Külföldi sajtó Magyarországról - Az MNB-t érintő törvénytervezetről, a leminősítésről

A Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozott pénteken a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap és a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin internetes kiadása, valamint a Standard & Poor's hitelminősítő döntéséről jelentetett meg írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap és az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

 Az FTD a Magyar rulett című írásának bevezetőjében megjegyezte: "Budapest egy tervezett új jegybanki törvénnyel felbosszantja a nemzetközi támogatókat és elmélyíti a gazdasági válságot". Silviu Mihai budapesti keltezésű beszámolójában Simor Andrást idézve azt írta, hogy az MNB-re vonatkozó tervezett törvény a kormány kísérlete a jegybank "átvételére", és megjegyezte, hogy a jogszabálytervezet bírálói szerint a cél valójában az MNB 35 milliárd eurós devizatartalékának a megcsapolása. "Ez a kísérlet sokba kerülhet Magyarországnak" - írta az FTD, utalva az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki bírálatára, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) küldöttségének korábban történt távozására.


A Spiegel Online Fenyegetett függetlenség - Az EKB dörgedelme a magyar jegybanki reform ellen című cikkében megjegyezte: a jegybankárok rendszerint alaposan megválogatják a szavaikat, és a bírálatot is udvarias formába csomagolják, az MNB-re vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban viszont az EKB határozottan állást foglalt, a frankfurti intézmény "frontot nyitott a kormány törvényjavaslata ellen". A cikkben ismertették a javaslat egyes elemeit, majd a Barroso-levélre, illetve az IMF és az EB delegációjának távozására utalva megjegyezte: "Magyarország valójában nem engedhetné meg magának, hogy elégedetlenek legyenek vele ezek az intézmények, hiszen az ország pénzügyi helyzete jelenleg súlyos."
  
 A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap Magyarország mindent rosszul csinál, amit csak lehet című kommentárjában Daniela Friedinger felidézte, hogy az ország a rendszerváltás idején "mintadiák" volt. Az EU első keleti bővítésekor a harmadik legnagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkezett, azóta az ötödik helyre csúszott. A költségvetési hiányra a kormány csak "trükköket" alkalmaz. A nyugdíjpénztárak államosítása csak egyszeri hatású, ezért jövőre Magyarországon ismét túlzott költségvetési hiány lesz. Emellett Budapest nemrég dolgavégezetlen engedte távozni az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét. Ahelyett, hogy a kormány elfogadta volna a feltételeiket és igénybe vették volna a pénzügyi segítséget, kitartottak a nemzeti bank elnökének "leépítése" és az egykulcsos adó kétharmados törvényben való rögzítése mellett. Az egykulcsos adóról azt írta, hogy az "lyukat ütött" a költségvetésen és hozzájárult az ország bajaihoz. "Aki nem engedi, hogy segítsenek neki, saját maga a hibás" - írta a kommentátor.     


A lap egy másik írásában megszólaltatta Richter Sándort, a Bécsi Nemzetközi Összehasonlító Gazdasági Intézet (WIIW) elemzőjét. Rosszkor jön a leminősítés Magyarország számára - áll a cikkben. A WIIW nemrég csökkentette növekedési előrejelzését nullára, de "már nagyon recessziógyanús" a helyzet - mondta Richter, aki úgy látja, az egyre borúsabb globális gazdasági kilátások mellett Magyarországról sem jönnek kedvező jelek, "épp ellenkezőleg". Az áfa, a jövedéki adók és a gépkocsiadó emelése tovább mérséklik az amúgy is gyenge fogyasztást. A magasabb kamatok, amit a leminősítés miatt fizetnie kell Magyarországnak, megnehezítik az államadósság és a költségvetési hiány csökkentését - olvasható a cikkben.     


Az Új Szó című szlovákiai magyar lap Őrült szabadságharc címmel jelentetett meg írást. Molnár Iván ebben azt írta: "Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonban ezúttal is egyedi módon reagált a hírre, azt állítva, hogy a döntés nem Magyarországról, hanem a piaci szereplők nyomásgyakorlásáról szól. Magyarra lefordítva: Matolcsy a döntést a magyar kormány által folytatott gazdasági szabadságharc egy újabb összecsapásának tartja". Felteszi a kérdést, hogy helyes-e a jelenlegi magyar gazdaságpolitika? "A válasz egyértelmű nem. (...) Az igazán nagy probléma azonban az, hogy Matolcsynak a hitelminősítőkkel kapcsolatban nincs igaza, az ország legnagyobb ellenségei ugyanis nem ezek, hanem a Fidesz csúcsvezetői, gazdaságpolitikai lépéseik ugyanis csak a szakadék szélén táncoló őrült bizonytalan tántorgásához hasonlíthatók. A miniszternek csak egyben adhatunk igazat: az országnak valóban szüksége van a szabadságharcra, ez azonban egyedül a Fidesz csúcsvezetése ellen irányulhat. Ez lenne az érdeke magának a Fidesznek is, hiszen a jelenlegi vezetés nemcsak a pártot, hanem az egész magyar jobboldalt lejáratja, aminek már csak azért is rendkívül súlyosak lehetnek a következményei, mivel a baloldalon jelenleg nincs olyan mérvadó, hiteles politikai erő, amely valós alternatívát kínálhatna az országnak" - írta. (MTI)


A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás: