Lassú fellendülés jöhet idén a légiforgalomban

A drámai 2009-es esztendő után szakértők szerint az idei évben megindulhat egy igen lassú fellendülés a légiforgalomban, de még egy ideig eltarthat, amíg az ágazat kikerül a súlyos turbulenciából. (forrás: MTI)

Az IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség adatai szerint az idén 5,6 milliárd dollár veszteségre számíthatnak világszerte a légitársaságok, ez azonban már csak a fele a tavalyinak. 2000 óta a légitársaságok 49 milliárd dollár veszteséget halmoztak fel.

 

A nemzetközi szervezet szakértői úgy látják, hogy bár jövőre az utasok száma elérheti a 2007. évi csúcsot, a társaságok bevételei 30 milliárd dollárral kevesebbek lesznek, a jövedelmezőség feltehetően soha nem fog teljesen visszaállni elsősorban az üzemanyag árak emelkedése miatt. Az IATA korábbi közlése szerint az összes régió közül az európai légitársaságok szenvedik el majd a legnagyobb veszteségeket, összesen 2,5 milliárd dollárt.

 

A legnagyobb ütemű javulást az ázsiai társaságok érik majd el, összesen 700 millió dolláros veszteséggel. Az észak-amerikai társaságok vesztesége 2 milliárd dollárra csökken. Az egyetlen nyereséges régió Latin-Amerika lesz. 2010-ben az ágazat forgalma 4,9 százalékkal 478 milliárd dollárra emelkedik. A legnagyobb forgalmat 2008-ban bonyolította az ágazat, 535 milliárd dollárt.

 

Az IATA adatai szerint az utazás szempontjából hagyományosan erős harmadik negyedévben 75 nagy légitársaság összesen 700 millió dollár nyereségre tett szert, míg egy évvel korábban még 3,4 milliárd dollár volt a veszteségük. A légi forgalom 6 százalékkal növekedett az első negyedévi mélyponthoz képest, de 5 százalékkal elmaradt 2008 elejéhez viszonyítva.

 

A világgazdaság barométerenként számon tartott légi teherfuvarozás is nőtt, 14 százalékkal tavaly decemberhez képest, de 15 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008 januárban. Az IATA-hoz 230 légitársaság tartozik, amelyek a világ légi forgalmának 93 százalékát adják.

Egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatja Csehország EU-tagságát

Csehország tagságát az Európai Unióban a lakosság 55 százaléka támogatja, 24 százaléka ellenzi, míg 21 százaléknak nincs konkrét véleménye ebben a témában - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az NMS ügynökség készített a Právo napilap és a Novinky.cz hírportál megrendelésére.
2025. 10. 20. 15:00
Megosztás:

Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A DataHouse előzetes adatai szerint a tavaly szeptemberi 77 700-hoz képest 4,1 százalékkal több, 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónap során, ami a valaha volt második legnagyobb havi érték. Szeptember végére sosem volt ilyen magas, 699 600 az adott év belföldi használtautó-adásvételeinek száma: az előző év háromnegyedévében is csupán 680 400 átírást regisztráltak. Ezzel immár szinte biztossá vált, hogy év végére megdől a tavaly beállított éves rekord is.
2025. 10. 20. 14:00
Megosztás:

A Duna House Group új néven folytatja működését

A Duna House Group (Duna House Holding Nyrt.) DH Groupként, megújult arculattal és új honlappal (www.dh.group) folytatja tevékenységét. A változás egy újabb jelentős mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon.
2025. 10. 20. 13:30
Megosztás:

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 13:00
Megosztás:

Áder János rendezné az illegálisan fúrt kutak helyzetét

A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák kezelése, illetve a következő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
2025. 10. 20. 12:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

4,8%-kal bővült év/év a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, összhangban piaci konszenzussal.
2025. 10. 20. 11:30
Megosztás:

Estek a kötvényhozamok a fejlett kötvénypiacokon

Érdemi adat nem jelent meg az USA gazdaságáról a múlt héten a kormányzati leállás miatt. Ugyanakkor a kamatcsökkentési várakozások kissé erősödtek; a kötvényhozamok pedig a korábbi nyomott szintekről tovább estek a Kínával kapcsolatban ismét kiújuló vámháborús feszültség, majd a hét második felében az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban kirobbanó befektetői aggodalom miatt.
2025. 10. 20. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a vezető Wall Street-i indexek

A csütörtöki mínuszok után pénteken 0,5% körüli pluszban zártak a vezető Wall Street-i indexek.
2025. 10. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a vezető európai indexek a hét utolsó kereskedési napján, a BUX minimális mínusszal búcsúzott

Az amerikai regionális bankok hitelproblémái vetettek árnyékot a pénteki európai kereskedésre.
2025. 10. 20. 10:00
Megosztás:

Magyarország élen jár a rákstatisztikában: A biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?

Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30%-kal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.
2025. 10. 20. 09:30
Megosztás:

Korlátok nélkül nincs szabadság – a befektetési alapkezelők profiltisztasága

A profiltisztaság követelménye olyan, a teljes tőkepiaci szolgáltatói szektorra vonatkozó elv, amely garanciát jelent arra, hogy a felügyelt intézmények nem végeznek más tevékenységet, mint amelyet számukra a jogszabály kifejezetten rögzít. Áldás és átok egyben ez az elvárás, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az intézmények szemszögéből meglehetősen szigorú korlátozás, az ügyfelek oldaláról viszont a biztonság záloga, mivel a szolgáltatók figyelmét nem vonja el más tevékenység, a működéssel összefüggésben nem jelentkezhetnek egyéb nem ismert kockázatok. Nincs ez másként a befektetési alapkezelők tekintetében sem, amelyek esetében ugyancsak rögzített a végezhető tevékenységek listája.
2025. 10. 20. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban

Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2025. 10. 20. 08:30
Megosztás:

Mindenki az Otthon Startra figyel, pedig nagyon kemény a verseny a piaci lakáshiteleknél is

Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
2025. 10. 20. 08:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: $5 alatt marad, miközben a Digitap ($TAP) 100-szoros növekedést vetít előre a VISA-kártyás integrációjának köszönhetően

A kriptovaluta piac ismét fordulóponthoz érkezett, és ezúttal nem a Bitcoin vagy az Ethereum diktálja a trendet.
2025. 10. 20. 07:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás: