Külföldi sajtó - Orbán Viktor flörtöl a halálbüntetéssel

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a halálbüntetés körüli vitával kapcsolatban közölt írást online kiadásában.

Külföldi sajtó - Orbán Viktor flörtöl a halálbüntetéssel

Stephan Löwenstein az Orbán +napirenden+ akarja tartani a halálbüntetést című írásában kiemelte, hogy a "szélsőjobboldali" Jobbik a kormányzópárt "legerősebb kihívójává fejlődött", ezért Orbán Viktor miniszterelnök "keményen rendpárti hangot üt meg" és "követeli" a halálbüntetés visszaállítását.
    

A FAZ szerzője az ügy fejleményeit ismertetve úgy vélekedett, hogy az utóbbi hónapok belpolitikai fejleményeinek tükrében kell vizsgálni azt, hogy az ellenzék bal- és jobboldaláról egyaránt megfogalmazódik az az állítás, miszerint Orbán témákat "vesz kölcsön" a szélsőjobboldaltól. Ezzel összefüggésben Löwenstein hangsúlyozta, hogy a Jobbik nem csupán a kormánypárt legerősebb kihívója lett a felmérések szerint, hanem áprilisban megnyerte története első egyéni parlamenti mandátumát.


A kormány által a bevándorlásról kezdeményezett nemzeti konzultációról tudósít csütörtöki számában a Financial Times brit politikai, gazdasági napilap európai kiadása. Az újság budapesti tudósítója ismertet néhányat a választókhoz intézett kérdések közül, továbbá felidézi, hogy liberális EP-képviselők a héten kemény bírálatot fogalmaztak meg a kezdeményezéssel szemben.
    

"A levél aláhúzza Orbán Viktor egyre inkább bevándorló ellenes retorikáját" - állapítja meg a lap tudósítója, miközben az uniós vezetők a migrációs szabályok felülvizsgálatára törekednek, miután Afrikából és a Közel-Keletről százezrek menekülnek Európa irányába az instabilitás elől.
    

A lap elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy a kérdőív nem felel meg az objektivitás követelményének, és a felmérés helyett inkább manipulálhatja a közvéleményt. Scott Blinder, a Massachusetts-i Egyetem politológiatanára "rendkívül kiegyensúlyozatlannak" nevezi a kérdéssort.
    

A tudósító megjegyzi, hogy a miniszterelnök egyre gyakrabban beszél a bevándorlók jelentette fenyegetésről, ahogy szeretné kordában tartani a Jobbik erősödését, valamint, hogy Magyarországon megugrott a menedékkérők száma, több mint 20 ezer koszovói lépte át a szerb-magyar határt, de többségük Ausztriába és Németországba utazott tovább.
    

Ausztriában a Der Standard, a Die Presse, s a Kurier is foglalkozott csütörtökön Orbán Viktornak azzal a kijelentésével, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.
    

A Die Presse című konzervatív osztrák napilap Orbán az alapértékeket vonja kétségbe címmel közölt írást. A szerző szerint nem ez az első alkalom, hogy Magyarország kormányfője olyan fenyegetésekkel provokálja európai partnereit, amelyek egyértelmű megsértését jelentenék az uniós jognak. Úgy véli, belpolitikai okai vannak Orbán kijelentésének, és a tapolcai választási vereséget említi. A cikk szerint nem kérdés, hogy Magyarország fokozatosan elszigetelődik, és példának az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalmat hozza fel.


A Die Presse Az Európai Néppártnak ki kellene zárnia Orbán Viktort címmel kommentárt is közöl. A szerző, Wolfgang Böhm politikai abszurditásnak nevezte, hogy Orbán Viktor a halálbüntetéssel kokettál" s felteszi a kérdést: szabad-e rendszeresen, következmények nélkül megkérdőjeleznie az európai közösség értékeit? Böhm szerint az Európai Néppárt (EPP), amelynek a Fidesz is tagja, homokba dugja a fejét, pedig a pártszabály szerint a magyar kormányfő már jó ideje nem illeszkedik a keresztény-szociális értékrendbe. Úgy véli, sem Orbánnak a halálbüntetésről, sem az illiberális demokráciáról tett kijelentése, sem a külföldi vállalkozók diszkriminálása nem fér bele a párt értékrendjébe. A szerző szerint a néppártnak nem a frakció nagysága, hanem a szavahihetőség miatt kellene aggódnia.


Orbán szakítópróba elé állítja Európa kereszténydemokratáit a Kurier című osztrák lap írása szerint. A szerző úgy véli, az már megszokott, hogy a magyar kormányfő mindig az EPP jobbszélén áll. Az újságnak egy név nélkül nyilatkozó kereszténydemokrata politikus rámutatot, hogy  ez most új dimenzió, már az unió alapértékeiről van szó. A szerző szerint tisztán belpolitikai motivációból cselekedett Orbán, hogy kiszorítsa a szélsőjobboldali Jobbikot és hozzáteszi: a magyar ellenzék pedig éppen azt vetette a miniszterelnök szemére, hogy kijelentésével a Jobbiknak tett gesztust.


A Der Standard osztrák liberális napilap magyarországi tudósítója, Gregor Mayer szerint Orbán Viktor flörtöl a halálbüntetéssel. Úgy véli, a halálbüntetés témája folyamatosan kíséri Orbánt azóta, hogy a kilencvenes évek végétől a jobboldali populizmus felé fordult. Mayer szakértőkre hivatkozva azt írja, a halálbüntetés elrettentő hatása csupán mítosz és hozzáteszi: Magyarországon évek óta nem nő a bűnözés. A szerző szerint Orbán Viktor klasszikus populizmust "játszik", a legutóbbi csekély politikai sikere miatt a halálbüntetés visszaállítása mindig biztos téma a korrupciós botrányok és az elvesztett időközi választások ellenében. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: