Nem házasodik a magyar?!

A KSH által előzetesen közzétett adatok szerint 2012 első hét hónapjában 51 583 gyermek született, 3,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 77 418 volt, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent a 2011. január–júliusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 25 835 fő volt, 872-vel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az előzetes adatok szerint 2012 első hét hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A születésszám az év első öt hónapjában meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban viszont az emelkedő irányzat megtorpant, és 1,4 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. Összességében az év első hét hónapjában 51 583 gyermek született, 1822-vel (3,7%-kal) több, mint 2011 azonos időszakában. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 3,2 százalékos volt.


A halálozások száma az év három hónapjában mérséklődött, négy hónapban viszont emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Különösen a márciusi halálozási többlet volt számottevő (9,2%), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 3,2 százalékos emelkedés pedig a tartós hőség halálozásokra gyakorolt hatásával magyarázható. Összességében az év első hét hónapjában 1,2 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, ami az előző évhez viszonyított 950-nel több halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások száma 0,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

 

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első hét hónapjában ismét csökkenő irányzatot mutat. A márciusi és júniusi emelkedés mellett az év többi hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor több mint 16 százalékkal csökkent a házasságkötések száma az előző év azonos hónapjához képest. Összességében 2012 első hét hónapjában 18 962 házasságot kötöttek, ami 1047-tel, 5,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,3 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt alacsonyabb az előző évinél. A természetes fogyás mértéke a 2011. január–júliusi 4,6 ezrelékről 4,5 ezrelékre mérséklődött. 2012 első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, a 2011. január–júliusi 26 707-tel szemben 2012 első hét hónapjában 25 835 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 19 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 939 ezer fő volt.


Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás: