Lassan, de biztosan fogy el a Föld aranya
A Metals Economics Group (MEG) bányaipari tanácsadócég kutatása arra a következtetésre jut, hogy egyre kevesebb arany van rejtve a Föld mélyén. Ezért az új lelőhelyek felkutatása elmarad a már megművelt aranybányák kimerülésétől. „Strategies for Gold Reserves Replacement: The Costs of Finding and Acquiring Gold“ (Stratégiák az aranykészletek pótlására: Az arany feltárásának és kitermelésének költségei) címen megjelent tanulmányukban a szerzők azt vezetik elő, hogy az utóbbi 14 évben felkutatott, jelentősebb hozamú aranylelőhelyek alig több mint a felét fedezik csak annak a világszerte kitermelt aranymennyiségnek, amelyet ez alatt a csaknem másfél évtized alatt a bányavállalatok a becslések szerint a felszínre hoztak.
1997 és 2011 között a bányászati projektek előkészítésével foglalkozó cégek 99 olyan lelőhelyet kutattak meg sikeresen, ahol legalább két millió uncia arany volt kitermelhető. Az ezekről az aranymezőkről kinyerhető arany összvolumene elérte a 743 millió unciát (23.107 tonna). A számok tükrében a szerzők megállapítják, hogy „amennyiben a nyersanyagkészletek 75%-a kiaknázható, és abból 90% ténylegesen kitermelésre is kerül, úgy ez a 99 lelőhely mindössze 56%-át képes pótolni annak, amit a bányák ezen időszak alatt kitermeltek”. Egy bányaprojekt elméleti és a ténylegesen kiaknázható nyersanyagkészlete ugyanis függ az adott bánya fekvésétől, a politikai körülményektől, a beruházási és üzemeltetési költségektől valamint egyéb piaci viszonyoktól is.
A kutatásból ugyanakkor kiderül, hogy egy koncentrációs folyamat megy végbe a bányászati ágazat nemzetközi szereplői között. A világ 26 legnagyobb bányavállalata egyenként legalább 600.000 uncia aranyat termelt ki 2011-ben, amit ezek a cégek úgy érték el, hogy a tavalyi évet megelőző évtized folyamán az azt megelőzően elért kitermelésüknek átlagosan a dupláját biztosították be maguknak új lelőhelyek megszerzésével. Értelemszerűen ebből az következik, hogy számos kisebb vállalat kiszorult a piacról illetve felvásárlásra került.
Ugyanakkor a nagyok növekedése nyilvánvalóan egy véges folyamat. Az utóbbi tíz évben évről évre 17%-kal gyarapodott az általuk kitermelt aranymennyiség, ami kényszerpályát jelent számukra az új lelőhelyek egyre intenzívebb feltárásában, amennyiben ezek a cégek tartani, sőt akár még növelni is szeretnék kitermelési volumeneiket. A kicsik kiszorítása és a koncessziós területek átvétele számukra létkérdés, és ez a koncentrációs folyamatokat erősítve a jelenlegi 57%-os piaci részesedésük 67%-ra történő növekedését jelentheti 2017-ig az ágazat elemzői szerint.
A tanulmány megállapítja továbbá, hogy „nem arról van szó, hogy már ne lenne több arany, hanem hogy a könnyen feltárható arany már kiaknázásra került”. A probléma többek között abban van, hogy növekszenek a politikai, szabályozási és pénzügyi kockázatok főként a nyersanyagokban gazdag országokban. A kőzetek csökkenő nemesfémtartalma pedig a növekvő feltárási és kitermelési költségekben mutatkozik meg, valamint abban, hogy a bányafejlesztések időben is drámaian elhúzódnak (lásd például a verespataki bányaberuházás körül már 12 éve tartó huzavonát). Mindezek eredményeként ott is, ahol aktuálisan zajlik a kitermelés, valószínűleg lényegesen kevesebb aranyat hoznak majd felszínre, mint amennyivel a lelőhelyek egykori feltárásakor még számolni lehetett.
A tanulmány végkövetkeztetése, hogy bár az aranybányászat nagyvállalatai mindösszesen elegendő aranyat kutatnak fel ahhoz, hogy az elkövetkezendő években a termelést még szinten tartsák és akár a növekedési céljaikat is elérjék, mégis egyre nehezebb lesz a jelen aranyár mellett gazdaságosan kitermelhető és a bányászat aktuális volumenével lépést tartó hozamú, új lelőhelyeket felkutatni. Ezen a helyzeten az aranyár jelentős emelkedése javíthatna csak átmenetileg.
