Leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.

Leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár a következő termelési évre készül fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet a tervek szerint december 18-a és 2021. január 17-e között tartják.     A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én a koronavírus-járvány miatt megszakította a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.
   
A cég közölte: a gyárban augusztus 2-ától visszatértek a három műszakos munkarendre, így teljes kapacitással készülnek a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake és ezek Plug-in Hybrid verziói a világpiac számára, valamint az A-osztály és kompakt modelljeik Mercedes-AMG Performance verziói.
   
Az augusztus 20-ával kezdődő hosszú hétvégére tekintettel 17-e és 23-a között szintén szünetelt a gyártás. A döntés során figyelembe vették a munkatársak szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeztek.
   
Tájékoztatásuk szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában október 23 és 28-a közötti néhány napon is szünetel a gyártás, szintén a nemzeti ünnepnek köszönhető hosszú hétvégét kihasználva. Ebben az időszakban is karbantartási és átépítési munkálatokat végeznek.    

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

Hozzászólások

Ratatics Péter maradt a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke

Újraválasztották Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökévé a szervezet közgyűlésén - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.
2020. 12. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több cég készül online karácsonyi ajándékokkal

A koronavírus-járvány átalakítja a céges karácsonyi ajándékozást is. A home office és a személyes találkozások elmaradása miatt egyre több helyen várható, hogy a partnereknek a megszokott, futár által kézbesített csomagok helyett idén valamilyen online ajándékkal készülnek. Langmár Zsuzsa kommunikációs szakember szerint a legjobbak és a legemlékezetesebbek a személyre szóló üzenetek, például egy rövid videó.
2020. 12. 04. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A panellakások drágulása már közel sem a régi 2020-ban

2020 a konszolidáció éve volt a lakótelepi ingatlanok piacán is, mindössze 4 százalékos volt a drágulás a 2020. januári és szeptemberi időszak között, 2019 hasonló időszakához képest. Ez a tavalyi évben mért 17 százalékos áremelkedéshez képest látványos visszaesést jelent – derül ki a NAV lefrisebb tranzakciós adataiból. Az OTP Ingatlanpont szakértői friss összeállításukban a panellakások piacát vizsgálták meg, előrevetítve azt is, hogy mit hozhatnak a legújabb kormányzati bejelentések ebben a szegmensben.
2020. 12. 04. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetők a Rábánál

Hetzman Béla lett a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának új elnöke, Lepsényi István pedig a felügyelő bizottság új vezetője, egyben az auditbizottság egyik új tagja az igazgatóság rendkívüli közgyűlési hatáskörben hozott döntése alapján - közölte a járműgyártó társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2020. 12. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

59 milliárd forint támogatást kapnak a piacot megcélzó innovációs projektek

A kormány támogatja a vállalkozásokat abban, hogy minél korszerűbb technológiákkal, minél piacképesebb termékeket gyártsanak és szolgáltatásokat nyújtsanak, ezért különösen jó hír, hogy idén, a koronavírus-járvány idején a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázaton 156 cég jutott összesen több mint 59 milliárd forint támogatáshoz - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki közleménye szerint.
2020. 12. 04. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újépítésű otthonok Budapest leghosszabb parkja mellett

A járványhelyzetben még keresettebbé váltak, még inkább felértékelődtek a zöldövezeti otthonok. A Thermal Zugló lakópark új üteme éppen egy ilyen páratlanul jó helyszínen, a Rákos-patak teljes megújulás előtt álló zuglói szakaszának közvetlen szomszédságában kínál minőségi, kertvárosi lakásokat.
2020. 12. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs veszélyben a tokiói olimpia és a magyar utánpótlássport sem

A sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint a koronavírus-járvány ellenére sem a tokiói olimpia megrendezése, sem a magyar utánpótlássport nincs veszélyben.
2020. 12. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nő a Richter nőgyógyászati termékekből származó árbevétele

Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a csütörtökön bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2020. 12. 03. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 800 milliárd forinttal fűtheti a magyar GDP-t az 5G

A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdasághoz az 5G technológia, jelentősen támogatva a koronavírus-válság utáni újjáépítést is – derül ki az Ericsson kutatásából. Az egész Európa számára jelentős hatással bíró technológiát ráadásul részben magyarországi kutató-fejlesztő központjában fejleszti a vállalat.
2020. 12. 03. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőn derül ki, hogy mi lesz december 11-e után

Hétfőn várható döntés arról, milyen rendelkezések követik a december 11-én lejáró korlátozó intézkedéseket, milyen szabályok vonatkoznak majd az ünnepekre - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon csütörtökön.
2020. 12. 03. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban

Tovább terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban, a cég brit leányvállalata Cardiff repülőtéren nyit új bázist, amely a negyedik lesz az országban London Luton és Gatwick, valamint Doncaster Sheffield mellett - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A profitrealizálás húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 485,99 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 38 705,12 ponton zárt csütörtökön.
2020. 12. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a bizalom a munkaerő-kölcsönző vállalatok irányába: sok esetben már munkaerőközvetítőként is számítanak rájuk

A munkaerő-kölcsönzés mellett egyre többször klasszikus munkaerőközvetítőként lépnek fel a kölcsönzésre szakosodott cégek, és nőtt a fehérgalléros pozíciókat érintő megbízások száma is.
2020. 12. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Decemberre várható a második hullám tetőzése?

Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2020. 12. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új márkamenedzser felel a Dreherért

Új szakembert igazolt a Dreher Sörgyárak Zrt. a gyár vezető márkájához. Presits Lívia senior márkamenedzserként felel majd a Dreher összes alkoholos variánsának teljes körű kommunikációjáért.
2020. 12. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszafogottan vásárolnak a magyarok, de vannak kivételek

Óvatosabbá váltak a magyar vásárlók, a kiskereskedelmi forgalom októberben csökkent, az év első tíz hónapjában pedig stagnált.
2020. 12. 03. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt.

Az elmúlt évtizedekben történt több tulajdonosváltás után a CHP Energia Zrt. vásárolta meg a Budapesti Erőmű Zrt.-t a cseh EP Energy csoporttól. A fővárosban három korszerű erőművet üzemeltető cég termeli meg Budapest teljes távhőigényének 60%-át.
2020. 12. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most jön a sertéshús főszezonja

A minőségi elvárások, az ünnepek idején a hagyományos ételek miatt megélénkülő kereslet, valamint az állatjóléti és fenntarthatósági szempontok egyaránt indokolják a prémium magyar sertéshús vásárlását – nyilatkozta Lengl Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója. A Magyarország legnagyobb és legmodernebb sertésvágóhídjának számító mohácsi üzem elsőszámú vezetője hozzátette: a Bonafarm Csoport stratégiai partnereként felkészültek arra, hogy kielégítsék az ünnepekre évről évre jelentősen megnövekedő keresletet.
2020. 12. 03. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akvizíciót jelentett be a Richter

A Richter ma jelentette be, hogy eszközvásárlási szerződést kötött a Janssen Pharmaceutica NV-vel („Janssen”), a Johnson & Johnson teljes tulajdonú leányvállalatával, a Janssen Evra® transzdermális fogamzásgátló tapasz eszközeire az Amerikán kívüli piacok tekintetében.
2020. 12. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: