankcsoporthoz tartozó Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.

Kolossváry Ádám elmondta: a bankok nem értenek egyet a devizahitelezés visszaszorítására tett jegybanki javaslatokkal, s furcsának találják, hogy erre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Bankszövetség között folyó egyeztetések kellős közepén került sor. "Ilyen hirtelen és drasztikus változásról korábban nem volt szó" - jelentette ki, hozzátéve: így is nyitottak a megoldások közös keresésére.

 

A problémák a bankvezér szerint a forint- és devizaalapú hitelek kamatfeltételei közötti jelentős különbségből fakadnak. Kolossváry szerint először a kamatkülönbözetet kellene minimalizálni. Az adminisztratív beavatkozás nem gyógyítja meg a betegséget, a kereslet nem fog az előírásokhoz alkalmazkodni - jelentette ki. Szlovákiát hozta fel példának, ahol az évtized elejétől egészen az euróra átállásig nem volt érdemi kereslet az idegen devizában denominált kölcsönök iránt, aminek magyarázata az, hogy nem volt jelentős különbség a kamatfeltételekben.

 

Ha a forint versenyképesebb lenne, a folyamatok maguktól is a megfelelő irányba mennének - mondta Kolossváry Ádám, aki szerint alulbecsülik a hitelfelvevők józanságát. A magánszemélyek szerinte mára megtanulták, hogy a devizalapú hiteleknek kockázatai vannak, a kereslet a kedvezőtlenebb kondíciók miatt nem mozdul el a forint irányába. A tervezett szigorítások bevezetése a bankvezető szerint rendkívül negatívan hatna a lízingpiacra, tovább szűkítené a még meglévő, kicsi keresletet, ami a gazdaságban tovagyűrűzve további problémákat okozna.

 

Az különösen nem volna jó, ha megzavarná a meglévő hitelek átstrukturálását - mondta. "Recessziós időszakban nem jó behúzni a féket; az egyensúly törékeny, a hirtelen mozdulatok mindig veszélyesek a csúszós úton" - figyelmeztetett. "Tőlünk nem kell félni, nincsenek jelei a javulásnak. Jövőre sem kell hitelboomtól tartani, még azt sem tartom kizártnak, hogy a kihelyezések még az ideinél is jobban csökkennek, a hitelfelvételi szándék ugyanis jelentősen mérséklődött" - tette hozzá.

 

A jegybank által kezdeményezett szabályozás a hitelezési feltételek szigorítását célozza, aminek részeként a törlesztés/jövedelem és hitel/fedezet arányt úgy állapítják meg a forint-, az euró-, valamint egyéb devizaalapú hitelekre, hogy tükrözze a kockázatokat, így a devizahitelekre szigorúbb feltételek vonatkoznának.

 

Gépjárművásárlás finanszírozása esetén az új feltételek a kölcsönre és a lízingre is érvényesek lennének, továbbá esetükben a futamidőt 5 évben maximálnák. A szigorítás az új hitelekre terjedne ki, így hitelkiváltás esetén is érvényesülne. Az MNB magyarázata szerint a banki önszabályozás kialakítását célzó tárgyalások nem vezettek kellő eredményre, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a szektor egyes szereplői is úgy gondolták, hogy a szabályozás előnyösebb lehet, mint az önszabályozás, ezért kezdeményezte a jegybank a múlt héten a devizahitelezés szabályozását a Pénzügyminisztériumnál.

 

A devizahitel-állomány növekedése ugyan a pénzügyi válság következtében jelentősen lelassult, az MNB szerint azonban a múltbeli tapasztalatok alapján újból gyorsan megindulhat, ezért még a fellendülési periódus előtt fontos lenne bevezetni a szabályozást. Az MNB hatástanulmánya szerint a javasolt hitel/fedezet és törlesztés/jövedelem arány korlátok alkalmazása valamelyest lassíthatja ugyan a jövőbeli fellendülést, de a növekedés szerkezete egészségesebb lenne, és a kisebb folyó fizetési mérleghiány miatt csökkenne az ország külső sérülékenysége. Ez a forint- és eurókamat közötti különbözet gyorsabb csökkenését tenné lehetővé, és a növekedést hosszú távon is javíthatná.


Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás: