Kuba - Hogyan lesz 6 százalékból mindössze 1,4 százalék
A gazdasági miniszter "erkölcsi győzelemnek" nevezte az eredményt, miközben a parlament jövőre 1,9 százalékos növekedési célt tűzött ki. Az elnök, Raúl Castro ezzel együtt kevésbé derűlátó. A kubai gazdaság finanszírozási problémáktól szenved, amelyeket csak súlyosbított a globális gazdasági lassulás, melynek következtében csökkentek a turizmus és a legfontosabb exportcikkekből, (mint a dohány, a nikkel és a kőolaj-származékok) származó bevételek.
A jövő évet nehéznek látja, és hangsúlyozza, hogy fenntartják azokat pénzügyi megszorításokat, amelyeket a válság miatt kellett bevezetni, sőt újakat is bevezet, így a magán agrártermelőket is megadóztatja. Azonban a költségvetési hiány 4,8 százalékra csökkent a tavalyi 6,7 százalékról. A kormányzat jövő évi célja pedig 3,5 százalék.
A kubai gazdaságot az idén erősen gyengítette a válság: a termelékenység 1,1 százalékkal, az export 22 százalékkal csökkent. Havanna ideológiai barátja, Venezuela napi mintegy 100 ezer hordó olajjal segíti a kubai gazdaságot, amelyért cserébe szolgáltatásokat kap, főként egészségügyi területen.