Ledolgozta hátrányát a brit Munkáspárt - de mit szól a piac?

Szinte teljesen ledolgozta még alig néhány hete is jelentős támogatottsági hátrányát az 1997 óta kormányzó brit Munkáspárt, amely a vasárnap közölt legfrissebb közvélemény-kutatás alapján - igaz, abszolút többség nélkül - akár hatalmon is maradhat a tavasszal esedékes parlamenti választások után. (MTI)

Kérdés azonban, hogy mit szól a hírhez a piac, amelynek szereplői a választások után hathatós lépéseket várnak a példátlan - a hazai össztermék (GDP) 13 százalékához közelítő - brit államháztartási hiány lefaragására, ám attól tartanak, hogy "döntetlen" esetén nehéz lesz meghozni a szükséges és fájdalmas döntéseket.

 

A csillagászati összegű gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a GDP-arányos brit államháztartási deficit a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben; ez 178 milliárd font (55 ezer milliárd forint) nettó államháztartási hiteligénynek felelne meg.

 

Független londoni elemzők prognózisai szerint azonban a valós hiány közelebb lesz a 14 százalékhoz. Ebben a helyzetben a piac és az elemzői közösség már azt mérlegeli, hogy a tavaszi választások után milyen eséllyel lehet számítani határozott hiánycsökkentő intézkedésekre. A befektetők ebből a szempontból épp a legújabb felmérés által sugallt helyzetet tekintenék a legkedvezőtlenebb eredménynek, mivel attól tartanak, hogy egy erős többség nélküli kormány nehezen tudna hatékony válságkezelő csomagot összeállítani. Ennek lehetőségére már több nagy londoni befektetési és elemző ház is felhívta a figyelmet.

 

A Morgan Stanley bankcsoport londoni központú európai befektetési részlegének nemrégiben kiadott elemzésében az állt: ha a brit választások után nem sikerül egyértelmű többségi kormányt alakítani, a politikai bizonytalanságból fakadó esetleges költségvetési válság nyomán - "szélsőséges esetben" - menekülni kezdhet a tőke a brit kormánykötvény-piacról, ami a font meredek árfolyamesését okozhatja, és növelheti annak esélyét, hogy valamelyik hitelminősítő megvonja Nagy-Britanniától az elit "AAA" szuverén adósosztályzatot.

 

Ez utóbbi kockázatra máris erőteljes utalást tett a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poors. Az S and P az idei brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok korrekciója nélkül a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) - az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző ház - nemrégiben kiadott helyzetértékelése szerint úgy tűnik: a piac most már arra vár, hogy a választásokat a konzervatívok nyerik, és majd ők megfékezik az állami költekezést. Éppen ezért, ha a közvélemény-kutatások a választásokig hátralévő időszakban azt mutatnák, hogy a jobboldal támogatottsági előnye mélyen az egyszámjegyű tartományba süllyed - aminek következtében már nem lehetne biztosra venni stabil többségű konzervatív kormány létrejöttét -, az fonteladási hullámot indíthat el, és ennek nyomán egy font fölé emelkedhetne az euró árfolyama az idén - állt a CEBR londoni elemzésében.

 

A The Sunday Times által vasárnap közölt legújabb közvélemény-kutatás szerint megvalósult a CEBR e forgatókönyvének politikai feltétele: a torykra most a választók 37 százaléka voksolna, a kormányzó Munkáspárt tábora 35 százalékos, vagyis a különbség alig 2 pontra szűkült, jóllehet a felmérések egészen januárig rendre tíz ponthoz közeli konzervatív vezetést jeleztek. Az euró egysége az 1999-es indulás napján 0,71 fontot ért; a londoni bankközi devizapiacon a pénteki késői kereskedésben a 0,8870-0,8930 fontos sávban mozgott. A pénzügyi válság elhatalmasodása után voltak időszakok, amikor nagy-britanniai kiskereskedelmi pénzváltó helyeken egy eurónál kevesebbet adtak egy fontért, de a nagybani bankközi piacon az euró megjelenése óta még nem volt példa az árfolyamparitás átlépésére.


Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás: