Lassuló ütemben nő a cégek száma

Az elmúlt évben 5885 céggel nőtt a társas vállalkozás száma, annak ellenére, hogy eközben 27 549 céget, azaz az összes társaság 5,1 százalékát törölték. 2011 végén még 594 097 (decemberi adat) vállalkozás neve szerepelt a cégnyilvántartásban, ez a szám 2012 végére 599 982-ra (novemberi adat) nőtt. Mindez annak következménye, hogy tavaly 35 395 céget alapítottak – tájékoztat a feketelista.hu.

A portál kimutatása szerint 2004 és 2008 között a törölt cégek köre évente a húszezret sem érte el, 2009-től – a gazdasági válság kezdetétől – viszont alaposan megugrott ez a szám. Az elmúlt négy esztendőben összesen 107 605 céget töröltek, vagyis évente átlagosan 26 901 vállalkozás kényszerült kivonulni a piacról. A bedőlésekkel egyidejűleg feltűnően sokan új vállalkozások alapításával próbálják egzisztenciájukat átmenteni. Jellemző erre, hogy az elmúlt négy év alatt összesen 182 037 új céget jegyeztettek be, mintegy 79 százalékkal többet, mint amennyit töröltek.
 
Cégtáblát cserélnek

 
Egy cég a jogszabályok szerint a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha a társaságot felszámolással vagy végelszámolással megszüntetik. A törlés azonban nem jelenti feltétlenül egy vállalkozás összeomlását, mert annak oka lehet például a cégforma váltása, kiválás vagy összevonás is. A nagyszámú cégalapítás pedig elsősorban azzal magyarázható, hogy a törölt vállalatok megszűnésük után gyakran cégtáblát váltanak, új névvel jelennek meg a piacon. Más esetekben a munkahelyüket elvesztett alkalmazottak kényszervállalkozásba menekülnek.


A portál összesítéséből az viszont egyértelműen kitűnik, hogy tavaly a cégalapítási kedv jelentősen megcsappant; míg ugyanis 2011-ben 54 632 új cég lépett piacra, addig 2012-ben már csak 35 395-en próbálkoztak új vállalkozásba kezdeni. Ez a tendencia az idén is folytatódni látszik, hiszen az első két hónapban 2544 új vállalkozás indult, miközben ugyanez idő alatt 2724 cég dobta be a „törölközőt”, 11 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Először fordul elő, hogy többen adják fel vállalkozásukat, mint ahányan új alapításával próbálkoznak.
 
Megyék üzleti klímája
 

A feketelistga.hu szerint – a korábbiakkal ellentétben – már három olyan megyével is találkozhatunk, ahol tavaly kevesebb cég alakult, mint amennyi lehúzta a rolót. Nógrád megyében például 436 céget töröltek, s mindössze 322 új vállalkozás lépett be a piacra. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1603 cég jutott a töröltek sorsára, pótlásukra mindössze 1366 új vállalkozást indítottak. Komárom-Esztergom megyében 917 új vállalkozásba kezdtek, nem tudták a 1117 töröltet pótolni. Az adatokat összehasonlítva szembetűnő, hogy az utóbbi két megyében 2011-ben még kétszer annyi új vállalkozás indult, mint amennyi megszűnt.


Az a tendencia azonban még mindig érvényes, miszerint a legtöbb településen több új vállalkozásba kezdenek, mint amennyit bezárnak. A cégmozgásokat illetően a legélénkebb térség Pest megye, ahol a törölt 2486 céggel szemben tavaly is 92 százalékkal több új társaságot (4768) jegyeztek be. Igaz, ez alig több mint a fele a 2011-ben frissen alapított vállalkozásnak. A bezártaknál harmadával több cégbejegyzésre (1395) került sor Bács-Kiskun megyében. Megközelítően ilyen arány alakult ki Győr-Moson-Sopron megyében, ahol 1056 céget töröltek és 1360 újat jegyeztek be. Hajdú-Biharban 27, Somogyban 26, Tolnában 25, Veszprémben pedig 24 százalékos többlet alakult ki az új cégek javára. A megelőző évihez képest 2012-ben alig változott a gazdasági társaságok száma Baranyában, Fejér-megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Tolnában és Zalában.
 
Városi „cégdemográfia”

 
Tanulságos elemezni a városok „cégdemográfiáját” is. A korábbiaknak megfelelően tavaly is a fővárosban adták fel legtöbben vállalkozásukat, viszont itt jegyeztek be legnagyobb számban új cégeket. Az alapítási kedv lanyhulása azonban Budapesten is szembetűnő: míg 2011-ben 21 594-en kezdtek új vállalkozásba, addig 2012-ben már csak 13 869-en. Annak ellenére, hogy 10 138 vállalkozást adtak fel, körülbelül ezerrel többet, mint egy évvel korábban. Az újonnan nyitott cégek száma így is 37 százalékkal felülmúlja a töröltek számát.

 

A nagyobb városok cégnyilvántartásaiból kiderül, hogy tavaly Szegeden volt a legélénkebb az üzleti világ; 457 társaság nevét törölték a céglistáról, ugyanakkor 807 új cégtáblát tettek ki. Így 77 százalékkal több vállalkozás pótolja a megszűnteket. Debrecenben ez az arány 38 százalékos; 617 törölt cégre 851 újonnan alapított jut. Kecskeméten szintén 38 százalékkal múlta felül az újonnan bejegyzett vállalkozások száma (469) a megszűntekét (341). Pécsen 541 társas vállalkozást töröltek, helyükre 616 új próbálkozó lépett. Győrben egy év alatt 493 cég szűnt meg, és 591-et alapítottak. Itt egy évvel korábban még 800 új vállalkozásba fektettek.

 

Nyíregyházán 27 százalékkal több új társaságot „gründoltak” (513), mint amennyit töröltek (404), ám egy évvel korábban ez az arány még 129 százalékos volt. Székesfehérváron tavaly az elmúlt négy évet tekintve a legmagasabb volt a cégtörlések száma (379), és a legkevesebb az indulóké (463). Szombathelyen a legszolidabb a mozgás; itt 257 cégbezárásra 269 nyitás jutott. Két olyan nagyváros is van azonban, ahol tavaly már kevesebb vállalkozás indult, mint amennyi megszűnt. Miskolcon 663 céget töröltek, és csak 518 új társaságot jegyeztek be. A csökkenés Tatabányán a legszembetűnőbb: 426 cégkapura került lakat, és csupán 271-et nyitottak ki.
 
Hol kifizetődő?
 
Az üzletember számára tanulságosak ezek a számadatok. Egyértelműen jelzik egy-egy város, térség üzleti klímáját, azt, hol érdemes, kifizetődő vállalkozásban kezdeni – egészíti ki a feketelista.hu munkatársainak elemzését Iklódi András, a portál főszerkesztője. Hozzáteszi: az egyesített adatbank összesen tizenegy állami intézmény minden elmarasztaló döntéséről tájékoztatja az érdeklődő menedzsereket, befektetőket. Egyetlen klikkeléssel megtudhatják például bármely cégről, hogy van-e adótartozása, folyik-e ellene felszámolás vagy végelszámolás, rendezettek-e nála a munkakörülmények. Az információk birtokában nyilvánvalóan megalapozottabb döntést hozhatnak üzleti partnerük kiválasztásánál. Az egyesített feketelista adatbankjában mintegy félmillió vállalkozás csaknem egymillió ügyéről lehet információkat szerezni – tájékoztat a főszerkesztő.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás: