Kósa: a kormány több kérdésben nem kívánja feladni álláspontját

Az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon a magyar kormány több kérdésben kitart az álláspontja mellett - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtök reggel, a TV2 Mokka című műsorában.

A kormánypárti politikus ezek közé sorolta: a kormány nem akarja feladni azt, hogy a családtámogatási rendszer a személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül érvényesüljön, és magyar kormány nem megy bele olyan feltételrendszerbe, amellyel a nyugdíjak reálértéke csökkenne.

 

A válságadókra a kormány szerint szükség van, mert nem lehetséges, az hogy a válság következményeit kizárólag az adófizetők fizessék meg - emelte még ki. Kifejtette még, hogy a kormány a tárgyalásokon nem szeretné feladni a foglalkoztatási szempontjait, és azt is fontosnak tartja, hogy a magyar kkv-szektort tudja támogatni. Kósa Lajos felhívta a figyelmet, hogy most kezdődnek majd el a tárgyalások a kormány és a Valutaalap között.

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) biztos mond majd feltételeket, de - fűzte hozzá - ez egy tárgyalás, ahol a két fél megpróbálja a saját álláspontját közelíteni a másikéhoz. Úgy vélekedett: az IMF is változott, vélhetően érzékelte, hogy a nagyon "rideg", a közép és hosszú távú következményekkel nem számoló politikája egy sor országban kezelhetetlen belpolitikai problémákat okozott, és ellehetetlenítette az IMF alapcéljait, amelyek a fizetőképesség fenntartására, a költségvetési hiány alacsonyan tartására vonatkoztak.

 

A Fidesz alelnöke leszögezte: nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Magyarország az IMF ellen hangolja a gazdaságpolitikáját. Hozzátetette: Magyarországnak gazdaságpolitikai céljai vannak, azok eléréséért folytatja a politikáját. A célok között említette, hogy a kormány szeretné a nagyon erős árfolyamkitettséget csökkenteni, és szeretné azt is elérni, hogy a gazdaság, a foglalkoztatás, a reálbérek növekedjenek. A céloknak vannak eszközei, az IMF egy eszköz lehet - mondta. Leszögezte: ha az IMF úgy működik közre a magyar gazdaság finanszírozásában, ahogy azt tette a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt, akkor az IMF nem jó eszköz.

 

Akkor "szinte megírták előre a magyar kormánynak azt a programot, amit a magyar kormány szolgaian végrehajtott" például a 13. havi nyugdíjelvétellel, a vagyonadó kivetéssel - emelte ki. Úgy fogalmazott: nem szeretjük azt a szerződést és el is utasítjuk, amit a Gyurcsány-Bajani-kormány kötött az IMF-fel, hiszen olyan feltételeket szabott, amelyekkel lényegében a magyar parlament szuverenitását vonta el.

 

Az alelnök a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) hét pénzintézetnél frissen indított vizsgálatáról azt mondta, nem érti a Bankszövetség azon álláspontját, miszerint a GVH-vizsgálat nehezíti a devizahitelesekről formálódó megállapodást. Hozzátette, ha az érintett bankok kartelleztek, akkor is el kell járni, hogyha "éppen a bankrendszerrel békülünk, meg akkor is, ha éppen rosszban vagyunk". (MTI)

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal csütörtök reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 10. 08:30
Megosztás:

Veszélyes kriptovaluta átverések burjánzanak a stabilcoin-láz közepette

Miközben a világ figyelme a digitális eszközök és a stabilcoinok (stablecoin) körüli technológiai versenyre szegeződik, Kínában egyre komolyabb aggodalom övezi a csalárd kriptós befektetési sémákat. A pekingi internetes pénzügyi szövetség friss figyelmeztetése szerint a „stabil” digitális valuták burjánzó népszerűsége újraéleszti a régi trükköket: csalók magas hozamokat ígérnek, miközben piramisjátékokat működtetnek. A figyelmeztetés nemcsak a kínai befektetőknek szól — a stabilcoinpiac robbanásszerű növekedése globális szabályozási versenyt indított el.
2025. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.
2025. 07. 10. 07:30
Megosztás:

1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt

Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek.
2025. 07. 10. 07:00
Megosztás:

A GDP 1%-a kevés a STEM oktatás felzárkóztatására

Európai összevetésben is keveset költ Magyarország az oktatási szférára az Eurostat 2025-ös tavaszi adatai szerint. Az óvodai és az általános iskolai képzésekre mindössze a GDP 1%-át fordítja az ország, amely eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen állunk.
2025. 07. 10. 06:30
Megosztás:

Júniusban ismét többlettel zárt a magyar költségvetés – a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése és a szigorú fiskális fegyelem fenntartása mellett

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása. A költségvetés középpontjában a családok és nyugdíjasok állnak, a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben továbbra is elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett. Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
2025. 07. 10. 06:00
Megosztás:

Négy lengyelországi ipari ingatlan stratégiai felvásárlásával bővíti portfolióját az Adventum Csoport

Az elsősorban ingatlanokkal foglalkozó vezető befektetési alapkezelő, az Adventum International új alap indulását jelenti be. Az Adventum Industrial, amely az Adventum Central Europe NAIF SICAV p.l.c. ingatlanbefektetésre összpontosító alap alá tartozik, négy ipari ingatlan sikeres felvásárlását bonyolította le Lengyelországban, a hosszú távú befektetési stratégiájának megfelelően a stabil bevételt biztosító jövedelemtermelő eszközökre összpontosítva.
2025. 07. 10. 05:30
Megosztás:

Generali: letarolták az országot a július eleji viharok

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.
2025. 07. 10. 04:30
Megosztás:

Országosan csaknem háromszoros eltérések az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt héten bejelentett 3%-os lakáshitel pedig még inkább fel fogja kavarni a piaci viszonyokat.
2025. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Lassuló, de masszív kereslet mellett egyre duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2025. 07. 10. 03:30
Megosztás:

Augusztus 8-tól ismét repül Budapest és Tel-Aviv között a Wizz Air

A Wizz Air, Európa környezeti szempontból leginkább fenntartható légitársasága bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
2025. 07. 10. 03:00
Megosztás:

126 milliós átlaghitel, duplázódó kereslet, 2025-ben berobbant a Széchenyi Kártya

Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében. A Széchenyi Kártya Program kiválóan teljesített 2025 első fél évében, 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be a programban részt vevő bankok 264,7 milliárd forint összegben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 10. 02:30
Megosztás:

Miért érzik a nyugdíjasok 20% felettinek az áremelkedést a KSH 4,6%-val szemben?

A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő értéket a K&H biztos jövő felmérése szerint.
2025. 07. 10. 02:00
Megosztás: