Kövér - Párbajképtelen az MSZP és Mersterházy

Párbajképtelennek nevezte a Fidesz országos választmányának elnöke az MSZP-t és Mesterházy Attilát a miniszterelnök-jelölti vitával összefüggésben pénteken Szécsényben. (MTI)

Kövér László sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy normális helyzetben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szokta kihívni a regnáló kormányfőt. Most Magyarországon odáig fajultak a viszonyok, hogy az a párt, amelyik nyolc év szisztematikus munkájával tönkretette 12 év eredményét, megpróbálja eljátszani azt a trükköt, hogy magát ellenzéki szerepben tüntesse fel - mondta. Kövér László abszurdnak nevezte azt a helyzetet, hogy Mesterházy Attila, a kormánypárt "csekély támogatottságú miniszterelnök-jelöltje (...) macerálja az ellenzék politikusait, hogy ugyan már, álljanak ki vitára".

 

A Gyaloggalopp című film közismert "egyezzünk ki döntetlenben" epizódjára utalva a lakossági fórumon azt mondta: úgy az MSZP, mint Mesterházy Attila párbajképtelen. Hozzátette: mielőtt azt gondolja Mesterházy Attila, hogy bárkinek is szóba kell állnia vele meg a pártjával, bármiről, ami az országot érinti, bocsánatot kell kérni a 2004. december 5-i (a kettős állampolgárságról tartott )népszavazásért, a 2006-os választási kampány hazugságaiért.

 

Kövér László bocsánatkérést vár továbbá az MSZP-től és az SZDSZ "még meglévő képviselőitől" a 2006. október 23-i utcai eseményekért. A politikus azt mondta: ezután már csak annyi marad hátra, hogy Mesterházy Attila és Bokros Lajos "egyfajta selejtezőt vívjon azért, hogy eldőljön, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje valójában". Miután mindez tisztázódik, "utána lehet arról beszélgetni, hogy milyen formában, mikor, hogyan és kiknek a részvételével legyen miniszterelnök-jelölti vita."

 

Kövér László hangsúlyozta: fontos, hogy a következő négy évben, "az újjáépítés időszakában", ne csak a választásokon álljanak a Fidesz mellé az emberek, de maradjanak mellette akkor is, amikor telnek az első hetek, hónapok, "és még mindig meglehetősen kevés ember számára lesz érzékelhető, legalábbis anyagi értelemben, pozitív változás". Azt mondta, ha nem tudják magunk mellett tartani az embereket ebben a küzdelmes időszakban, akkor nem lesz sikeres ez a kísérlet. Mint kifejtette, nem arra gondol, hogy esetleg nem a Fidesz nyeri a 2014-es választást, hanem arra, hogy a következő időszak csak akkor lehet sikeres, ha az emberek minél nagyobb arányban hajlandóak tevőlegesen is részt venni a közéletben.

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás:

A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 11. 09. 15:00
Megosztás:

Meghaladták az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának eredményei

Meghaladta az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójának hangvétele és eredményei - értékelte a magyar-amerikai csúcstalálkozót Kiss István a Danube Institute igazgatója szombaton.
2025. 11. 09. 14:00
Megosztás:

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
2025. 11. 09. 13:00
Megosztás: