Látogatói rekorddal zárult a Hacktivity 2009 konferencia

Az eddigi legnagyobb résztvevőszámmal és érdeklődéssel zajlott 2009. szeptember 19-20-án a Gólyavár Rendezvényközpontban a Hacktivity 2009 konferencia.

Idén szám szerint már 513-an voltak kíváncsiak a hatodik alkalommal megrendezett eseményre, amely idén is a „felhasználóbarát IT biztonsági konferencia” jelzőt kapta, egyértelműen kifejezve, hogy a szakmaiság nem jelenti azt, hogy az itt elhangzó információk ne szólnának az IT szakemberek mellett ugyanúgy a felhasználóknak is.

 

A kétnapos Hacktivity 2009 előadásai az IT biztonság szinte minden területével foglalkoztak. A legnyilvánvalóbb kérdések, a számítógépes vírusok- és egyéb kártékony programok elleni védekezés mellett terítékre került a hálózatbiztonság, az adatbázisok biztonsági kérdései, az adatvédelem informatikai biztonsági vonatkozásai, valamint az internetes bűnözés és természetesen a hackerek működésével kapcsolatos jogi kérdések is.

 

Sok előadó saját fejlesztést mutatott be, ami igazán dicséretes trend, s biztosra vehető, hogy a konferencián elhangzott újdonságok jó része jelentős publicitást kap majd a nem is túl távoli jövőben. Nagy sikert arattak a külföldi előadások is, amelyek számát a jövőben érdemes tovább gyarapítani, hiszen ma már az angol nyelv a konferencialátogatók körében egyre kevésbé okoz problémát, sőt tolmácsok bevonásával a rendezvény akár regionális eseménnyé is válhat az érdeklődés nagyságát érzékelve.

 

A konferencia előkészítésébe és szakmai programjába sikeresen beilleszkedtek a szakmai szervezetek és a szakirányú oktatási intézmények is, és ha a jövőben is sikerül ezt a trendet tartani, akkor a Hacktivity minden bizonnyal katalizátora lehet a szervezetek fejlődésének. A szerencsés helyszínválasztásnak és a konferencia immáron hagyományosan laza stílusának köszönhetően a kétnapos esemény hangulata még jobb volt, mint eddig bármikor, pedig sokan úgy tartották, hogy ezt nehéz már fokozni.

 

Jövőre talán azon kell gondolkodni, hogy hol találjuk meg azt a helyszínt, ahol az ideinél is jelentősebb hallgatóság kényelmesen elfér majd… Az ez évi konferencia tehát siker, átmenet egy korábbi koncepcióból egy újba. A régi szervezőket elismerés illeti, amiért létrehozták, életben tartották és felnevelték a rendezvényt. Az új rendezők előtt pedig ott a lehetőség, hogy európai sikereket érjenek el vele. A Hacktivity megérett rá.

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás: